2014.02. 13.

ATP Tour: Igor Sijsling - Michael Berrer

ATP Tour: Igor Sijsling - Michael Berrer

Tulipán országban, pontosabban Rotterdamban járunk, egy 500 pontos ATP tornán. Az elit teniszezők színe-java tiszteletét teszi itt. Hollandia finoman fogalmazva sem tartozik a tenisz nagyhatalmak közé, viszont akad 1-2 hazai játékos, aki olykor oda tud szúrni a nagyoknak, gondolok itt elsősorban Haase-ra és a mai választottamra Igor Sijslingre.

Igor Sijsling - Michael Berrer
  Rotterdam
2014.02.13 - 20:50
 
Sijsling egy rossz évkezdést tudhat maga mögött, hiszen az ausztráliai túrája elég rosszra sikeredett. Brisbane, Auckland, Melbourne. Egy közös van bennük, Sijsling minden tornán első körös búcsút volt kénytelen elszenvedni. Az ellenfelei pedig nem voltak verhetetlenek, és akkor még finoman fogalmaztam. Egy Mahut elleni vereség még talán-talán elfogadható, de még a Lu elleni zakó is, de az Australian Open nyitófordulójában kikapni a hazai Kokkinakistól, na az már kicsit meredek. Viszont nem eszik olyan forrón a kását! Sijsling láthatóan nagy formajavuláson ment keresztül az elmúlt napokban, pontosabban hetekben. Heilbronnban 1. kiemeltként egészen a döntőig jutott, ahol aztán a jó formában lévő hazai játékos Gojowczyk állította Őt meg. A zágrábi tornát egy Davis Kupa előzte meg, mindkét esemény felemás eredményekkel ért véget. Zágrábban érthetetlen módon a 2. körben búcsúzott Kuznetsov ellen. Úgy tűnik viszont, hogy a hazai pálya hatalmas motiváció a számára. Szabad kártyával érkezett a tornára, és eddig ezt meg is hálálja a szervezőknek. Személy szerint nem tartom egy technikás teniszezőnek, - mert nem is az – de, ha nem látom a Youzhny elleni meccsét, akkor nem hiszem el az eredményt. Az egész meccset nem néztem végig, de 5-6 gémet meglestem, és őszinte meglepődésemre azt kellett konstatálnom, hogy tud ez a fiú, ha akar. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy Mikhailnak esélye sem volt a meccsen. Az egyébként nem túl erős fonák oldaláról is nagyon szép labdákat tett a vonal mellé Sijsling, a tenyerese jól működött, és a legnagyobb fegyvere a szervája is több mint biztató volt. 9 ászt ütött a meccsen, és első szerváinak     73%-át pontra váltotta. 13 második adogatást ütött csak, amiből 6-ot megnyert. Ami meglepően jó statisztika, az a fogadóként megnyert pontok száma. Youzhny mondhatni egy jól adogató teniszező, de még így is maj’ minden második fogadópont Igoré lett. Ebből fakadóan Sijsling 12 bréklabdához jutott, amiből négyet ki is használt, kialakítván a 6-2 6-2-es végeredményt. Nyolc adogatójátéka alatt egyetlen brék lehetőséggel kínálta meg az oroszt, amit viszont hárított is.

Michael Berrer teljesen más úton jutott idáig. Neki kvalifikáción kellett részt vennie. Voltak viszont itt is gondjai. Az első meccsét simán nyerte Fransen ellen. (semmi infóm nincs a gyerekről, hazai, nem egy nagy durrantás az biztos, életemben nem hallottam még felőle) A főtáblára jutásért a polák Kubottal küzdhetett meg. Az első szettben agyon brékelték egymást, de a végén Kubot örülhetett, aki viszont nem tudta szett előnyről lezárni a mérkőzést, így az eredményjelző 2-1-es német sikert mutatott a végén. A főtáblán egy másik tulipános próbálta útját állni, ám Jesse Huta-Galung – aki szintén szabadkártyás volt – sajnos kevés volt ehhez a feladathoz. Szerencsétlen Jesse-t nem minősíteném, számomra egy hatalmas balfék, alátámasztandó Zágrábban 7 meccslabdáról bukott Becker ellen, saját adogatás 5-4 40-00-ról, és rövidítésben 5-1-ről. Ennyit Huta-Galungról! Viszont az bizonyos, hogy Jesse szettet lopott Berrertől, és ha nem akkora balfék, mint amekkora, simán nyerhette is volna a döntő szettet, de nem élt a lehetőségeivel. Berrerről egyébként tudni kell, hogy egy életképes szervája van, túl van már karrierje zenitjén a maga 34 évével. Hatalmas szerencséje volt idáig, hogy ilyen játékosok kerültek az útjába. Berrer adogatójátéka - annak ellenére, hogy valóban jó adogatása van – egyébként elég akadozó, hiszen mind Kubot, mind pedig Huta Galung 3-3 fogadójátékot is elcsent tőle. Jesse ellen maj’ 2 órás meccse után nem biztos, hogy sikerült teljesen kipihenni magát, jóllehet tegnap nem játszott.

A hazai tulipános Igor, minden kétséget kizáróan jobb, jobb formában van, és ami a legfontosabb, sokkal stabilabb. Ha ez nem lenne elég valaki számára, ajánlom a Youzhny elleni meccsét megnézni, és abból a következtetéseket levonni.

  • Tipp: I. Sijsling nyer (9/10)
  • Odds: 1,4
  • Eredmény: 2-0

Néhány jónak vélt tipp:

WTA – EGYÉNI: Doha, (Katar), kemény

  • S. Errani – M. Niculescu
  • Tipp: S. Errani nyer (8/10)
  • Odds: 1,3
  • Eredmény: 2-1

CHALLENGER – EGYÉNI, Quimper (Franciaország), kemény (fedettpályás)

  • J. Mertl – H. Laaksonen
  • Tipp: H. Laaksonen nyer (8/10)
  • Odds: 1,65
  • Eremdény: 2-0

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Tenisz világából

A stratégia a következő: Két-, vagy több teniszmeccs kötésben, amelynek az eredő szorzója 3,0 körüli. A tét kialakítása egy biztonságos bankroll-menedzsmenten-, valamint a Fibonacci stratégián alapul.

Az aktuális héten zajló ATP , WTA és challenger tornákat monitorozzuk és az olvasókkal közösen keresünk olyan tippeket, amelyeket érdemes lehet egy szelvénybe berakni, valamint olyanokat is, amelyek single is megállják a helyüket. Fotó: Matthewryz.