Az olvasók kedvenc rovatában vegyes szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 1,7 és 2,5 között lehet, a meccskínálat függvényében. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten. Fosszuk ki az irodákat együtt!

- Braga – Tondela: A Primeira Liga új idényének nyitófordulójában a Braga hazai pályán, az Estadio Municipal de Braga közönsége előtt fogadja az élvonalba három év után visszatérő Tondelát. A Braga az elmúlt nyolc szezonban mindössze kétszer tudta megtörni a Sporting, Porto, Benfica alkotta triumvirátus uralmát, és a tavalyi negyedik hellyel megint nem sikerült. A hajrá különösen fájó volt, az utolsó négy bajnokijukon nem tudtak nyerni (három döntetlen, egy vereség), így a harmadik helyet végül a Porto vitte el előlük. A szezon végén Carlos Carvalhal távozott a kispadról, helyét a spanyol Carlos Vicens vette át, aki rövid idő alatt kedvező benyomást keltett. Az új vezető irányításával a csapat hibátlanul zárta a felkészülési mérkőzéseket (ötből öt győzelem), és az Európa-liga selejtezőiben is magabiztosnak mutatkozik. A Levski Szófiát hosszabbításban, összesítésben 1–0-ra múlták felül, majd a CFR Cluj elleni párharcot is jól kezdték, idegenben aratva 2–1-es sikert. A Tondela legutóbb a 2021–22-es szezonban szerepelt az élvonalban, amely kieséssel végződött számukra. Most, három másodosztályban töltött év után, a Liga Portugal 2 tavalyi megnyerésével harcolták ki a feljutást, ami után edzőváltás volt. Az új tréner eddig biztatóan kezdett, hiszen a felkészülés során három győzelmet és egy döntetlent ért el csapatával, ami jó alapot adhat a szezonra. A papírforma egyértelműen a Braga sikerét vetíti előre. Bár a csapatnak figyelnie kell a jövő heti Európa-liga visszavágóra, a felkészülési forma, a nemzetközi kupasiker, valamint a Tondela elleni magabiztos múlt mind azt erősíti, hogy magabiztos hazai győzelem várható. Az újonc vendégeknek a játékuk még kialakulóban van, így reálisan nézve már egy szorosabb mérkőzés és a tisztes helytállás is pozitív eredmény lenne számukra. Az esélyek és az előjelek alapján Braga-győzelem erős esély.
- Famalicao - Santa Clara: A portugál bajnokság első fordulójában a Famalicao hazai pályán, az Estadio Municipal de Famalicao közönsége előtt fogadja a Santa Clara csapatát. A Famalicao 2019–20-as élvonalbeli visszatérése óta stabilan a tabella első felében zár, és a tavalyi hetedik helyezés klubtörténetük második legjobb eredményének számít. A szezon hajrája azonban csalódást keltőre sikerült: a március vége és április eleje közötti három győzelem után az utolsó öt mérkőzésükön csak egyszer tudtak nyerni (egy döntetlen, három vereség), köztük a Santa Clara elleni 2–1-es fiaskóval, amivel duplán is alulmaradtak riválisukkal szemben a múlt idényben. A Santa Clara felkészülését a barátságos mérkőzések és a Konferencia-liga selejtezője együtt formálta. Vasco Matos együttese négy felkészülési meccséből hármat megnyert, majd a nemzetközi porondon is sikerrel szerepelt: a Varazdint idegenbeli hátrányból fordítva, összesítésben 3–2-re múlták felül, a harmadik selejtezőkör első meccsén pedig 3–0-ra legyőzték a Larne csapatát. Bár a Santa Clara kiváló formában zárta az előző idényt, és a nemzetközi kupában is sikeresen kezdett, a köztes hétközi idegenbeli mérkőzés, valamint az utazás terhei érezhetően befolyásolhatják teljesítményüket. A Famalicao hazai pályán, frissebb lábakkal és jó felkészülési eredményekkel várhatja a találkozót, ráadásul motiváltan lép pályára a tavalyi kettős vereség után. Mindezek alapján egy szoros mérkőzésre lehet számítani, ahol a döntetlen mellett a Famalicao minimális különbséggel győzhet.

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!