2021.10. 25.

Challenger figyelő – 2021.10.25

Challenger figyelő – 2021.10.25

Több Challenger-torna is fut párhuzamosan. Ezen tornák mai mérkőzéseit monitoroztam és választottam belőle néhányat, amelyet érdemes lehet egy szelvénybe berakni, valamint van pár olyan tipp is, amely single is megállja a helyét. Lássuk! Fotó: Matthewryz

Brest, fedett kemény:

  • Richard Gasquet az apja lehetne Jiri Leheckának, viszont fénykorában topjátékos volt. Ma már csak levezet. Viszont hazai pálya ez neki, szeret Franciaországban teniszezni. Annak ellenére, hogy 35 éves, nem megy olyan rosszul neki. Orleans-ban negyeddöntő, Jiri Vesely verte meg, Rennes-ben elődöntő, Moraing verte, Winston Salem negyeddöntő, Umagban döntőt játszott, ahol a fiatal Alcaraz verte. Ezeken kívül is van még három negyeddöntője. Minden borításon jól tud játszani, technikás, intelligens játékos, fejben is jó. Ma megverheti a siheder cseh fiút, aki salakon nyert idén két CH-tornát. 1,47 az odds a franciára. Ezen a meccsen kívül jó lehet még Rune Kolar ellen és Herbert Gaio ellen kisebb szorzókért.

Las Vegas, szabadtéri kemény:

  • A fény és a kaszinók városában is lesz a héten tenisz. Ezeket a mai meccseket kihagynám. Fratangelo és Escobedo meccse többszöri nézegetésre is rendkívül kiegyenlítettnek tűnik, de valahogy nem érzem a késztetést overezni. Várjunk egy kört.

Lima 2, salak:

  • Az egyetlen salakos torna a héten. A brazil Thiago Seyboth Wild nagy tehetség, Még csak 21 éves, de már van egy CH-ja és egy ATP tornagyőzelme, mindkettő salakon. Idén megint sokat játszott, de valahogy elmarad attól a szinttől, ahol 2020-ban volt. Ma viszont nyerhet a kolumbiai fiatal, Nicolas Mejia ellen. Mindketten 2000-res születésűek. 1,45 körül van a brazil győzelme.

Ismaning, fedett kemény:

  • Németország a helyszín, egy kedvelt CH-torna a szezonban. Quentin Halys 1,48-ért abszolút vállalható kategória. Ha megy neki a játék, akkor megveri Daniel Masurt. Remélem ez ma így is lesz. Thomas Machac a cseh tenisz nagy tehetsége. Még csak 21 éves, de már van két challengere fedett keményről. Ha nem törik meg a fejlődése íve, remek játékos lehet belőle. Kellene is, mert Tomáš Berdych óta nincs igazán kiemelkedő játékosa a cseh mezőnynek. Machac győzelme kicsike szorzó.

Gasquet, Seyboth Wild és Halys is nagyjából hasonló esély, bevállalható meccsek. Én a franciát választom, már csak azért is, mert ő már egy korábbi időszak remek játékosa volt. 

tipp
J. Lehecka - R. Gasquet
A mérkőzés győztese | R. Gasquet | 1.47 | (8/10)

kapcsolódó meccs

J. Lehecka - R. Gasquet

2021. 10. 25. 18:30 | Brest, férfi egyes Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
zrobo 2021-10-25 07:54:42
Seyboth Wild NOBET!!!!!
Legutóbb amit művelt arra szavak nincsenek. 500 körüli soha nem hallottam játékostól kapott ki, harmat gyenge játékkal! Láttam a neten. Lehet tehetséges, de csak volt!! Komoly nyereményhez, csak az ő meccse kellett volna!
Ha még ma nyer is, de több meccset biztos nem.
Őt nem ajánlom senkinek, ha jön egy jobb ellenfél tuti ellene fogadok! De még lehet ma is.
Miroslav 2021-10-25 12:32:00
Szia!
Én elfogadom ezt! Tudom, hogy az első fellángolás után nemigen teljesít jól, de még nagyon fiatal! Még simán összekaphatja magát! De a NOBET-et elfogadom!
pitrikferenc 2021-10-25 06:47:45
Hello Hurkacz győzelmét hogy látod? (Bécs) Elég nagy rá az odds... És a ranglistán nagy a különbség
Miroslav 2021-10-25 06:50:09
Szia!
Írtam róla az ATP figyelőben :) Szerintem nyerni fog.
pitrikferenc 2021-10-25 06:50:29
Jajj látom már köszi

további tippjeink a Tenisz világából

Az aktuális héten zajló ATP , WTA és challenger tornákat monitorozzuk és az olvasókkal közösen keresünk olyan tippeket, amelyeket érdemes lehet egy szelvénybe berakni, valamint olyanokat is, amelyek single is megállják a helyüket. Fotó: Matthewryz.