2019.03. 24.

ACB: Malaga- Obradloiro

Kagawa
ACB: Malaga- Obradloiro

A spanyol ACB Liga mai játéknapján a negyedik helyért küzdő Unicaja Malaga a középmezőnyben tanyázó Obradoirot fogadja. A két csapat játékereje között nem kis különbség van és ez minden biznnyal a pályán is meg fog mutatkozni.

Spanyol ACB Liga: A negyedik helyért fut versenyt a Malaga

A spanyol ACB Liga mai játéknapján a negyedik helyért küzdő Unicaja Malaga a középmezőnyben tanyázó Obradoirot fogadja. A két csapat játékereje között nem kis különbség van és ez minden bizpnnyal a pályán is meg fog mutatkozni.
A szebb napokat is megélt, egykori stabil Euroligás Unicaja Malaga már nem érdekelt a nemzetközi kupaporondon így egyedüli céljuk a bajnokságban minél jobb helyen végezni és kiharcolni a jövő évi Euroliga indulás jogát. A malagaiak pillanatnyilag hármas holtversenyben vannak a negyedik-ötödik-hatodik helyen a Pamesával és a Juventuttal. Nagyon nem mindegy hogy az alapszakasz végén valaki negyedikként végez és pályaelőnnyel kezdi a rájátszást egy verhető csapat ellen, vagy hatodik lesz és a Real-Barcelona-Baskonia hármas egyikével mérkőzik rögtön az első körben. Nagyon jól tudják ezt malagában is, és egy Obradoiro ellen amelynek látótávolságában sincs a play off, de a kieséstől is távol van nem szabad hogy gondja legyen főleg hazai környezetben. A Malaga kerete idén is erős, Shermadini személyében egy komoly torony ügyeli a festéket, Boatright, Salin és Milosavljevic pedig a liga legjobb dobói közé tartoznak. Az Obradoiro igazi nagy sztár nélkül küzd az idei szezonban, de elsősorban hazai pályán veszélyes, idegenben mindössze 3 meccset nyert 8 vereség mellett. Hazai pálya, a keretek közötti minőségbeli különbség és a motiváció is a hazaiak oldalára billenti a mérleg nyelvét. Nagyon sima hazai sikert várok.

tipp
Malaga- Obradoiro
Malaga -7,5 | 1.75 | (1/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további témák a rovatból

A háromgólos előny birtokában a CSZKA Szófia hazai pályán lezárhatja a Maccabi Tel-Aviv elleni Európa-liga-selejtezős párharcot, de azért legyünk biztosak benne, hogy az izraeli gárda sem fog lehajtott fejjel a pályára ballagni! Nekik nincs mit veszíteni, így aztán kifejezetten parázs összecsapásra van kilátás!

A BTTS, vagyis „Mindkét csapat szerez gólt” típusú sportfogadásnál az a lényeg, hogy a rendes játékidőn belül mindkét csapat legalább egy gólt szerezzen. Nem számít, hogy ki nyer, csak az, hogy ne legyen gól nélküli és egyoldalú mérkőzés. Az ilyen fogadásoknál több tényezőt is érdemes figyelembe venni, hogy jó döntést hozzunk. Ezeket foglaljuk össze ebben a rovatban, valamint ajánlunk néhány aktuális BTTS-fogadási ötletet!

A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és néhány aktuális tippet is!