2015.11. 21.

Az El Clásico margójára

Az El Clásico margójára

Majd én elviszem a balhét, megpróbálom megtippelni a hétvége csúcsrangadóját.

 

 

 

 

18:15
0 Eredmény 4


Azt hiszem úgy fair, ha azzal kezdem, hogy a 2002/03-as szezon óta a Real Madridnak szurkolok, viszont az ő meccseikkel is objektíven kívánok foglalkozni. Nézzük hát, mi a helyzet, mit várok én, mit vár a sajtó és mit várnak a fogadók.

Kezdjük a fogadókkal. Nos, ezt egyszerű leellenőrizni, hiszen ha ránézünk a szorzókra, 66 fogadóirodából 60-nál esik a vendég szorzó. A nyitó odds a Barcára sok helyen a 3.25-öt is elérte, most pedig már 3.00 alatt van minden jelentős irodánál. Mi okozta ezt? A túl magasra belőtt vendég szorzó csábító volt az embereknek, ezért elkezdték pakolni. A fogadók tehát inkább a vendég sikerben látják a pénzt, vagy legalábbis az X2-ben.

A sajtó természetesen ismét elővette a Messi - Ronaldo párhuzamot, habár Messi valószínűleg nem lesz kezdő ma délután. Ez azonban úgy tűnt, hogy a Barcelonát nem annyira viselte meg, hiszen Suárez és Neymar a vállára vették a csapatot, és meglőtték az argentin góljait is. Rakitic szintén a keretben van, azonban őt sem várják a kezdőbe. A másik oldalon a Bale, Benzema, James trió küzdött sérülésekkel, de úgy tűnik, hogy akár mindhárman ott lehetnek majd a kezdő csapatban. Egy olyan Real Madrid fog tehát ma összeállni, ami hónapok óta nem játszott együtt, a kérdés tehát az, hogy mennyire sikerül visszarázódni.

Én úgy gondolom, hogy hátul és a középpályán a Real Madrid előrébb tart a Barcelonánál jelenleg, viszont támadásban a Neymar-Suárez duó jelenleg lepipálja a Madrid csatárait. Ronaldonak nem jönnek úgy a gólok eddig idén, Benzema, James és Bale éppen visszatértek, így én nem tudom, hogy mire számítsak tőlük. Úgy gondolom, alapvetően a Real Madridnak (kimondatlanul) jó lenne a döntetlen. A Barcelona helyzetkihasználása  szerintem jobb és a momentum is velük van, továbbá a Madrid az esélyes PAPÍRON, ami szintén a Barca malmára hajthatja a vizet. A mérkőzésen természetesen a hazaiaknak fogok szurkolni, viszont a tippem inkább a realitást célozza meg.

Tipp: Barcelona és felett (1x2 + gólszám 2.5)
Szorzó: 3.55 (Tippmixpró)


Csak a játék kedvéért, pontos eredményre is szeretnék tippelni:

Tipp: Barcelona 2:1
Szorzó: 9.25 (Tippmixpró)


Ti mit gondoltok? Mi lesz a pontos végeredmény és ki lesz az első gólszerző?

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
MagnasMiska 2015-11-22 09:16:26
Gratulalok Fella!
3,55 szep szorzo :)
jam 2015-11-21 21:14:53
bravo
vargaradi 2015-11-21 19:08:27
Én taktikus játékot várok,0 vagy 1 gól!:D
MaxGixDaPro 2015-11-21 13:40:02
Én ezelőtt néhány nappal tettem meg a tippjeimet a mérkőzésre. Az egyik a Barcelona győzelem, míg a másik a félidei Real, és a játékvégi Barcelona győzelem. Ezt arra alapoznám, hogy Messi nagy valószínűséggel csak a második játékrészben fog beállni, aki képes lehet megfordítani az állást, de legalábbis hozzájárulni. Ezért 23 odds járt :)

további tippjeink a Foci világából

Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A holland élvonalban a kiesés ellen küzdő Excelsior hazai körülmények között fogadja a középcsapat Groningent.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A holland élvonalban a kiesés ellen küzdő Excelsior hazai körülmények között fogadja a középcsapat Groningent.