2017.06. 06.

Critérium du Dauphiné 2017, 3. szakasz: Le Chambon-sur-Lignon - Tullins 184 km (dombos)

A Tour de France esélyesei a világtól elrejtőzve készülnek a világ leghíresebb kerékpárversenyére. Contadorról hónapok óta nem hallottunk, Froome és a SKY pedig néhány Twitter-bejegyzéstől eltekintve szintén hírzárlatban készült a Teidén. Természetesen rajtuk kívül is lesz néhány olyan versenyző, akikre számítani kell. A francia GT előtt megrendezésre kerülő Critérium du Dauphiné minden évben az első olyan alkalom, ahol a fő esélyesek összemérhetik erejüket. Izgalmas versenyre van kilátás! A Tipplap idén végigköveti a versenyt és igyekszünk jobbnál jobb tippeket és szorzókat keresni nektek, ahogyan a szezon további nagyobb versenyein is, a Szofthardver webáruház jóvoltából. A verseny részletes bemutatóját és az esélyesekről ITT olvashattok!

2017. 06. 04-én, vasárnap kezdődik a nyolc szakaszból álló viadal. Az útvonalat tekintve sok mindent elmondhatunk, de azt semmiképpen, hogy könnyű. Lesz egy 23 kilométeres időfutam, két kemény hegyi szakasz, ráadásul az utolsó kettő, ezeken kívül pedig öt könnyebb-nehezebb dombos táv, ahol akár mezőnyhajrák is várhatók. A királyetap a hatodik, ahol többek között hegyi befutó lesz az Alpe D’Huez-n. Összesen 1153 kilométert és több súlyos kiemelt emelkedőt kell teljesíteniük az egyhetes második felében a versenyzőknek.

3. szakasz: Le Chambon-sur-Lignon - Tullins 184 km (dombos)

  • Azért vagyok kicsit mérges, mert számítottam Arnaud Demare jó formájára, csak épp az első etapon. Erre meg megjön a másodikon, amikor Ulissit vártam. A mai szakasz talán még a tegnapinál is gyengédebb, három 4-es és egy 3-as kategóriás emelkedő, plusz egy hosszú downhill. Minden bizonnyal ma is összeáll a mezőny egy jó kis sprintelésre.

Tipp a futamgyőztesre (csak a játék kedvéért, kis téttel javasolt): Demare 4,00 tegnap nagyon erős volt, simán levert mindenkit.

Párharcok:

  • M. Richeze jobb lesz mint Pascal Ackermann – 1,57
  • Sonny Colbrelli jobb lesz mint Phil Bauhaus – 1,83
  • Demare jobb lesz mint Coquard – 1,50

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Kerékpársport világából

Máris itt a május és elkezdődik a kerékpáros szezon első háromhetes Grand Tourja, a Giro D’Italia. Idén egy magyarnak szurkolhatunk, viszont Valter Attila a legerősebb csapat versenyzőjeként vág neki az Olasz Körnek. Az összetettben magasan a legesélyesebb Tadej Pogacar, aki idén megpróbálja a Giro – Tour duplát. Na az kb azt jelenti, mint teniszben a naptári Grand Slam, vagy fociban ha egy csapat, BL-t, bajnokságot és Kupát is megnyeri egy szezonban.