2018.05. 18.

Az élvonalért küzd a Gijón

Az élvonalért küzd a Gijón

A spanyol másodosztály 40. fordulójának nyitányán a középmezőnyhöz tartozó Tenerife a feljutásra hajtó Sporting Gijónt fogadja. Lássuk, milyen végeredményre van kilátás?!

Tenerife – Sporting Gijón

  • A Gijón a tavalyi La Ligából való kiesését követően egyértelműen azt tűzte zászlajára, hogy rögtön visszajut a „paradicsomba”, de egyre inkább úgy tűnik, hogy ez egyenes ágon nem fog sikerülni, hiszen négy pont a lemaradása a második Huescával szemben és már csak három játéknap van hátra. A Zaragoza és a Barcelona B elleni legutóbbi két vereség sokba kerülhet a piros-fehérek számára. Ezáltal a play-off fog maradni mentsvárnak a Gijón számára, ahol két nagyon kemény csatát kell megvívnia sikerrel. A Tenerifének még halovány reménye van arra, hogy esetleg elcsípje a rájátszást, de ehhez a hátralévő három meccsét kivétel nélkül meg kellene nyernie és bízni abban, hogy az előtte lévők nem szereznek pontot, aminek nincsen realitása. Tenerifére ugyan erős csapat látogat ma, ezért nem lesz könnyű dolguk a hazaiaknak, de a Gijón gyenge formáját elnézve nem lennék meglepődve, ha hazai siker születne, pláne, hogy a Gijón vendégként közel sem teljesít úgy mint házigazdaként.

A Tippmixpro ajánlatából:

  • Tenerife – Sporting Gijón: 1x2: - Tenerife, odds:2,53

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
zolee0717 2018-05-19 05:05:21
Gratulálok,szép volt

további tippjeink a Foci világából

friss 1 órája NB1: Nyíregyháza – MTK
Beérett a munka Nyíregyházán, vagy csak egy átmeneti fellángolás volt-e a legutóbbi győzelem Zalaegerszegen? Ma kiderül, az ellenfél a liga leghektikusabb csapata, az MTK.
Beérett a munka Nyíregyházán, vagy csak egy átmeneti fellángolás volt-e a legutóbbi győzelem Zalaegerszegen? Ma kiderül, az ellenfél a liga leghektikusabb csapata, az MTK.
Az év meglepetés-csapatára méltán pályázó Zalaegerszeg legutóbb csalódást keltő vereséget szenvedett a Nyíregyházától, ráadásul hazai pályán. Vajon csak egy kisiklás volt a vereség, vagy pedig tartós hullámvölgy következik?

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Az Eredivisie 22. fordulójában a bajnoki ezüstéremre leginkább esélyes Feyenoord utazik a vereségspirálban lévő Utrecht csapatához.