2017.04. 03.

A Celta Vigo hazai pályán fogadja az idegenben gyengébb Las Palmast

Hazai pályán erősebb vendéglátóhoz érkezik a Las Palmas, akik viszont csupán egyetlen meccset nyertek eddig idegenben. Vajon megfordul a szerencse, vagy ismét csak lógó orral hagyják el a pályát a sárga mezesek?  A papíros Tippmix ajánlatából választottunk, de a tippeket megtaláljátok a  Tippmixpro oldalán is.

18059 Celta Vigo - Las Palmas   
04    2.15 - 1X2 + Gólszám 1,5 - Hazai és több  3-1

  • Mindketten győztes bajnokiból érkeznek e középmezőnybéli összecsapásra, hisz jelenleg mindössze egyetlen pozíció választja el a feleket egymástól. Azt gondolom, mindkét csapat győzelemre fog játszani, egyrészt a stílusukból adódóan, másrészt mert a hazaik az európai kupaszereplésre még ráérnek komolyabban felkészülni. A Las Palmas egyetlen idegenbeli győzelmet tudott aratni eddig, az augusztusi sikerük óta mindössze három pontot szedtek össze, tehát rendkívül udvariasan tudnak viselkedni. Ma a védelmüket is fel kell forgatniuk az uruguayi Lemos eltiltása miatt, persze nem feltétlenül emiatt, hanem mert alapból a hazai pálya előnyével a hátuk mögött jobb csapatnak tartom jelen pillanatban a Celtát.

FH:20:45

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Dutsano 2017-04-04 00:38:52
Szia Gcfc.
Mint mondhatnék, vittem a tipped és nyerő volt.
Nagy köszönet érte.!
Kleo 2017-04-04 00:31:46
Köszi Gcfc a tippet! " Sima Liba " volt! : ))))))))))))))))))

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Bajnokok Ligája alapszakaszának negyedik fordulójában a veretlen Arsenal a Fortuna Arénába látogat, ahol a Slavia Prága látja vendégül. A londoniak hét ponttal továbbra is az élmezőnyben állnak, míg a cseh bajnok három forduló után még mindig kieső helyen várja az összecsapást.

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. Szikárzó mérkőzésre lehet számítani a Sárkány stadionjából, a házigazda Porto fogadja a Napoli együttesét. A portugál együttes három egymást követő vereséggel kezdte európai szereplését, így egyre nagyobb nyomás nehezedik rá, a Napoli legutóbb megszerezte első győzelmét a sorozatban, de idegenben azonban komoly nehézségekkel küzd!

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Bajnokok Ligája alapszakaszának szerdai játéknapján az AEK Athén a Real Madridot fogadja, a görögöknek pedig egy kifejezetten nehéz feladatot kell megoldaniuk a sorozatban hibátlanul szereplő spanyol sztárcsapat ellen.