2013.05. 18.

Csúszós ajánlat 2013-05-18.

Csúszós ajánlat 2013-05-18.

Két világbajnoki, és egy NHL találkozó a mai terítéken.

 
 
 
Európa vs. Amerika, az egekbe emelt a lesajnált ellen. 
 
Mivel ezt a rendezvényt eddig nem kísértük nyomon cikkekkel, egy kis ismertetővel kezdenék. Itt leszögezném, hogy a válogatottakat sosem követtem annyira, mint a klubokat, ezért főként a logikára támaszkodom.
 
Nos, ez az amerikais csapat javarészt a "bukottakból" áll. A csapat jelentős része nem volt képes rájátszásba jutni a csapatával, őket pedig AHL játékosok, és egy KHL játékos egészíti ki. Talán ez lehet az oka, hogy ebből az amerikai válogatottból nem néztek ki túl sokat, amit egyrészt megértek, másfelől rettentő hibának tartok. Még ezek a "bukott" játékosok is jobbak a legtöbb európai társuknál, hiszen a világ legjobb bajnokságában edződnek. A VB-t két győzelemmel kezdték, aztán az Oroszoktól kaptak ki 5-3-ra, ami segített a földön tartani a játékosokat. Ezt követte három hendis győzelem Finnország, Franciaország és Németország ellen. Végül meglepetésre kikaptak a Szlovákoktól, ahol Bishop nem éppen remekelt. Ennek megfelelően az Oroszok ellen az 1993-as születésű Gibson védett. Egy nagy hibától eltekintve kiválóan tette a dolgát, 34 lövésből 31-et megfogott. És itt jutottunk el az Oroszok elleni lélekerősítő győzelemig. A bukik elkövették azt a hibát, hogy az amerikaiakra irreálisan nagy szorzót kínáltak, és ezt szerintem nagyon sokan ki is használták. A meccsen egy árva másodpercig sem vezettek az Oroszok. Szegény Ovie kiesett a playoffból, ahol azt hiszem nagy terveik voltak, aztán átutazott finnországba, és kiesett az oroszokkal az első meccsén, amin játszott. Na, de nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy ez az amerikai válogatott akkora lendületet kellett, hogy kapjon, ami minimum a döntőig repíti őket. 
 
Nézzük a Svájciakat! A torna abszolút meglepetéscsapata az övék. Megnyerték a csoportot Kanada, Svédország és Csehország előtt. A 29:10-es gólkülönbségük az egész mezőnyt tekintve a legjobb. Megmondom őszintén, engem nem győztek meg. Egy meccsüket láttam, a Kanada ellenit, hát az altatónak elsőosztályú volt. Az ütősebb ellenfelek ellen azért akadtak gondjaik, végül mégis nyerni tudtak (svédo., kanada, cseho.,). A csapat nagy része a hazai bajnokságban kergeti a korongot, egy Montreal és egy Nashville játékos jött az NHL-ből. A legnagyobb erősségük talán a védekezés, hiszen még nem kaptak két gólnál többet egy meccsen sem. Most viszont egy feltüzelt USA lesz az ellenfelük, akik az Oroszoknak lőttek 8(!!) gólt.
 
A statisztikai mutatókban mind jobb a svájci csapat (PK, PP, gólkülönbség, kapusteljesítmény), de nem annyival, hogy ez igazi különbséget jelentsen. Ez az odds bőven vállalható egy "vendég" győzelemre.
 
Tipp: 
110 Svájc - USA, Vendég - 2.19

111 Svédország - Finnország, Hazai 1.92


A Chicago jó. Tovább megyek, a Chicago nagyon jó. Nem látom ebben a Detroitban, hogy meg tudják őket állítani, szerintem 4-2, vagy 4-1 lesz a sorozat vége. Az előző győzelem meghozta a magabiztosságot, amit ha megtartanak, akkor ez a meccs is sima ügy lehet. Az előzőn nagyjából ez volt a forgatókönyv: A 9. percben megszerezte a vezetést a Blackhawks, amire gyorsan válaszolt a Wings. Ezután a második harmadban hengerelt a hazai csapat, de Jimmy Howard meccsben tartotta a vendégeket. Már itt könnyen eldőlhetett volna a mérkőzés, ugyanis a Blackhawks 17 darab kapuralövéssel próbálta megmutatni, hogy ki az úr a háznál. Itt még megúszták a Szárnyasok. Jött a harmadik harmad, és a Chicago még a másodikra is rátett egy lapáttal. 19 lövést eresztettek el összesen (a Detroitnak az egész meccsen volt 21), amiből kettő utat is talált a kapuba. A Detroit próbálkozott, de igazán nem volt szerintem esélye megnyerni ezt a meccset. A végén lehozták a kapust és kaptak egyet az üres kapuba is.

 
Konklúzió: A Blackhawks könnyedén tudja uralni a mérkőzést, 30+ kapura tartó lövés várható, amiből 3-4 gól szerintem most is meglehet. A Chicago gólátlaga a második legjobb a rájátszásban a Pittsburgh után, pontosan 3.5, mellé a legjobb kapott gól mutatóval rendelkeznek, ami elképesztő 1.33. Emellé jön a kifogástalan emberhátrányos védekezés : 100% . A képbe csak a gyengébb PP rondít bele, ami 18.8%. A Detroitban nem érzem a pluszt, ami ahhoz kell, hogy a Chicagot kiverjék a sorozatból, és a két legesélyesebb csapatot elnézve szerintem érik az álomdöntő. De ne siessünk ennyire előre, kis lépésekben kell haladni. Ez a Chicago nem kaphat ki a hazai közönsége előtt és pont.
 
Tipp: 
112 Chicago - Detroit, Hazai - 1.78
 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
calgaryflames 2013-05-18 23:19:57
Szia Fella! Hát ez a két korong ma nem lett jo én igy tippeltem ahogy te.Ez a Svájc "lehokizta" az amerikai csapatot ha nem látom el sem hiszem.Egyszerüen nem volt ellenszer a nagyszerü védekezésnek.Én nem tudom a Svédek mit fognak kezdeni velük a mai teljesitményük láttán már elhiszem hogy a Svájc világbajnok lehet holnap.Nagyon kiváncsi leszek rá ,és arra is hogy ezek után a Svájci csapatra milyen oddsot adnak.
Zsoccc 2013-05-18 12:48:35
Ez a beszéd Fella, zseniális beharang! ! A svájciak megszorongatják az USA-t, de nem fogják tudni megverni (ebben igazat adok neked). Szerintem a finneknek kinézhet egy döntetlen. Ám ezek a logikus tippek!
Akkor a Chicago bevégzi az utolsó döféseket? ! :D

további tippjeink a Hoki világából