2015.11. 17.

Assist #6

Assist #6

Úgy döntöttünk, ToMMo kollégával egyesítjük erőinket, mint a power rangerek, hogy eztán egy színvonalasabb tippsort tudjunk nektek adni, főként az NHL-ből. ToMMoról tudni kell, hogy kettőnk közül ő az óvatosabb, én inkább a magasabb szorzók híve vagyok, ez a párosítás pedig külön érdekessé teszi a kooperációnkat. A folyamat a következő: megbeszéljük a meccseket, meghallgatjuk egymás gondolatait, aztán kitaláljuk, hogy mi is az, amiben leginkább egyetértünk. Van, hogy egy, van, hogy több mérkőzés lesz ilyen, ezt kiajánljuk nektek fogadásra. A megtippelt meccseken kívül további gondolatokat osztunk meg veletek, amivel igyekszünk a legtöbbet segíteni. Szívesen várjuk a meccshívásokat, az általatok kommentben kivesézésre ajánlott mérkőzéssel külön foglalkozni fogunk esetenként. A cím magában hordozza a célunkat, mégpedig assistot adni a fogadónak a nyertes tipphez.

 

Napok óta azért jól alakulnak a tippek olyan téren, hogy végül az az eredmény születik amit várunk, de még mindig nem az igazi, mert nem akarnak lejönni a hendik, vagy például a Montreal is túlcsúszott időben a 60 percen mire befejezte. De előbb utóbb az igazán nagy oddsok is jönni fognak. Ma a „két torony” elnevezésű párost hoztuk, hiszen két vendég győzelemre fogadnánk, mégpedig rendes játékidőben. Mindkettő önmagában is egy duplázó, és mindkét csapat igen esélyes is ezt behúzni.

1:00
Buffalo Sabres Eredmény: 1:3 Dallas Stars
V Gy Gy Gy D Forma Gy Gy V Gy D
6-2-1-8 Rekord 12-2-0-4

A Buffalo masszív kis csapattá vált, akiket nem lehet leírni, és nem is könnyű megverni. Nem kapnak olyan elképesztően sok gólt, de pechükre azért nem is ütnek nagyon sokat. Márpedig ez a Dallas ellen végzetes lehet, hiszen a védelem nem olyan acélos, hogy ne tudnának gólokat ütni a Stars kiváló csatárai. Bár nem túl erős a Dallasi védelem sem, de a vérszegényebb Sabres csatár sortól azért kevesebb gól várható. Ráadásul az amúgy is tekintélyes sérült lista a legutóbbi meccsen tovább bővült. Nehéz nem a liga egyik legjobb játékerőt képviselő, és abszolút leggólerősebb csapatára fogadni egy ilyen Match-up esetében. Mi nem is tesszük, így 2-es oddsért a Dallas győzelmét ajánljuk, méghozzá úgy hisszük, hogy rendes játékidőben meglesz ez már.

Tipp: Dallas Stars rendes játékidőben

Szorzó: 2.00


1:00
Philadelphia Flyers Eredmény: 2:3 (b.u.) Los Angeles Kings
D Gy V V D Forma V Gy V Gy Gy
3-3-3-8 Rekord 9-2-0-6

A Los Angeles az utolsó 6 idegenbeli mérkőzéséből 5-öt megnyert, azt az egyet pedig a Chicago otthonában sikerült elbukni, ami azért bőven vállalható. Úgy néz ki idén nem akar beragadni a Kings, és ehhez mérten is játszik. Bár a szememben a támadó sor még mindig alul teljesít, de most legalább a védelem kellően kemény, és fizikális, ahhoz, hogy kevés gólon tartsa az ellenfeleket. Akkor ehhez most vegyük hozzá, hogy a Philadelphia ütötte a Ducks-szal holtversenyben a legkevesebb gólt a ligában, szám szerint 33-at. Csak viszonyításképpen a Montreal 67-nél jár. Mellé viszont a kapott gólokban is a mezőny hátsó felébe tartoznak, tehát nehéz olyan pontot mondani, ami erőssége lenne a Flyersnek jelenleg. Hiszen mentálisan is egészen mélyen lehetnek. A Carolina ellen volt végre egy nyögvenyelős győzelem, de ez csak minimális tűzoltás. Ha mindez nem lenne elég az eddigi pocsék formához, három ember is feliratkozott a sérültek közé az elmúlt napokban, szóval közel sem rózsás a helyzet. Csúnya ezt mondani egy Philadelphia ellen, de ez kötelező győzelem még idegenben is a Kings számára. Egy duplázót adva nekünk rendes játékidőben, ezt sem tudjuk kihagyni.

Tipp: Los Angeles Kings rendes játékidőben

Szorzó: 2.00


Minden tippünket külön fogadásba ajánljuk, azonos téttel! Persze a felhasználás már rajtatok múlik, de az NHL és a kötésben fogadás nem túl hűséges társ. A továbbiakban szeretnénk, ha a kommentekben kikérnétek a véleményünket egyes meccsekről, ezekkel a következő Assistban foglalkozunk majd, ha tippként nem is, pár mondatban mindenképp. Sok sikert!

 

Az ötleteket továbbra is várjuk a kommentekben!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Forgo 2015-11-17 19:54:21
Hali!
A Columbus 25 meccse óta nem X-elt!
Én már elkezdtem tolni az X-ét!
Hali
meg veretem a New-York rangerset!
hali
mombe211 2015-11-17 19:53:46
Hali, nagyon jók vagytok eddig, az általatok említett kettő csapatra gondoltam én is, illetve mit gondoltok a Nashville-ről, behúzhatja? Hajnalban játszott az Anaheim s bár nyert is, de megint idegenbe megy játszani 24órán belül, nem lesz ez sok a Ducksnak, egy olyan ellenféllel szemben aki a 7-0ra veri a Jetset
vargaradi 2015-11-17 19:35:04
Esetleg Columbusra még dobni egy kicsit:D
pisti7038 2015-11-17 18:39:59
Én is e kettőt pakoltam mára, pedig össze sem beszéltünk! xD

további tippjeink a Hoki világából