2015.01. 13.

Ázsia Kupa 2015 (január 14.)

Ázsia Kupa 2015 (január 14.)

Szerda reggel a "B" jelű négyesben is kezdettét veszi a 2. kör, és egy válogatott már be is biztosíthatja a továbbjutását. Az első kör után Üzbegisztán és Kína félig páholyban érezheti magát, de Szaúd-Arábiától és Észak-Koreától több kell, ha szeretnének továbblépni. Kemény mérkőzések lesznek és egyben sorsdöntőek, de ismételten érdemes lesz korán kelni.

 

 

Észak-Korea - Szaúd-Arábia

Az első körben mindkét válogatott 1-0-s vereséget szenvedett és a mutatott játékuk sem volt meggyőző. Észak-Korea 90 percen keresztül védekezett a fölényben játszó, de mégis kissé tanácstalan Üzbegisztán ellen. Szaúd-Arábia kiegyenlített meccset vívott Kína ellen, sőt még büntetőt is hibáztak amit később Kína egy megpattanó lövéssel meg is büntetett és elhappolták a 3 pontot az arabok elől. Várható volt Észak-Korea veresége, míg én úgy vagyok vele, hogy a Szaudiak 1 pontot minimum megérdemeltek volna Kína ellen. A mai mérkőzésen egyik csapatnak sem válna előnyére egy döntetlen mert a másik találkozón már a továbbjutásról döntenek a felek. Két védekező szellemű csapat randevújára készülhetünk, de Szaúd-Arábia képes kicsit offenzívabb játékra is. Észak-Koreát a torna előtt a csoport utolsó helyére tettük, ami könnyen beigazolódhat, de a Szaudiak is nehéz helyzetbe kerültek, hogy Kína ellen nem tudtak pontot szerezni. Igazi taktikus játékot várok ettől a meccstől, mert véleményem szerint inkább óvatosak lesznek a felek, és nem fognak semmit elkapkodni. Korea a minimum megszerezhető 1 pontra fog hajtani, míg Szaúd-Arábia győzelmi kényszerrel lép pályára. A papíros ajánlatból egy sima Szaudi győzelmet ajánlok, ami azért esélyes, míg online tovább erősíteném Észak-Korea gólképtelenségét.

  • TippmixPro: Szaúd-Arábia kapott gól nélkül játsza le a meccset. 2,00
  • TippMix: Észak-Korea - Szaúd-Arábia V 2,10

 

Kína - Üzbegisztán

Kína egy kiegyenlített meccsen némi szerencsével legyőzte Szaúd-Arábiát, míg Üzbegisztán sovány 1-0-s sikert aratott a harmat gyenge Észak-Korea ellen. Ez a találkozó már az egyik nemzeti csapat továbbjutását is hozhatja egy győzelme esetén. Kína nehezebb falat lesz már Üzbegisztánnak, de végre két támadóbb szellemű csapat méri össze erejét. Üzbegisztán nagy fölénybe volt Észak-Korea ellen, de legtöbbször a 16-s körül elfogyott a lendület és a betömörülő Korea ellen tanácstalanul kergették a labdát. A papírforma alapján és a két csapat keretét végigmérve üzbég sikernek kell születnie, amire szerintem nagyobb az esély, mint egy Kínai győzelemre. A torna előtt sejteni lehetett és le is írtam a beharangozóba, hogy Kína a sötét ló a csoportban és némi szerencsével megelőzhetik Szaúd-Arábiát. Üzbegisztán a Korea elleni kötelező győzelmen már túl van, míg Kínának úgy érzem nem ma kellene teljesen megszakadnia a továbbjutásért, hiszen az arabokkal szemben lépés előnyük van és még nem találkoztak a csoport leggyengébb láncszemével. Mindezek függvényében szerintem egy kemény mérkőzés lesz, de Üzbegisztán egy összeszedettebb támadójátékkal megszerezheti a továbbjutáshoz szükséges 3 pontot. A papíros mixre én egy sima Üzbegisztán győzelmet mondok, míg online a 2-3 gól lehet az ideális választás.

  • TippmixPro: 2 vagy 3 gól a meccsen. 2,00
  • TippMix: Kína - Üzbegisztán V 2,35

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
djibril 2015-01-13 14:15:00
Számolod hogy milyen arányban jönnek a tippek? Mert eddig brutál jól megy! :)
Közben most nézem, hogy miért nem választottál ezekre a meccsekre under/over lehetőséget... 1,35-ért van mindkét meccsnél az under 2,5, amibe semmi érték nincs sajnos, pedig amikor ránéztem a párosításokra, egyből ez jutott eszembe.
Forgo 2015-01-13 13:57:44
Hali
A két ajánlott gyoztes kozul, melyik szerinted a biztosabb?
Koszi.
ferike71 2015-01-13 11:37:09
köszönöm az értékeléseidet. remek.hiába aki tud az tud.

további tippjeink a Foci világából

A dán alakulat eddig nem szerepel jól a KL-ben, nem úgy a bajnokságban. Az Ajax két meccsen eddig három pontot szerzett. Izgalmas csörtét várunk.
A dán alakulat eddig nem szerepel jól a KL-ben, nem úgy a bajnokságban. Az Ajax két meccsen eddig három pontot szerzett. Izgalmas csörtét várunk.
A török együttes eddig mindkét mérkőzését megnyerte a KL-ben, a németek egy győzelem után kikaptak Monacóban. Ma egymással randevúznak a felek.
A török együttes eddig mindkét mérkőzését megnyerte a KL-ben, a németek egy győzelem után kikaptak Monacóban. Ma egymással randevúznak a felek.
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Real Sociedad és a Lyon összecsapásán két támadásban veszélyes, de az utóbbi időszakban védekezési problémákat is mutató csapat találkozik. A baszkok hazai pályán szeretnének javítani a városi rivális Athletic Bilbao elleni vereség után, míg a Lyon az Angers legyőzésével érkezik, de az európai porondon egyelőre hullámzó teljesítményt nyújt.
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Real Sociedad és a Lyon összecsapásán két támadásban veszélyes, de az utóbbi időszakban védekezési problémákat is mutató csapat találkozik. A baszkok hazai pályán szeretnének javítani a városi rivális Athletic Bilbao elleni vereség után, míg a Lyon az Angers legyőzésével érkezik, de az európai porondon egyelőre hullámzó teljesítményt nyújt.