2012.04. 05.

Bandita9292 tipphadjárata - 2012-04-05

Bandita9292 tipphadjárata - 2012-04-05

A Tippfutam első győztese, bandita9292 a Tipplap.hu felkérésére igent mondott, és ezentúl naponta jelentkezik majd a Tippmix kínálatból általa kiválasztott mérkőzésekre kigondolt tippjeivel. Általában 3 és 5 mérkőzés között vacillál majd, ezeket gyűjtőben megjátszva tárja majd elénk. Ez eddig jól is hangzik, de hogy ne legyen ilyen könnyű a dolga, kicsit nehezítettünk rajta. Újdonsült tippadónk, bandita9292 kap egy virtuális kezdőtőkét - 2000 td-t (tipplap dollárt) -, ebből kell gazdálkodnia, és a hónap végére minél többet termelnie. A cél a 25x-ös alaptőke termelés, ezt bandita9292 bevállalta, lássuk sikerül-e neki.

Lássuk akkor a mai tippjeit:

Athletic Bilbao – Schalke
Európa Liga, negyeddöntő, visszavágó, 2012.04.04. 21:05
Első mérkőzésen: Schalke - Athletic Bilbao 2-4


A spanyol-német csata igencsak gólgazdagnak ígérkezik az Európa Liga negyeddöntőjében. A spanyolok parádéznak a kupasorozatban és a Schalke sem tűnt elveszettnek eddig, azonban az odavágó után véleményem szerint nem túl sok esélyük maradt a továbbjutásra, de biztosra veszem, hogy nem fogják feladni és megpróbálnak még a meccs elején gólt/gólokat szerezni. A Bilbao sem maradt eddig adós a gólokkal, eddig minden EL meccsén szép számmal termelte őket és most sem várok mást. Hazai közönsége előtt könnyen gólt fog szerezni a kitámadó Schalke ellen.

 

Valencia - AZ Alkmaar
Európa Liga, negyeddöntő, visszavágó, 2012.04.04. 21:05
Első mérkőzésen: AZ Alkmaar - Valencia 2-1

Az odavágón egy igencsak kiegyenlített mékőzésen az AZ egy hajrában szerzett góllal megszerezte az egy gólos előnyt a visszavágóra, ám a Valencia mégsem lehetett túlságosan szomorú, mivel idegenben gólt tudtak szerezni és ez igencsak hasznos fegyvertény lehet a kezükben. Otthon a Valencia nem fog teret hagyni az Alkmaarnak, de az mégis esélyes lehet egy kontra gólra a támadni kénytelen hazaiak ellen. Szintén az az érzésem, hogy ez nem egy egy-két gólos meccs lesz.

 

Hannover - Atletico Madrid
Európa Liga, negyeddöntő, visszavágó, 2012.04.04. 21:05
Első mérkőzésen: Atletico Madrid - Hannover 2-1

A Bundesliga 5. helyezettje fogadja a Primera Division 7. helyezettjét. A helyzet ezzel a párharccal ugyanaz, mint a Valencia - AZ Alkmaar mérkőzéssel, vagyis az Atletico otthon egy gólos győzelmet aratott, igaz hogy a játék képe alapján valamennyivel könnyebb dolga volt mint az Alkmaar-nak, de a Hannover odahaza félelmetesen magabiztosnak látszik. A nyolcaddöntőben a Standard Lieget búcsúztatták magabiztos 4-0-val. Az igaz, hogy az Atleticot nem szabad összehasonlítani a Standard Liege-vel, de akkor sem állhat be a tizenhatosa elé védekezni, mert az végzetes hiba lenne.
Én úgy érzem hogy a Hannover hazai közönség előtt beküzdi magát az elődöntőbe. Ezért hazai győzelmet várok.

Mérkőzés Tipp Odds
Athletic Bilbao – Schalke 2-2 +2,5 gól 1,60
Valencia - AZ Alkmaar 4-0 +2,5 gól 1,60
Hannover - Atletico Madrid 1-2 Hannover 2,85
  Eredő 7,29
  Tét 200 td
  Egyenleg 1600

 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
riverside 2012-04-05 21:57:39
Gólok!
Csináltam egy ilyet az Európa Ligára:
Valencia v AZ +2,5 gól (1,50)
Athletic Bilbao v Schalke +2,5 gól (1,47)
Hannover 96 v Atletico Madrid +1,5 gól (1,22)
FC Metalist Kharkiv v Sporting +1,5 gól (1,30)
Eredő: 3,51
Puby90 2012-04-05 21:42:11
Szerintem simán összehozza. Egyébként ő okosan játszik. Hidd el, ha már 4-5000-nél jár, utána nem 200-al fog játszani. Viszont jelenleg okosan csinálja és először szeretne kis lépcsőkben plusszba kerülni. Majd ha már lesz nyereség onnantól lehet emelni a tétet.
Én bízom benned! Szerintem a mainak jönnie kell!
petruska 2012-04-05 11:56:06
nem akarok rossz májú lenni,de szerintem max ha 5000-et el éri már az is nagy dolog lesz 200-akból,de kívánok sok sikert neki

további tippjeink a Foci világából

A vendégeknek még van némi esélyük a play offra, de pocsék formában érkeznek a mai összecsapásra. Fotó: pixabay.com
A vendégeknek még van némi esélyük a play offra, de pocsék formában érkeznek a mai összecsapásra. Fotó: pixabay.com
Bár nehéz a gárda sorsolása, ma mégis esélyesként kép pályára a házigazda. Fotó: pixabay.com
Bár nehéz a gárda sorsolása, ma mégis esélyesként kép pályára a házigazda. Fotó: pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Az Athletic Bilbao tovább harcol a BL-csoporktört jelentő első pozíciókért, amikor a kiesés által fenyegetett Granadát fogadja a San Mamesben.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Az Athletic Bilbao tovább harcol a BL-csoporktört jelentő első pozíciókért, amikor a kiesés által fenyegetett Granadát fogadja a San Mamesben.