2018.05. 20.

Bennmarad-e a SPAL?

Bennmarad-e a SPAL?

Elérkeztünk a Serie A zárófordulójához, amely hatalmas izgalmakat tartogat, mind a kiesés, mind pedig a Bajnokok Ligája indulás szempontjából.  Öt csapat van még veszélyben, közülük az egyik a 17. helyen álló SPAL, amely a Sampdoriát fogadja ma délután.

SPAL – Sampdoria

  • A SPAL-nak a saját kezében van a sorsa a kiesést illetően, hiszen ha nyer a Sampdoria ellen, akkor biztosan bennmarad, mert jobb az egymás elleni eredménye, mint a Crotonénak, amely most 18. A SPAL újoncként szerepelt ebben az idényben és a feljutók közül messze a legjobb volt, hiszen a Benevento és a Hellas is már réges-régen kiesett. A SPAL a legutóbbi tizenkét bajnokijából csak kettőt veszített el, tehát egyértelműen a jó tavaszi szereplése miatt van még esélye a bennmaradásra. Abból a szempontból is szerencséjük van, hogy az utolsó fordulóban olyan ellenfelük van, amely számára már minden-mindegy, hiszen a Sampdoria a nemzetközi kupaindulásról már lecsúszott, a kiesőhelyektől pedig nagyon távol van. Ez meg is látszott az elmúlt hetekben nyújtott teljesítményén, hiszen a Napolitól, a Laziótól és Sassuolótól is úgy kapott ki, hogy még gólt sem szerzett. A SPAL számára égetően fontos a három pont, a Samp pedig már nem igazán törte magát a közelmúltban, ezért azt gondolom, hogy hazai siker fog születni. Aki nagyobb szorzóban gondolkozik, annak ajánlom azt, hogy a SPAL győzelmét úgy fogadja meg, hogy nem is kap gólt a hazai gárda.

A Tippmixpro ajánlatából:

  • A tipp: SPAL – Sampdoria: 1x2: - SPAL, odds: 1,60
  • B tipp: SPAL – Sampdoria: Melyik csapat szerez gólt? – Csak a SPAL, odds: 2,95

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Egyik alakulat sem bánta, hogy jött egy hosszabb szünet a pontvadászatban. A bikák ma a zebrákat fogadják.
Egyik alakulat sem bánta, hogy jött egy hosszabb szünet a pontvadászatban. A bikák ma a zebrákat fogadják.
élvonal nyolcadik fordulójának zárómérkőzésén a Famalicao az Alvercát fogadja. A Famalicao hazai pályán mutatott eredményessége komoly előnyt jelenthet, az Alverca azonban szintén jó formában érkezik, így mindkét együttes számára adott a lehetőség a sikeres folytatásra.

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Serie A két nehéz helyzetben lévő csapata, az Atalanta és a Venezia Bergamóban találkozik egymással. A hazaiak három egymást követő vereséggel vonultak a válogatott szünetre, míg a Venezia az idény eddigi mind az öt bajnoki mérkőzését elveszítette, így továbbra is pont nélkül áll.