2016.02. 26.

Csúszós ajánlat (EBEL)

Csúszós ajánlat (EBEL)

Egy hosszabb szünet után jelentkezem ismét és remélem, hogy újra fel tudom venni a ritmust. Az európai vezető bajnokságokban már tényleg az utolsó meccseket játsszák az alapszakaszból, és ebből kifolyólag sok érdekes, váratlan eredmény is született az elmúlt napokban. A legutóbbi jelentkezésemkor is írtam Nektek, hogy ilyenkor érdemes már arra figyelni, hogy mely csapatoknak mire kell még pontot gyűjteni, illetve mely csapatok azok, amelyek kicsit fellélegezhetnek és adott esetben pihentethetnek kulcs -, vagy sérült játékosokat.

 

Még egy apropója van a mai bejelentkezésemnek: Egy nagyon kedves ismerősöm révén szombaton, azaz holnap lesz olyan szerencsém, hogy a helyszínen nézhetem meg a KHL PO-ból a Slovan-CSZKA meccs 4. felvonást. Mindenképpen izgalmas lesz a meccs, mert, ha szombaton nem nyer a Slovan, akkor söpréssel megy tovább a moszkvai csapat. Az eddigi három mérkőzés nagyon szoros volt, úgyhogy igazi, hamisítatlan PO hangulatra számítok. Ígérem beszámolok majd a kinti élményekről, de ma nézzük, hogy miből válogathatunk. Számomra hazai vizekre evezek és az EBEL rájátszás első mérkőzéseit próbálom eltalálni. Mivel ez már vérbeli PO, így nem terhelek senkit korábbi elemzésekkel, és statisztikákkal, mert a rájátszás mindig egy "másik kávéház".

 
Orli Znojmo-Dornbirn
 
  • A PO-ba jutás a Dornbirnnak a nagyobb fegyvertény - ez nem kérdés. Most először jutottak be közvetlenül a rájátszásba. Ehhez az 5. helyen végeztek 73 ponttal. A helyezés az utolsó fordulóban dőlt el. Odahaza 3-0-ra verték a Linzt és a Villach hiába nyert a Znojmo ellen, az előző fordulóban a KAC-tól elszenvedett vereség miatt csak az alsóházi küzdelmekben folytathatták. Ezt megelőzően a vendégek a 2012/2013-as szezonban játszottak negyeddöntőt. A Dornbirn harcos és gyors csapat benyomását keltette mind az alapszakaszban, mind a középszakaszban. A kapuban a francia válogatott Florian Hardy áll, aki megbízható formában védett az egész szezonban. A csapat tengerentúli top játékosai: D'alvise, Siddall, Greentree, Arniel együttesen 182 pontot termeltek. Érdekes lesz éles meccsen látni a rengeteg tengerentúli játékossal felálló Dornbirn és az inkább hazai játékosokra épülő Znojmo összecsapását. Ez amolyan Cseh-Kanada/USA vegyes összecsapás lesz.
 
  • Már sokszor leírtam, hogy a Znojmo képviseli számomra azt a minőségi jégkorongot, amit én szeretek ebben a sportágban. A hazai csapat idén olyan erős lett, hogy véleményem szerint alkalmas arra, hogy megnyerje, de legalább döntőbe jusson a bajnokságban. A teljes mezőnyt verik korcsolyázó tudásban és így technikában is. Ha az idény közben nem lettek volna olyan szeszélyesek - főleg az alapszakasz második felében - akkor most ők választhattak volna először ellenfelet. Ha így lett volna, akkor sem biztos, hogy nem a Dornbirn-t választják. Ebben a bajnokságban ötször nyertek ellenük és ez kellő önbizalmat ad ahhoz, hogy sikerrel megugorják ezt a feladatot. Mint írtam a Znojmo számomra kicsit szeszélyes volt, de ez nagy részt az idegenbeli meccseken jött ki. Otthon félelmetesen jók. November közepe óta csak 3 (!) bajnoki vereséget szenvedtek. Ha a vendégeknél említettem, hogy milyen jó külföldi játékosaik vannak, akkor elég egy pillantást vetni a kanadai táblázatra. Colton 57 ponttal a negyedik helyen végzett a PO előtt, de Roman Tomas és Pucher is szenzációsan teljesített. Külön ki kell emelni Puchert, aki olyan minőségben szolgálja ki a társakat, hogy tényleg csak gólt kell ütni. 
 
Nem állítom, hogy a hazaiaknak könnyű dolguk lesz, de a PO lélektana szerint az esélyesebb csapat behúzza az első hazai meccset. Ezért a tippem nem lehet más csak egy nagy H.
 
Tippem: nyer a Znojmo odds 1,60
 
A további mérkőzéseken is hazai győzelmet várok. A Villach bécsi vendégszereplése külön pikáns a csapatok korábbi - még osztrák bajnoki időkből származó - rivalizálása miatt. A Sofronnal "megerősített" KAC sem esélyes a liga mogul otthonában. A legkiegyensúlyozottabb összecsapásra Bolzanoban van kilátás, de én itt is hazai győzelmet várok, de itt számítok hosszabbításra is.
 
Senki ne felejtse el, hogy a jégkorongot csúszós pályán játsszák! A PO-ban még inkább...

 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Hoki világából