2015.12. 17.

Assist XXII

Assist XXII

Úgy érzem magam, mint a Blue Jackets az alapszakasz elején. Az utolsó nyolc tippem zsinórban rossz volt. Ha csukott szemmel 1x2-re betippelem őket, még úgy is találtam volna el, ebben biztos vagyok, de hát kár rágódni rajta. A héten a meló miatt nem tudtam géphez szakadni, egyik este ennek ellenére terveztem, hogy idejövök, de hát kizártam magam a lakásból, későn pedig már úgy gondoltam inkább nem postolok. Ma azonban visszatértem, nézzük hát a meccseket!

 

 

Buffalo Sabres - Anaheim Ducks

Az Anaheim a szezon előtt a Stanley-kupa favoritja volt, azonban nagyon beragadtak, és a gödörből azóta sem sikerült kijönni. Legalábbis az eredmények ezt sugallják. Azt viszont érdemes megnézni, hogy kik ellen buktak, például idegenben, ahol 3-0-1-8 a mérlegük. Arizona, Lightning, Nashville, Blues, Dallas, Chicago, Minnesota, Nashville, Sharks. Az Arizona is rájátszást érő helyen van, és emlékezhetünk, hogy milyen jól kezdték a szezont. A Dallas ugye idén nagyon megy, a Chicago, Blues, Nashville páros szintén az erősebb csapatok közé tartozik, ahogy a Wild és általában a San José is. Ezzel nem védem az Anaheim csapatát, csak magában a mérleg sokszor csalóka, hiszen nem ugyan azokkal a csapatokkal játszik minden együttes. Az utolsó öt meccsükön verték a Vancouvert 4-0-ra, kikaptak a Lightningtól 2-1-re, verték a San Josét és a Penst 1-0, illetve 2-1 arányban, legutóbb pedig pofátlan módon 5-1-re égtek otthon a Canes ellen, ahol 32:24 arányban többet találtak kaput. Persze ennek a fele az utolsó harmadban jött, amikor már 3-0-ra ment a Canes, de azért némi tűz akkor is ott volt. A Sabres újjáépít és lassacskán a rájátszásra is esélyes lesz, de idén még nem tartanak ott. A mag mindenesetre jó, kiváló úton haladnak. Tegnap hajnalban a Devils 2:0-ra nyert itt és az utolsó három meccsen elég kevés gólt szereztek, igaz keveset is kaptak. Azt gondolom, hogy egy kevés gólos meccsen viszont inkább az Anaheim felé billenhet a mérleg, akik december 12-e óta kitalálhatták, hogy mi volt a hiba a Hurricanes ellen elszenvedett csúnya zakó esetében.

Tipp: Anaheim Ducks rendes játékidőben
Szorzó: 2.00


Dallas Stars - Calgary Flames

A Dallas egyértelmű esélyes ma is, talán ők véget vethetnek a Flames sorozatának, ami már a hatodik meccsnél jár, azonban a hat veretlen meccsből ötöt otthon játszottak. Tegnap hajnalban a Nashville még megvolt nekik, azonban szerintem a Dallas otthon kipakolja őket.

Tipp: Dallas Stars rendes játékidőben
Szorzó: 1.65


Chicago Blackhawks - Edmonton Oilers

Az Edmonton sorozatának tegnap hajnalban véget vetett a Rangers, a Chicagoénak pedig ugyanekkor a Colorado. Azt hiszem, hogy a Blackhawks ma visszatérhet a győztes útra otthon, az Oilers pedig behúzhatja a második vereséget zsinórban.

Tipp: Chicago Blackhawks rendes játékidőben
Szorzó: 1.65

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Gabriel Sylar 2015-12-17 21:16:07
Köszönöm.
Én is islandersre teszem. A gól viszont jó ötlet, majd legközelebb.
Reggelre kiderül.
Valahogy reggel mindig okossabb vagyok :)).

további tippjeink a Hoki világából