2015.11. 27.

Assist IV

Assist IV

Még egy résszel jelentkezem, hiszen a III az esti meccseket hivatott beharangozni, így pedig mindenképp szerettem volna, ha kikerül még délelőtt, és így is lett. Most azonban úgy gondolom, hogy a hajnaliak közül is van egy, amit megpróbálhatnánk.

 

 

 

 

01:30
Detroit Red Wings Eredmény: 3:3 (4:3 H.U.) Edmonton Oilers
D D Gy D D Forma V D Gy V V
7-4-3-8 (5-0-2-5) Rekord (otthon/idegenben) 5-2-1-14 (1-2-0-9)

A hajnali meccsek közül sok tűnik háromesélyesnek, ez azonban szerintem nem. A Red Wings formáját magyarázza, hogy az utolsó öt ellenfelük: Ottawa, Washington, LA, St. Louis, Boston. Ennek ellenére nem kaptak ki rendes játékidőben, hármat ráadásul meg is nyertek. A csoportjukban bőven kell kapaszkodni, hiszen a Montreal, Ottawa, Boston, Tampa Bay négyes egyértelműen a rájátszásra pályázik, a Datsyukékkal egyetemben. Az Edmontonról többször írtunk már, most pedig még Yakupovot is elveszítették, ha nem lett volna elég McDavid kiesése. Ez újabb változásokat jelent a csapatban, ami már így sem dübödög. A rájátszásra már most semmi esélyük sincsen. Emberelőny kihasználásban ugyan jobb az Edmonton, az emberhátrány ölésében viszont a Red Wings a hatékonyabb. Több gólt is lő az Edmonton átlagban, viszont többet is kap, és az 5+7-es McDavid mellett a 2+10-es Yakupov sem lesz most hetekig. Az utolsó kilenc hazai meccséből hetet rendes játékidőben, kettőt ráadás után nyert a Red Wings az Oilers ellen és azt hiszem, a győzelem ma sem lesz veszélyben.

Tipp: Detroit Red Wings rendes játékidőben
Szorzó: 1.85


Minden tippemet azonos téttel, egyes kötésben ajánlom.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Forgo 2015-11-28 10:01:45
Hali
X-elt a Colombus!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
lajikus 2015-11-28 05:12:31
Azért érdekes rendes játék időben x gondolom itt mindenki bukott.
Majd a hosszabitás első percében a Detroit üt egy golt Az az edmonton aki ezer sebböl vérzik. Ez is olyan Khl szagu kezd lenni.

további tippjeink a Hoki világából