2018.04. 26.

Csúcsütközet az El-ben

Csúcsütközet az El-ben

A Bajnokok Ligája elődöntőket követően a mai napon az El-elődöntők következnek és a BL-hez hasonlóan itt is a négy állva maradt együttes közül a két legesélyesebbnek tartott nem kerülte el egymást, így az Atleticónak Londonba kell látogatni az Arsenalhoz. Lássuk az esélyeket!

Arsenal – Atletico Madrid

  • 22 évet követően távozik nyáron az Arsenal menedzseri pozíciójából Arsene Wenger és bizony reális esélye van arra, hogy európai trófea elhódításával tegye ezt meg, ami egyben visszavezetné az ágyúsokat a BL-be. Ebből a szempontból nagyobb a tét a londoniak számára ebben a párharcban, hiszen az Atletico jövő évi BL-indulása a spanyol bajnokságon keresztül már fix. Emellett az aktuális forma is az angolok mellett szól, hiszen az Atletico váratlanul hullámvölgybe került. A Sporting ellen elveszített negyeddöntő visszavágó még belefért a pakliba, azonban a Sociedad elleni 0-3 és a Betis elleni hazai 0-0 már igen kínos. Ezzel ellentét az Arsenalnak volt négy meccses vereség szériája február végén, március elején, idegenben sorra bukta el a bajnokikat, de a legutóbbi kilenc találkozójából hetet behúzott és ezeken csak egyszer nem rúgott legalább három gólt. Hazai pályán pedig a legutóbbi hat összecsapását kivétel nélkül megnyerte az együttes, az Atletico idegenben igencsak bizonytalan, ezért „sovány” angol győzelmet várok, amivel a párharc természetesen korántsem fog eldőlni.

A Tippmixpro ajánlatából:

  • Arsenal – Atletico Madrid: 1x2: - Arsenal, odds:2,55

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Egyik alakulat sem bánta, hogy jött egy hosszabb szünet a pontvadászatban. A bikák ma a zebrákat fogadják.
Egyik alakulat sem bánta, hogy jött egy hosszabb szünet a pontvadászatban. A bikák ma a zebrákat fogadják.
élvonal nyolcadik fordulójának zárómérkőzésén a Famalicao az Alvercát fogadja. A Famalicao hazai pályán mutatott eredményessége komoly előnyt jelenthet, az Alverca azonban szintén jó formában érkezik, így mindkét együttes számára adott a lehetőség a sikeres folytatásra.

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Serie A két nehéz helyzetben lévő csapata, az Atalanta és a Venezia Bergamóban találkozik egymással. A hazaiak három egymást követő vereséggel vonultak a válogatott szünetre, míg a Venezia az idény eddigi mind az öt bajnoki mérkőzését elveszítette, így továbbra is pont nélkül áll.