2017.10. 28.

Angol, német és spanyol meccsek a csokorban (1,50 - 1,50 - 1,75)

Angol, német és spanyol meccsek a csokorban (1,50 - 1,50 - 1,75)

A Tippcsokor című rovatban megpróbálok naponta összeállítani legalább 4 /olykor csak 3/ olyan foci tippet, aminek segítségével vastagíthatjuk a zsebünket. A tippeket általában én single, vagyis csak szóló tippként ajánlom, de bárki keverheti-kavarhatja, kombinálhatja, ez már mindenkinek a maga döntése, mint ahogy az is, hogy mennyi pénzzel játssza meg őket. Remek lehetőségek vannak, érdemes velünk tartani.

Crystal Palace - West Ham
Igen (Mindkét csapat szerez gólt) - Odds: 1,75

  • Miután Bilic mester esetleges leválásáról pletykáltak a kalapácsos szurkolók, a hétközi ligakupa-meccsen egy bravúros Spurs elleni fordítással sokat stabilizált a helyén. Azonban itt még nem áll meg az élet, a bajnokságban is le kell tenni az asztalra a javulásra mutató jeleket, s erre jó lehetőség a sereghajtó otthonában történő vendégszereplés. Chicharito kezdőként kaphat szerepet, ugye ő szerdán csak a padon foglalta a helyet, s vele sokat lendülhet előre a támadójáték, illetve a kezdeményezésük egy remek meccset hozhat, amiben akár a gólváltás is meghúzódhat.

FH:16:00

Darmstadt - Holstein Kiel
Több, mint 2,5 (Gólszám 2,5) - Odds: 1,50

  • Túlórára kényszerült a Kiel a német kupa legutóbbi fordulójában, azonban a továbbjutás nem sikerült nekik. Emiatt egy picit fásultabbak lehetnek, de ha a bajnoki formájukat nézzük a lendületük kompenzálhatja ezt. A hazaiak az utolsó három bajnokijukat elveszítették, azonban otthon 3-2-1-es mérleggel rendelkeznek, s ez a jelenleg második Kielnek intő jel lehet. A vendégek meglepetésszerű bajnoki rajtja mellé a liga legtöbb lőtt gólja is párosul, s mivel a hazaiak is a harmadik legjobb gól/meccs átlaggal rendelkeznek, vélhetően a hálók ma is rezegni fognak.

FH:13:00

Atl. Madrid – Villarreal
Atl. Madrid (1X2) - Odds: 1,50

  • Kötelező BL-győzelem előtt áll Simeone csapata, ami hathat nyomasztóan is, ám azt nehezen tudom elképzelni, hogy beleszaladjanak ugyanabba a késbe egymás után kétszer. Azonban a keddi Quarabaq elleni csörte előtt a bajnokságban kellene tartani a lépést az élmezőnnyel, s őrizni meg a veretlenségüket. Mivel a már említett kötelezően hozható BL. találkozó nem igényel túlságosan nagy tartalékolást, azt gondolom a lehető leghatékonyabban ugorhatnak a hazaiak a meccsbe, s bár a sárga mezesek nem kezdték rosszul a szezont a hazai pálya előnye miatt Madridban maradhat mindhárom pont.

FH:18:30

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Jósolok 2017-10-28 11:34:43
Üdvözlet!
Rendben van minden tipp!

Wigan - Blackburn hazai
Fulham - Bolton hazai
Leverkusen - Köln hazai +1.5 over
QPR - Wolwes mindkét rúg gólt
Peterborough - Shrewsbury mindkét rúg
Norwich -Derby mindkét rúg gólt
Sunderland - Bristol mindkét rúg gólt
Preston - Brentford mindkét rúg gólt
Oldham -Scunthorpe mindkét rúg gólt

Sok sikert mindenkinek! Áldás :)

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Lille ma a Lyont fogadja a Stade Pierre-Mauroy-ban, úgy, hogy egyetlen pont is elég lenne ahhoz, hogy legalább az Európa Ligában szerepeljenek a következő szezonban. Az előző találkozón a Lille egy gólos hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a Metzet, ezzel feljött a negyedik helyre a Ligue 1-ben, míg a Lyon egy oda-visszavágós párharcban 3-2-re nyert a Monaco ellen.

Talán a legnagyobb keresési találatot a sportfogadás témában a „Bet of the day” kulcsmondatra kapunk az interneten, vagyis a sportfogadást kedvelő olvasók arra kíváncsiak, mi lehet a nap tippje? A Manchester United a Premier League hatodik helyére szeretne felkerülni, a Crystal Palace ellen idegenben. A Vörös Ördögök jelenleg hetedikek a bajnokságban, két ponttal lemaradva a hatodik Newcastle Unitedtől, míg a Palace a 14., négy ponttal lemaradva a 13. Brighton & Hove Albiontól.

Közkedvelt fogadási forma az, amikor egy adott meccsen mindkét féltől várjuk azt, hogy betaláljon az ellenfél hálójába. Általában jó szorzókat adnak rá, így könnyedén beilleszthetőek egy kétmeccses szelvénybe, de gyakran single is megállják a helyüket. Ez lesz mára a legjobb BTTS!
FociAngolLiga 2
Tipp