2020.10. 10.

Roland Garros: Megteszi-e az utolsó lépést is Iga Swiatek?

Roland Garros: Megteszi-e az utolsó lépést is Iga Swiatek?

A Roland Garros női egyes kiírásának elődöntőjében a lengyel Iga Swiatek (54.) az argentin Nadia Podoroskát, az amerikai Sofia Kenin (6.) pedig a cseh Petra Kvitován küldte haza, ezzel ők ketten játsszák ma a döntőt, aminek bármilyen végeredménye is lesz, az már biztos, új csillag született a nő tenisz égboltján!

TENISZ, ROLAND GARROS, NŐI EGYES | 2020.10.10. 15:00
I. SWIATEK - S. KENIN

  • A lengyel Iga Swiatek, még csak 19 esztendős, de úgy száguldott át a női mezőny rá eső ágán, hogy még csak egyelen szettet sem tudtak tőle elvenni. Pedig nem akárkik próbálták útját állni a lengyel kislánynak. Vondrousovával kezdett, majd következett Hsieh, aztán a visszatérő Bouschard is mehetett haza, majd jött a világ talán legjobb női teniszezője, a román Simona Halep, akit többen is a torna végső győzelmére legnagyobb esélyesének gondoltak. Erre idejön ez a lengyel kislány és enged a románnak három game-et a meccsen! 6-1, 6-2-re alázta meg Halepet! Utána nem volt megállás, Trevisan és Podorska is zuhanyozhatott. Iga Swiatek eddig egyetlen WTA tornát sem nyert, döntőben is csak egyszer volt, tavaly Luganóban, ahol három szettben szenvedett vereséget a szlovén Polona Hercogtól. Ma pedig Sofia Kenin lesz az ellenfél, aki idén megnyerte az Ausztrál Opent, összesen öt WTA torna serlegének büszke birtokosa. Kenin az elődöntőben rendkívül agresszíven teniszezett, olyan presszúrát alkalmazott, hogy a sokat látott Kivitová jobbára csak védekezett. 
  • Nagyon nehéz dolga lesz Swiateknek, akinek a vállát jobban nyomja majd a tét súlya. Még sosem volt Grand Slam döntőben, mentálisan könnyen rányomhatja a bélyegét a teljesítményére. Mindezek ellenére a még csak 19 éves, nagyon csinos lengyel lány egy csodát hajtott végre így is, nincs is más dolgunk, mint kiszurkolni a győzelmét. A tippem pedig a játékok számára vonatkozik.  
tipp
I. Swiatek - S. Kenin
Játékszám 20,5 | Több, mint 20,5 | 1.69 | (7/10)

kapcsolódó meccs

I. Swiatek - S. Kenin

2020. 10. 10. 15:00 | Roland Garros, női egyes Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
jacksly 2020-10-10 20:38:34
Nos, az nem volt benne a pakliban, hogy Kenin megsérül.
Sérülten persze elmaradtak a "Come on!" -ok, és így az olyan jellemző kiidegelés is. Ezáltal a győzelem is persze. Egészségesen meglett volna a 2:1-es Kenin győzelem is...
Nostrakamsk 2020-10-10 16:53:03
Szegény Radwanska évekig izzadt hogy ez összejöjjön neki, ez a lány meg könnyedén megcsinálta.
Matthewryz 2020-10-10 16:41:12
Serules mindent eldontott gratula mindenkinek :)))
jacksly 2020-10-10 14:09:42
Swiatek nagyon jó, már kb. 1,5 éve nyomon követem a pályafutását, a jövő (sőt, már a jelen!) nagy teniszcsillaga lehet.
De Kenin az őrületbe kergeti az ellenfeleit a hangos "Come on!" üvöltéseivel, legalább is engem az őrületbe kerget... rendkívül idegesítő! Ezzel ki fogja zökkenteni Swiateket, mint ahogy az előző meccsein is rendre kizökkentette a vele szemben állókat.
Éppen ezért 2:1-es Kenin győzelmet várok, bár jómagam Swiateknek szurkolok!

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2020.10.10. 15:00
I. Swiatek - S. Kenin
Pontos végeredmény
S. Kenin 2:1
5.00 2 - 0
Tét 500
Kihagyott nyeremény 2500
Matthewryz 2020-10-10 08:28:34
A merkoz előtte nyilatkozat illetve azért valódi esély ezt Mutatja...

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2020.10.10. 15:00
I. Swiatek - S. Kenin
Pontos végeredmény
S. Kenin 2:0
3.70 2 - 0
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 3700
Neverlose 2020-10-10 11:34:31
Ezt megkerdezhetem mire alapozod? Swiatek bomba formában az egész tornán kétlem, hogy az utolsó fordulóban csuszna el.
Matthewryz 2020-10-10 11:43:14
Kenin idén megnyert az AOP és msot második idei grandslam győzelemért megy. Oké kijott swiatek lépése eddig de én. A fejben érzem nagyobb különbséget. De ez nem egy nagytetes tipp. Saját vélemény :)
Neverlose 2020-10-10 12:06:58
Én már tegnap kineztem ezt a meccset nagytetesre de én pont Swiatekre. Bár csak a legutóbbi két meccsét láttam a csajszinak, de nagyon érett és okos teniszt játszott azokon a merkozeseken annak ellenére, hogy milyen fiatal. Halep meccsre kíváncsi lettem volna, hogyan tudta ennyire szetszedni a román teniszezőnőt. Podoroska ellen tisztában volt vele, hogy nem kell pontot utnie hiszen hátszelben elég ha csak a sarkokba üt és pár ide-oda után annyira kinyilik a pálya ami után jöhet a labdamenet lezárása. Egyszerre volt agresszív és magabiztos a pályán, fejben is nagyon ott volt nem látszódott rajta, hogy megremegne az esélyesség terhe alatt. Kenin ezzel szemben elég nyogve nyelosen jutott el idáig is Collins ellen pl. az utolsó szettben szerintem sérült volt a másik amcsi mert a pályát is alig találta el, szóval csalóka az ottani döntő szett 6-0. Szerintem hiába nyert AOPt ott a borítás is más és az már hónapokkal ezelőtt volt az ottani torna nem túl jó kiindulási alap, maximum annyiban, hogy Kenin tudja milyen érzés egy GS döntőben játszani. Ez akár ma lehet egy kemény meccs is de lehet egy nagyon sima Swiatek győzelem is attól függ mennyire remeg majd be ha le kell zárnia a meccset előnyről. Az én tippem egy Swiatek win. 🤷‍♂️😁
sodom 2020-10-10 12:39:50
Én láttam a Halep meccsét,akkor hiba nélkül teniszezett,Halep nem találta rajta a fogást, nagy küzdő Halep, de szerintem Kenin nagyobb!
Nem volt sérült Collins, Kenin fejben megverte, ennyi. Ezt várom most is, szerintem nem lesz sima,
három szettet várok és Kenin győzelmet!
Neverlose 2020-10-10 13:41:25
Akkor sok fog múlni azon, hogy ki nyeri az első szettet. Swiateknek még nem kellett hátrányban játszania így nem tudom arra hogyan reagálna. Én mindenesetre kitartok a tippem mellett, biztosan nagy meccs lesz. Jó szurkolást! 😬
Matthewryz 2020-10-10 15:24:09
Egyenlőre gratula kenin meg nem érkezett meg a mecsbe 😁😅
Neverlose 2020-10-10 16:04:11
Kemény kis első szett volt. 😤
Neverlose 2020-10-10 16:20:52
Ez a szinjatek nagyon, hogy szépen fogalmazzak szánalmas. Nem hiszem, hogy sérült Kenin csak ki akarja zökkenteni Swiateket.. Remélem nem sikerül neki.
Neverlose 2020-10-10 16:40:30
Talán volt valami, Djoko ugyanezt eljátszotta Busta ellen amit a spanyol szóvá is tett. Nah mindegy nyert végül Swiatek a végén nyugodt játékkal szerintem megérdemelten. 😄👏
ttibor 2020-10-10 11:14:25
Ezt raknám akkor én is , köszi !!
sodom 2020-10-10 10:53:47
Hajrá Kenin!
Barnamedve 2020-10-10 07:37:08
Kwiatek kommentlehetőségét egy hétre letiltottam a tegnapi csúnya beszéd miatt. Így most nem tud majd válaszolni az esetlegesen felmerülő kérdésekre.

további tippjeink a Tenisz világából