2022.06. 20.

Challenger figyelő – 2022.06.20

Challenger figyelő – 2022.06.20

Az aktuális héten zajló challenger tornákat monitorozzuk és választottam belőle néhányat, amelyet érdemes lehet egy szelvénybe berakni, valamint van pár olyan tipp is, amely single is megállja a helyét. Fotó: Matthewryz

Három salakos challenger torna kezdődik ma, van magyar érdekeltség is. Ezeken a Challengereken kétfajta játékos indul. Az egyik fiatal és fejlődni, javulni akar, hogy jobb teniszező lehessen, rutint szerezzen és pontokat is gyűjtve egyre inkább megközelítse azt a formát, amikor már az ATP-tornák selejtezőit is becélozhatja. Ezek a teniszezők általában többé-kevésbé tehetségesek, motiváltak és nyerni akarnak. Ilyen most Oeriasból Daniel Michalski és ilyen a mi Piros Zsombink is, többek között. A másik kategória a pénzkereseti-játékos, aki csak azért ütöget, hogy összekapargassa a kenyérrevalót. Ebből is van olyan aki már idősebb, de korábban jó volt (Kamke, Gulbis, Cuevas), közülük érdemes azokat figyelni, akik mentálisan jók és korábban eredményesek is voltak. Pl. Kamke ilyen. Valamint vannak az ismeretlen noname játékosok, különösen dél-amerikában, akik már nem fiatalok, nem tehetségesek, nem volt soha komolyabb eredményük. Én ezeket kerülöm. 

Milánó, salak:

  • A. Shevcsenko (176.) - A. Setkic (363.): Az orosz 21 éves, egyre jobb eredményeket elérő salakspecialista. Idén már a CH-kon indult és egyre jobb formába lendült. Június elején pedig meg is nyerte a pozsonyi csellót. Az elmúlt hónapokban több olyan játékost is megvert, akik sokkal jobbak, mint a veterán Setkic. Azt várom, hogy az orosz nyer. 1,18 a szorzó.
  • Még Gulbisra gondoltam, de ő NOBET-kategória. Hiába tehetségesebb, jobb teniszező, mint Lenz, nem biztos nála soha semmi.

Oerias 3, salak:

  • A jó öreg Tobias Kamke, már 36 éves, de ő jó kis játékos volt. Megbízható és még mindig képes jó eredményekre. Remélem lesz benne annyi kakaó, hogy nyerjen a portugál Cacao ellen, aki megélhetési teniszező a 604. helyről.
  • Daniel Michalski 22 éves lengyel játékos. Tipikus salakos versenyző, idén 41 meccset játszott salakon, ebből 30-at megnyert. Nem kiugró tehetség, de motivált és idén vert meg olyan játékosokat, akiknek van legalább nevük. Zadarban a döntőig jutott, itt többek köött Svrcinát, Faticot is verte, Cobollitól kapott ki a fináléban simán. Nem lesz soha szerintem ATP-szint, de a CH-kon jó lehet. Mai ellenfele Bejamin Hassan Libanonból, aki soha nem volt 193. helynél jobb, a három tornagyőzelmét ITF-ben, kemény talajokon aratta. Idén Prostejovban salakon eljutott a negyyeddöntőig, Ale Müllert megverte mondjuk. Itt a lengyelt meg lehet próbálni, fiatalabb, mentálisan jónak tűnik és ő akar. A libanoni inkább már csak a pénzkereset miatt van itt.
  • Carballes Baenának kötelező ez Coppejans ellen 1,19 az is. A többit nem piszkálnám.

Buenos Aires, salak:

  • Lejárt lemezek és nevenics sosemhallott versenyzők, ráadásul nem fiatalok, akik esetleg motiváltak lehetnek. Roberto Quiroz valamikor volt 172. is a világranglistán, ő esélyesebb Monzonnál, de ki tudja melyik dél-amerikai mikor támad föl rág egy kis kokacserjét és tol ki magából olyan eredményt, ami váratlan? Azt hiszem én ezt a tornát skippelem és a két európaira koncentrálok majd.

A szelvényen Carballes Baena kötelezője és Michalski Portugáliából.

tipp
R. Carballes Baena - K. Coppejans A mérkőzés győztese R. Carballes Baena 1.19
Ben. Hassan - D. Michalski A mérkőzés győztese D. Michalski 1.62

1.93 | (8/10)

kapcsolódó meccsek

R. Carballes Baena - K. Coppejans

2022. 06. 20. 16:35 | Oeiras, férfi egyes Tovább a meccshez

Ben. Hassan - D. Michalski

2022. 06. 20. 18:25 | Oeiras, férfi egyes Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Tenisz világából

Az aktuális héten zajló ATP , WTA és challenger tornákat monitorozzuk és az olvasókkal közösen keresünk olyan tippeket, amelyeket érdemes lehet egy szelvénybe berakni, valamint olyanokat is, amelyek single is megállják a helyüket. Fotó: Matthewryz.