2014.09. 29.

Allsvenskan: Brommapojkarna - Halmstad

Allsvenskan: Brommapojkarna - Halmstad

Svédországban is a vége felé tart a pontvadászat, már csak 5 karika van vissza. Két olyan csapat fog összecsapni, amelyik erősen tűzközelben van, és minden pont számít nekik. Vagyis, csak az egyiküknek. Hogy miről is beszélek, hajtás után megtudjátok.

A Brommapojkarna sosem volt nagy sztárcsapat. Persze, tavaly kiérdemelték az EL-selejtezőt a kupaszereplésükkel, de 13. helyük nem valami nagyszám. Idén pedig kifejezetten gyengék. Az európai sorozatból a harmadik körben kiestek, a bajnoki teljesítményük pedig… 25 forduló ment le eddig, és az, hogy 9 pontot szedtek össze, hogy egy győzelmük van eddig, és hogy 27:59-es a gólarányuk, mindent elárul róluk. Kiesésük 100%, hiszen hátrányuk behozhatatlan. 3 hiányzójuk van: Bärkroth (24/1 f), Segerström (14/1 d), Jonson (0/0 d).

Halmstad akárcsak a hazaiak szintén nem arról híresek, hogy a lista elején ólálkodnának, és most is inkább a kieséstől kell félniük. Előnyük 4 pont még, de ez édeskevés, hiszen még 15-öt lehet szerezni. Mindent meg kell tenniük a bennmaradásért, és az utóbbi meccseik arról árulkodnak, hogy hajtani fognak itt is. A Malmötől csak egyel kaptak ki, az AIK-át elverték, az Elfsborggal leikszeltek, legutóbbi 5 vendég meccsükből 4-et megnyertek. A mainál jobb alkalmuk nem is lehetne a pontszerzésre. 4 hiányzójuk van: Maholi (0/0 f), Johansson (0/0 d), Baffo (23/1 d), Gyan Osei (24/0 m).

A biztos kieső nem fog nagy akadályokat görgetni a körmeszakadtáig küzdő Halmstad elé.

034 1 Brommapojkarna - Halmstad V 1.68

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Thompee 2014-09-30 14:43:04
Szia!
Köszi a tippet és az elemzést.
Ezért szeretem ezt az oldalt. :)
Solyom2 2014-09-29 22:50:46
Jó tipp volt, kösz, hogy felhívtad rá a figyelmem.
Forgo 2014-09-29 14:14:59
csak nehogy sult kacsa legyen
petruska 2014-09-29 11:30:18
HI

ki emelném,h ezek,azok-a meccsek amiket kerülök(én)útsó rá adásul 1 győzelemmel a ki esés ellen küzdővel (nem értem a kicsi oddsot:1,68)szerintem ennek legaláb 2 felleti szorzóval kéne mennie,de majd meg látjuk a végeredményt
SkuD 2014-09-29 01:43:21
Hola!

koszi a tippet, ezt tutti teszem, hozzaveszem meg az SZKA hoki gyozelmet es kapunk egy kellemes duplat :)
harcos74 2014-09-29 01:03:27
Úgy tűnik ez sima liba,Bromma itt már nem tud lépést tartani senkivel,csoda kellene nekik vagy valami sokkal kreativabb dolog amit csinálnak üdv

további tippjeink a Foci világából

A Tippmixes javaslatokat folytatjuk, minimum duplázó szelvényekben gondolkodunk. Az események számát illetően 2-3 meccsnél több nem várható. A sportág főleg labdarúgás, de esetenként kézilabda, kosárlabda, tenisz is bekerülhet majd a válogatásba. Sok sikert mindenkinek!

Mindkét gárda remekel, jelenleg rájátszást érő helyen állomásoznak. Mire mennek egymás ellen? Kombi tippet hoztunk.
Mindkét gárda remekel, jelenleg rájátszást érő helyen állomásoznak. Mire mennek egymás ellen? Kombi tippet hoztunk.
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. Mindkét csapat javítani szeretne a legutóbbi BL-veresége után, így Londonban fontos mérkőzés vár a két továbbjutásért küzdő együttesre.