2013.06. 02.

Az NB I. 30. fordulójának beharangozója (Vasárnap) - 2013-06-02

Az NB I. 30. fordulójának beharangozója (Vasárnap) - 2013-06-02

Már csak két mérkőzés van hátra az OTP Bank Liga 2012-13-as kiírásából, ezen két meccs hivatott eldönteni azt, hogy az Eger mellett ki búcsúzik az élvonaltól. Ennek megfelelően egy időben 16 óra 30 perces kezdéssel rendezik a Siófok - Újpest és a Diósgyőr - Lombard mérkőzést.

 

Egy héttel ezelőtt a somogyiak nagy lépést tettek a bennmaradás felé azzal, hogy legyőzték a tőlük öt pontnyira tanyázó pápaiakat. Ha a csapat megnyeri az Újpest elleni utolsó bajnokiját, már elmondhatják, ami tőlük telt megtették, a többi a másik mérkőzés alakulásán múlik.

 

SIÓFOK

OTP Bank Liga NB I. 30. forduló

 

Révész Géza utcai stadion, Siófok

 

2013. június 02, 16:30

 

Játékvezető: Farkas Ádám

 

ÚJPEST FC

 

SIÓFOK

Az ismert, hogy a Balaton partiak félelmetes hazai szériával rendelkeznek, egész pontosan 2012. október 26-a óta nem szenvedtek hazai pályán vereséget, ez hét mérkőzéses veretlen szériát jelent számukra. Ennek is köszönhető, hogy az ami az ősz végeztével még lehetetlennek látszott, most elérhető közelségbe került, vagyis minden remény megvan még arra, hogy a csapat az élvonalban maradhasson. A Pápa legyőzése persze ehhez nagyon kellett, ráadásul az a győzelem azért is ért nagyon sokat, mert a bajnokság 2012-13-as kiírásában ez volt az egyetlen vendéggyőzelmük. Siófokon pedig annál jobb szezonzárásban nem is reménykedhetnek, mint, hogy legyőzik az Újpestet, a Lombard pedig számukra kedvező mérkőzést játszik Diósgyőrben.

 

ÚJPEST

A Megyeri úton alighanem mindenki csak arra vár már, hogy végre véget érjen a bajnokság, hiszen a lila-fehérek nagyon gyenge évet tudhatnak maguk mögött, a csapat szinte az egész szezon alatt tudása alatt teljesített, ami a 29. fordulóban csúcsosodott ki a Haladás elleni vereséggel, a csapat megbízott edzője pedig nem kímélte tanítványait mérkőzés utáni értékelésében. Egy mérkőzés maradt még, hogy a fővárosiak szépítsenek kicsit idényükön, ez azonban a várhatóan foggal körömmel harcoló Siófok ellen nem igérkezik könnyű feladatnak.

 

Egymás elleni mérleg:

Utolsó öt bajnoki találkozásuk mérlege is a somogyiak javára billenti az esélyeket, ugyanis a lila-fehérek az öt mérkőzésből mindössze egyszer győztek, kétszer a Siófok gyűjtötte be a három pontot, két alkalommal pedig döntetlen eredmény született. Legutóbbi siófoki találkozásuk alkalmával 2-0-s somogyi siker született, míg ősszel a Megyeri úton az Újpest nyert 4-2-re.

 

Tippek:

A Siófok otthon tartja a három pontot: 1.66

Az első félidő még döntetlennel zárul, a második végén viszont már a somogyiaknál lesz az előny: 4.75

Kevesebb, mint két gól lesz a mérkőzésen: 5.00

 

Győzelmi kényszerben van a Lombard gárdája is, hiszen csak a 3 pont jelent számukra biztos bentmaradást az élvonalban. Márpedig a győzelmet kicsikarni Diósgyőrben az utolsó mérkőzésen nem lesz egyszerű feladat.

 

DIÓSGYŐRI VTK

OTP Bank Liga NB I. 30. forduló

 

DVTK Borsodi Stadion, Miskolc

 

2013. június 02, 16:30

 

Játékvezető: Andó-Szabó Sándor

 

LOMBARD FC

 

DIÓSGYŐR

Ha a diósgyőriek szépen szeretnék hazai pályán búcsúztatni a bajnokságot és a szurkolóikat, akkor mindent meg fognak azért tenni, hogy legyőzzék a pápaiakat, akik várhatóan foggal körömmel fognak küzdeni az élvonalban maradásért. A borsodiaknak van min javítani, hiszen az elmúlt háten a Pécs ellen vereséget szenvedtek. Mivel komoly tétje a diósgyőrieknek nincs a mérkőzésnek, ha lazán tudásuk legjavát adják, meglehet a három pont a mérkőzés lefújásakor.

 

PÁPA

Az elmúlt fordulókban a Lombard saját sírját ásta azzal, hogy folyamatosan olyan eredményeket értek el, amik a kiesés szélére sodorták a gárdát. Ráadásul a Siófok elleni vereség nagy pofont jelentett a csapat számára, hiszen ha azt a meccset hazai pályán megnyerik, vagy csak 1 pontot is begyűjtenek, a DVTK elleni mérkőzésnek már semmi tétje nem lenne, és nyugodt körülmények között készülhettek volna a szezonzárásra. Egy valami biztos, ezen a mérkőzésen minden Lombard drukker saját csapata mellett az újpestieknek is szurkolni fog.

 

Egymás elleni mérleg:

Ha az utolsó öt egymás elleni bajnokit nézzük, bizony van mitől félnie a Lombardnak, hiszen öt mérkőzésből csak egyszer tudtak győzni, akkor is hazai pályán, emelett egy döntetlen eredmény született, három alkalommal pedig a DVTK gyűjtötte be a három pontot. Legutóbbi diósgyőri találkozásuk 2-0-s borsodi sikerrel zárult, míg ősszel Pápán 2-2-es eredménnyel zárult a találkozó.

 

Tippek:

A DVTK nyeri a meccset: 2.10

A hazaiak szerzik az első gólt: 1.72

Végeredmény 2-1 a diósgyőriek javára: 9.00

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
dudu20 2013-06-02 10:58:21
Én is így gondolom a két meccset :)

további tippjeink a Foci világából

A vendégeknek még van némi esélyük a play offra, de pocsék formában érkeznek a mai összecsapásra. Fotó: pixabay.com
A vendégeknek még van némi esélyük a play offra, de pocsék formában érkeznek a mai összecsapásra. Fotó: pixabay.com
Bár nehéz a gárda sorsolása, ma mégis esélyesként kép pályára a házigazda. Fotó: pixabay.com
Bár nehéz a gárda sorsolása, ma mégis esélyesként kép pályára a házigazda. Fotó: pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Az Athletic Bilbao tovább harcol a BL-csoporktört jelentő első pozíciókért, amikor a kiesés által fenyegetett Granadát fogadja a San Mamesben.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Az Athletic Bilbao tovább harcol a BL-csoporktört jelentő első pozíciókért, amikor a kiesés által fenyegetett Granadát fogadja a San Mamesben.