2017.12. 09.

Angol és francia lehetőség

Angol és francia lehetőség

A  Ligue 1 17. fordulójában a sereghajtó Metz a Rennes-t fogadja. Mindkét oldalon sok a hiányzó, így az is benne van a pakliban, hogy felborulnak az erőviszonyok. Az angol másodosztályban a listavezető Wolves a Sunderlandet látja vendégül. Lássuk az esélyeket!

Metz – Rennes

  • Eddigi 16 bajnokijából 14-et elveszített a Metz, ezért mélyen leszakadva áll az utolsó helyen a Ligue 1-ben. Féltávhoz közeledve már szinte reménytelen helyzetbe került, hiszen 14 pontra van a már bennmaradást érő 17. helyen álló Lille-től és ehhez hozzátehetjük, hogy 16 meccsen összesen 4 pontot gyűjtött a gárda. A mai ellenfele az a Rennes lesz, amely remek formába lendült az utóbbi hetekben, hiszen a Nantes-ot, az Angers-t és az Amiens-t is legyőzte, ezzel pedig felkapaszkodott a 6. helyre a tabellán. Lamouchi irányításával tehát szépen menetel az együttes, még az is előfordulhat, hogy a piros-feketék harcban lesznek az európai kupaindulást jelentő helyekért. Bourigeaud a csapat ásza, aki a befejezés és az előkészítés terén is jeleskedik, míg a Hazri pedig a házigólkirály. Várhatóan meg fogja szerezni zsinórban a negyedik győzelmét is a Rennes Ligue 1-ben „kakukktojásnak” számító Metz ellen.

Wolves – Sunderland

  • Sorozatban hat győzelemnél tart a Wolverhampton a Championshipben és nem véletlen, hogy négy pont előnnyel vezeti a bajnokságot. A portugál Espirito remekül összerakta a nyáron alaposan átalakított együttest. Az angol másodosztály szintjén azért igen erős keretük is van a „farkasoknak”, hiszen a soraikban tudhatják többek között Cavaleirót, Jotát, Ruben Nevest és Bonatinit is. A latin vonal a domináns a gárdánál, de úgy tűnik, hogy ez beválik és könnyedén összejöhet a feljutás. A mai napon a szebb napokat is megélt Sunderland lesz az ellenfelük, amely könnyen lehet, hogy két év alatt két osztályt fog zuhanni, hiszen jelenleg utolsóelőtti helyen áll.

A Tippmixpro ajánlatából:

  • Metz – Rennes: (1x2): - Rennes, odds: 2,20
  • Wolves – Sunderland: (1x2): - Wolves, odds: 1,30

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

friss 1 órája NB1: Nyíregyháza – MTK
Beérett a munka Nyíregyházán, vagy csak egy átmeneti fellángolás volt-e a legutóbbi győzelem Zalaegerszegen? Ma kiderül, az ellenfél a liga leghektikusabb csapata, az MTK.
Beérett a munka Nyíregyházán, vagy csak egy átmeneti fellángolás volt-e a legutóbbi győzelem Zalaegerszegen? Ma kiderül, az ellenfél a liga leghektikusabb csapata, az MTK.
Az év meglepetés-csapatára méltán pályázó Zalaegerszeg legutóbb csalódást keltő vereséget szenvedett a Nyíregyházától, ráadásul hazai pályán. Vajon csak egy kisiklás volt a vereség, vagy pedig tartós hullámvölgy következik?

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Az Eredivisie 22. fordulójában a bajnoki ezüstéremre leginkább esélyes Feyenoord utazik a vereségspirálban lévő Utrecht csapatához.