2015.12. 09.

Assist XVIII

Assist XVIII

3-2-es mérleg, +1.1 egység hajnalban, de ez bizony mégis a csalódás éjszakája volt, ismételten. A Dallasra nincs az a szitokszó, amit nem motyogtam el. 4-0-ra mentek az első harmad végén, majd a másodikban gólváltás volt, így 5-1-nél még hátradőlve figyelhettük az eseményeket. Az utolsó harmadban azonban két pp és két 5-5 elleni góllal egyenlített a Canes, a győzelmet Sharp emberelőnyös gólja hozta meg 19 másodperccel a lefújás előtt. Egy szóval summáznám: nevetséges. A Sharksra már ráférne egy győzelem, hiszen a Kings nagyon meglépett a Pacific elején. Ez a Flames ellen nem sikerült, akik harmadszorra is nyertek zsinórban. Az Ottawa és a Blues hozták a kötelezőt végre, az arányunk így 24-32, -8.4. Nézzük a mait!
 

03:30
Edmonton Oilers Eredmény: 3:3 (4:3 H.U.) San José Sharks
D V D D Gy Forma Gy V V V V
6-5-2-15 (5-2-1-5) Rekord (otthon/idegenben) 11-3-0-13 (7-3-0-5)

Ahogy a bevezetőben is említettem, a San Josénak most már égetően fontos a győzelem. Négyet buktak zsinórban, mindet rendes játékidőben és összesen hatszor találtak be, ami nevetségesen kevés. Most a sokszor elővett Edmonton ellen próbálkozhatnak, akik a sérültek és amúgysem bombaerős keret ellenére tudnak meccseket nyerni. Hármat nyertek zsinórban, a Bruins és a Dallas ellen ráadás után, a Sabrest pedig rendes játékidőben intézték el. Mellettük szól még, hogy pihenhettek, a Sharks pedig hajnalban meccselt, valamint a hazai pálya, ahol öt mérkőzés óta veretlenek rendes játékidőben, az utolsó négyet pedig meg is nyerték, pedig papíron egyik meccsen sem ők voltak az esélyesek. A San José azonban szerintem sokkal erősebb és a négy vereségből is sokat tanulhattak. Az utolsó 16 edmontoni meccsből 12-t nyert a Sharks, az utolsó 28 egymás elleni mérkőzésükből 21-et. Én kitartok a Cápák mellett.

Tipp: San José Sharks rendes játékidőben
Szorzó: 2.15


04:00
Vancouver Canucks Eredmény: 2:1 New York Rangers
V D V V Gy Forma V Gy D V Gy
9-1-8-11 (4-0-3-6) Rekord (otthon/idegenben) 16-2-3-7 (4-2-2-3)

A Canucks véget vetett a szörnyű szériának. Zsinórban öt vesztes meccs után a Sabres ellen 5:2-re nyertek, ez azonban kevés az üdvösséghez. Szerencséjükre a San José és az Arizona is beragadt az utóbbi időben, de a Ducks hamarosan megérkezik, és átveszi a helyüket, ha így folytatják. A Rangersnél bejött egy rosszabb széria, az utolsó hét meccsükből csak kettőt tudtak megnyerni, összesen öt pontot szerezve a 14-ből. Legutóbb azonban az Ottawát verték, ami szerintem nem kis fegyvertény. Szerintem ezt a Rangersnek meg kell nyernie, és ha Lundqvist nem fog ki egy nagyon pocsék napot, ezt valószínűleg meg is teszik.

Tipp: NY Rangers rendes játékidőben
Szorzó: 2.15


04:00
Colorado Avalanche Eredmény: 2:4 Pittsburgh Penguins
V Gy Gy V D Forma D D Gy V V
11-1-1-15 (3-1-1-6) Rekord (otthon/idegenben) 10-4-2-10 (5-1-1-6)

A Pens és az Avs is joggal pályázik a győzelemre és egyik csapat sem a védekezéséről híres. Én a Pens felé hajlanék azonban, akik buktak ugyan kettőt zsinórban, de a Kings és a Ducks ellen, idegenben, tehát annyira azért nem gáz. A Penstől sokkal többet várt mindenki a szezon előtt, főleg támadásban. 2.31-et átlagolnak egy olyan csapattal, ahol ott van Malkin, Kessel és Crosby többek között. Harmatgyenge. Én követem őket és úgy gondolom, hogy még innen sincs veszve a szezon, és azért még így is ott szerepelnek a legtöbbünknél az esetleges esélyesek között. Várom azt a fordulópontot, amikor elkezdenek hengerelni, de lehet, hogy én látom rosszul. A tippem azonban inkább arra irányul, hogy megjönnek a vendég gólok.

Tipp: Pittsburgh Penguins 2.5 gól felett
Szorzó: 1.80


Minden tippemet azonos téttel, egyes kötésben ajánlom!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
slusznyik 2015-12-10 00:29:23
Én ma biztosabbra megyek, és ezeket tolom egyesével:

VAN Canuck - NY Rangers .............. over 5.0 ----- 1,80

COL Avalanche - PIT Penguins ........ PIT win (hosszabbítással) ---- 1,83

MON Canadiens - BOS Bruins ----- MON win (hosszabbítással) ---- 1,74

De mindhárom meccset jónak érzem over 5-re is.

Egy kalappal mindenkinek. :-)
slusznyik 2015-12-09 23:40:06
Nagyon Cápapárti vagy, én ott vmiért dontetlent érzek, de inkább kihagyom ma, viszont szurkolok hogy neked jojjon ez a tipp. :)
pisti7038 2015-12-09 20:26:23
Én az Edmontont nyerettem, a Vancouvert meg 1x-re tettem! :$

további tippjeink a Hoki világából