2017.09. 02.

Az élen marad-e Szerbia?

Az élen marad-e Szerbia?

Újabb kilenc vb-selejtező mérkőzést rendeznek a mai napon Európa-szerte. A D-csoportot vezető szerbekre papíron egy könnyed feladat vár Moldova ellen. Afrikában a D jelű kvartett nagyon szorosan alakul és a Dél-Afrika elleni veresége miatt lépéshátrányba kerülő Szenegálnak ezúttal a csoport élén álló Burkina Faso ellen kellene javítania. Lássuk az esélyeket!

 

Szerbia – Moldova

  • Szerbia egyelőre veretlen a vb-selejtezők során, de három alkalommal is csak döntetlenre volt képes. Ennek ellenére Írországgal azonos pontszámmal vezeti hatosát. Ezúttal talán a sorozat legkönnyebb mérkőzése vár Maticsékra, hiszen az utolsó helyen álló moldávok látogatnak Belgrádba. Moldovában tavaly októberben nagyon sima 3-0-s győzelmet arattak, akkor Tadics, Ivanovics és Kosztics volt eredményes. Jelenleg a Man. United által a Chelsea-től szerződtetett Nemanja Matics déli szomszédunk legmagasabban jegyzett, de rajta kívül is nagyon sok neves futballistát tud felmutatni, akik főként topbajnokságokban szerepelnek.

  • Moldova egyetlen ilyen játékossal sem büszkélkedhet, nem csoda, hogy sereghajtó. A szerbek előnye négy pont Wales és Ausztria előtt is, akik ráadásul ma egymással játszanak, így akár tovább növelhetik előnyüket. Írország viszont még tartja velük a lépést, de Grúziában azért akadhat gondja. A szerbeknek hamar gólt kell szerezniük a moldávok ellen és akkor akár egy sima győzelmet is arathatnak a hatalmas játéktudásbeli különbség miatt. Ebből adódóan hendikeppel is érdemes lehet megfogadni a szerbek sikerét.

Szenegál – Burkina Faso

  • Burkina Faso vezeti a D-csoportot az afrikai vb-selejtezőben, ami meglepetésnek számít, de Szenegál egy mai győzelem esetén letaszítaná az élről a zöld-pirosakat. Szenegál meglepetésre kikapott Dél-Afrikától, ezért került lépéshátrányba. Burkina viszont egy ikszre képes volt Dél-Afrikával szemben amellett, hogy a Zöld-foki szigeteket verte. A szenegáli válogatott rendelkezik néhány sztárjátékossal, akik a különbséget jelenthetik ezen a találkozón. A Napoli középhátvédje, Koulibaly irányítja a védelmet, a középpályának az Everton spílere, Gueye ad stabilitást, míg a támadósort többek között a Monaco által közel 30 millió Euróért, Mbappé pótlására szerződtetett Keita Baldé, Diouf, Sow és Babacar alkotja, a Liverpool klasszisa, Sadio Mané hiányában. A remek játékosokkal rendelkező Szenegál sikere hazai pályán igencsak valószínűnek tűnik, a jóval szerényebb képességű labdarúgókkal rendelkező Burkina ellen.

A Tippmixpro ajánlatából:

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Az 5. legjobb hazai mérleggel rendelkezik a Zwolle, amely ma is esélyesként lép pályára. 2.14-ért hoztunk egy simán zöldülhető kombi tippet!
Az 5. legjobb hazai mérleggel rendelkezik a Zwolle, amely ma is esélyesként lép pályára. 2.14-ért hoztunk egy simán zöldülhető kombi tippet!
A sereghajtó kilátástalan helyzetben van, ráadásul a formája is pocsék, gólt sem mostanában szerzett. A BL-re hajtó kékek esélyesként lépnek pályára.
A sereghajtó kilátástalan helyzetben van, ráadásul a formája is pocsék, gólt sem mostanában szerzett. A BL-re hajtó kékek esélyesként lépnek pályára.