2021.11. 08.

Challenger figyelő – 2021.11.08

Challenger figyelő – 2021.11.08

Több Challenger-torna is fut párhuzamosan. Ezen tornák mai mérkőzéseit monitoroztam és választottam belőle néhányat, amelyet érdemes lehet egy szelvénybe berakni, valamint van pár olyan tipp is, amely single is megállja a helyét. Lássuk! Fotó: Matthewryz

Pozsony, fedett:

  • Folytatódik a CH-körforgás, de azért már jócskán fáradhatnak a versenyzők. Liam Broady az utóbbi időben kétszer is találkozott Ilja Marchenkóval, mindkétszer nyert, de ma mégsem hiszem, hogy sima lenne. Inkább overt játszanék erre, vagy kihagynám. Joao Sousa rutinos játékos, neki sikerülnie kell Celkibilek ellen nyerni, 1,5 körül adják. Marterer is kötelező Rodionov ellen, de nem éri meg a szorzó.

Montevideo, salak:

  • Dél Amerikában természetesen salakon játszanak a teniszezők. Tirante ismét ringben és ő megfelelően motivált is lehet, Rodriguez Taverna ellen esélyes is 1,4-ért. Coria mindjárt összekerült Collarinivel, vele 2017 óta nem játszott, de már akkor megverte. 49 salakos meccs van a lábában Coriának, abból 31-et nyert. Ma is fog 1,55 körül.

Roanne, fedett:

  • Gasquet szorzója kicsike, még szelvényre is. A többit nem bántanám.

Knoxville, fedett:

  • Mmoh jó lehet az Uchiyama ellen 1,3 körül, Fratangelo is megverheti Watanukit 1,4 körül és Soeda is esélyes Jaziri ellen, érdekesség, hogy mindkét játékos 37 éves már. A japán alacsonyabb és a tömege is kisebb, no meg az ázsiaiak genetikája is olyan, hogy jobban bírják idősebb korban. 1,5 körül van a szorzó.

Ortisei, fedett:

  • Quentin Halys 1,3 -ért ami jónak tűnik, meg talán Gaio, bár vele is várnék egy kört.

tipp
T.A. Tirante - S.F. Rodriguez Taverna A mérkőzés győztese T.A. Tirante 1.39
Yas. Uchiyama - M. Mmoh A mérkőzés győztese M. Mmoh 1.28

1.78 | (8/10)

kapcsolódó meccsek

T.A. Tirante - S.F. Rodriguez Taverna

2021. 11. 08. 19:10 | Montevideo, férfi egyes Tovább a meccshez

Yas. Uchiyama - M. Mmoh

2021. 11. 08. 23:30 | Knoxville, férfi egyes Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Tenisz világából

Új hét kezdődik, immáron az augusztust tapossuk, hamar vége szakad a nyárnak. Rohamosan közeleg az idény negyedik-, utolsó Grand Slam tornája, a US Open, amire már gőzerővel folyik a felkészülés a tengerentúli tornákon. Ezen a héten a Montreali ATP1000-res masters lesz a főrendezvény, de lesz néhány challenger torna is. Ezekből szemezgetünk!