Az Amerikai Nyílt Teniszbajnokságon már a negyeddöntős helyekért folynak a párharcok. Ezen a meccsen két olyan játékos találkozik egymással, akik sohasem voltak még negyeddöntősök kemény pályás Grand Slamen. A motiváció megvan, lássuk, mire mennek egymással!
- Lorenzo Musetti rendkívül technikás, látványos játékot játszó olasz teniszező, akinek védjegye az elegáns egykezes fonák, amelyet sokan Roger Federer stílusához hasonlítanak. Elsősorban salakon érzi magát otthonosan, de az utóbbi szezonban rengeteget fejlődött és mára már más borításokon is képes jól játszani. Igazi klasszis játékos, TOP10-es szint! Hatalmas variációs tárháza van, köszönhetően technikai tudásának, gyakran alkalmazza ezeket, gyakorta rövidít, ejt. Szervája megfelelő, képes variálni azt is, ezzel gyakran meglepi az ellenfelet. Lábmunkája kitűnő, fejben erős. Hátránya a tenyerese, ezen még lenne mit fejleszteni és taktikai téren is fog még sok tapasztalatot szerezni. Az olasz játékos hullámzó formában érkezett a tornára, hiszen a US Open előtt kifejezetten gyengén szerepelt, az utolsó hat mérkőzéséből ötöt elveszített. Ennek ellenére New Yorkban új erőre kapott, hiszen az első fordulóban elveszített játszma után szinte hibátlanul menetelt tovább, és ezzel visszaszerezte önbizalmát.
- Jaume Munar a spanyol iskola klasszikus képviselője, aki a salakpályán a legjobb. Rettenetesen szívós, fejben baromi erős, soha nem adja fel! Játékstílusát a pályán való intelligens helyezkedés, a taktikai érettség és a fizikai állóképesség jellemzi. Munar nem a látványos megoldásairól híres, hanem arról, hogy képes hosszú labdamenetekben felőrölni ellenfeleit. Erőssége a stabil alapvonaljáték és az érzelmi kontroll, különösen kiélezett helyzetekben. Gyengesége viszont a támadó játék hiánya, amikor gyorsabb, agresszív ellenfelekkel kerül szembe, nehezen tud tempót váltani, nem különösebben technikás és a hálóhoz csak szökőévente megy fel. Ugyan alapvetően salakon érzi magát otthonosan, az idei szezonban kemény pályán is látványos fejlődést mutatott, és sok szakértő szerint már nem csupán salakos specialistaként kell rá tekinteni. A spanyol teniszező pályafutása során először jutott el egy Grand Slam negyedik fordulójába, miután magabiztosan múlta felül Zizou Bergset.
- Musetti a technikai fölénye miatt esélyesebb, de ehhez fejben csúcson kell lennie! Végig maximumon kell koncentrálni, mert abban biztos lehet mindenki, hogy Munar így tesz majd. A spanyol hozza a szokásos magabiztos kemény alapvonalas darálójátékát és biztos nem lesz rövid meccs!



Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
A. Anisimova - B. Haddad Maia
A. Anisimova
J. Sinner - A. Bublik
Igen
Stollár F / Wu F - Errani S / Paolini J
Errani S / Paolini J 2:0
Kudermetova V / Mertens E - Kostyuk M / Ruse E
Kudermetova V / Mertens E
Siniakova K / Townsend T - Osorio C / Yuan Y
Siniakova K / Townsend T -5,5
tippszelvény
L. Musetti - J.A. Munar Clar
4
Machac szinten, jol elvitte utolsokent a nagy tetest hogy nem birt nyerni 1 szettet sem 🤮
Mínuszos nagyon ez a honap is... us open nagyon levitt 😕