2017.10. 12.

Brazil bajnoki mérkőzés

A brazil bajnokságban a válogatott mérkőzések hetében sincsen megállás. Magyar idő szerint ma éjszaka az egyre jobb formába lendülő Palmeiras a Bahiát fogadja. Lássuk az esélyeket!

Palmeiras - Bahia
  • A Palmeiras négy mérkőzésből álló veretlenségi sorozata éppen az előző fordulóban szakadt meg a Santos elleni rangadón. Előtte viszont legyőzték a Fluminensét, a Coritibát és a Sao Paolót is, míg az Atletico-MG-vel döntetlent játszottak. Ennek a jó szériának köszönhetően feljöttek a tabellán az ötödik helyre, sőt egy mai sikerrel pontszámban beérnék a gödörbe került Gremiót is, amely jelenleg negyedik a táblázaton. A Palmeirasra jellemző, hogy nem szerez sok gólt, viszont nem is tudják őt kitömni az ellenfelek. A mai találkozón is arra van kilátás, hogy egy kevés gólos meccsen szerzik meg a három pontot a zöldek. Legutóbbi négy Bahia ellen találkozójukból hármat megnyertek és a tabellán is látszik, hogy jelentős különbség van közöttük. A Bahia a kiesés ellen küzd és mindössze egy ponttal rendelkezik többel, mint a 17. Sport Recife. Ráadásul a legutóbbi öt mérkőzésükből csak egyet tudtak megnyerni. Minden a Palmeiras győzelme mellett szól, de emellett még akár a gólok számára is érdemes lehet fogadni, hiszen nem várható sok találat a mérkőzésen.
 
A Tippmixpro ajánlatából:
  • Palmeiras - Bahia: (1x2): - Palmeiras, odds: 1,50

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Az olvasók kedvenc rovatában vegyes szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 3,2 és 3,9 között van a meccskínálat függvényében. Ezek a szelvények kiválóan alkalmasak Fibonacci stratégiára, bankrollmenedzsmenttel kombinálva. Fosszuk ki az irodákat együtt!

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Az 5. legjobb hazai mérleggel rendelkezik a Zwolle, amely ma is esélyesként lép pályára. 2.14-ért hoztunk egy simán zöldülhető kombi tippet!
Az 5. legjobb hazai mérleggel rendelkezik a Zwolle, amely ma is esélyesként lép pályára. 2.14-ért hoztunk egy simán zöldülhető kombi tippet!