2015.10. 19.

Csúszós ajánlat (európai hokiválogatás)

A pénteki felemás siker után ma van három olyan európai mérkőzés, melyre megpróbálok az ésszerűség keretein belül tippet ajánlani. 

 

 

HK MOUNTFIELD-KARLOVY VARY
Csehország, Extraliga

A két csapatot 7 hely és 12 pont választja el egymástól a Mountfield javára. A Karlovy Vary idén is pont ugyanolyan gyenge, mint tavaly. A HK-tól viszont azt várom, hogy idén is rájátszást érő helyen végez, persze ehhez kicsit pontosabban kéne játszaniuk. Az otthoni mérkőzésekkel nagy baj nincs. A 6 mérkőzésből 4-et nyertek. Még szeptember elején a Vitkovice hozott el pontokat a büntetőkkel megnyert mérkőzés után, illetve frissebb élményként a jelenlegi második helyezett Plzen gázolt 6-2-re. A csapat idegenbeli mérlege már korántsem ilyen fényes, öt meccsből mindössze csak egyet nyertek rendes játékidőben. Ha a csapat hosszabb ideig állandósítani tudja a nyerő szériáját, akkor a Mountfield idén is erős csapattá válhat, akik joggal harcolnak a sima rájátszásért. 

A Karlovy Vary jelenleg hozza a tavalyi formáját. 11 mérkőzésből csak 2 nyertek, és 9 sima zakójuk van. Igaz az egy sikerüket már októberben pont a nem túl acélos Chomutov otthonában érték el - nyerni tudtak 2-0-ra. A táblázat adatait böngészve érdekes, hogy a jelenleg listavezető Sparta Prahaval egyetemben 39 gól kaptam, ami a legtöbb a ligában. A nagy különbség az, hogy a prágaiak 51-et lőttek, míg a "film fesztiválosok" csak 23-at, ami nem a legkevesebb. Ezt még három csapat alá tudta múlni.

Egy szó, mint száz: ma nyernie kell a HK-nak, és úgy gondolom nem csak a papírforma miatt. Ha a csapat rájátszásba akar kerülni, akkor az ilyen meccseket be kell húzni. Még egy érdekes adatra felhívnám a figyelmet: a Karlovy Vary még nem túlórázott. Remélem nem most fog, mert a tippem fix H, amire az odds 1,55. 

A másik két mérkőzésről röviden:
 

 

FÄRJESTAD-LULEA
Svédország, SHL

Odahaza a Färjestadot érzem erősebbnek - nem véletlen van köztük 5 pont - de ez egy igen nehéz összecsapásnak ígérkezik. Azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy a 60. perc végén döntetlenre állnak a csapatok. Az utóbbi időben jócskán túlóráztak mindketten. Úgy gondolom, hogy a hazai és döntetlen opció mindenképpen biztonságosabb választás, mint a fix D. Amúgy az ilyen, kicsit nehezebben eltalálható mérkőzésnél választható a gól over/under opció is. Mivel mindkét csapat szépen termeli a gólokat, talán a 4,5 gól felett tipp nem tűnik túl nagy elvárásnak. Ráadásul az odds rá 1,75.
 

 
DUNAÚJVÁROS-DEBRECEN
Magyarország, MOL Liga
 
Jelenleg minőségi különbség van a két csapat között, mind a formát, mind a játékoskeretet tekintve. Azért az Acélbikák becsülettel küzdenek, és megmutatták már, hogy képesek meglepetést okozni. Igaz, eddig a hasonló súlycsoportban lévő csapatoktól rabolgatnak pontokat. Legutóbb majdnem a liga menő DVTK-t is meglepték, de Sagert góljára már nem érkezett válasz. Szerintem nyer a Debrecen, de, akinek elég a döntetlen és vendég opció 1,20-ért, az játssza ezt. 

Senki ne felejtse el, hogy a jégkorongot csúszós pályán játszák!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Nostrakamsk 2015-10-19 18:45:08
Bocs az észrevételért, de minden nap helytelenül szerepel a "játszák". az utolsó mondatban, még itt a hozzászólás ablakában is aláhúzza a böngésző ahogy beírtam.
Furamuci 2015-10-19 16:01:43
Hmm. talán igen talán nem. Ezt már csak holnap tudjuk meg. Szerintem győzzön a jobb. Minden meccs 0-0- val kezdődik. Érdekes lesz ez a mai nap. Holnap már okosabbak leszünk.
Reniro 2015-10-19 14:38:59
Ha nyertél, gratulálok. Nálam a döntetlenek (Graz-Volán, Turku-HIFK) még csak-csak jöttek, de pl. a Kärpät kétszer is megviccelt (!) Maradjunk annyiban, hogy sok ismerősöm szelójába rondított bele az erdélyi X. Nem nagyon volt ismerős, aki a Fradit játszotta volna. mentségemre szóljon, hogy én az 1X variációról is tettem említést. Nem is rossz egy Mountfield H, Färjestad D és egy Debrecen V kombó :-)))
Furamuci 2015-10-19 14:21:05
Na csak vissza tértél. Hiányoltalak a hétvégén. Volt 1-2 komoly szelóm. A SHL meccsen én is döntetlenre tippelek. Debrecen számomra nem kérdés. Elgondolkoztam ezen a hendis Mounfielden. Szibirt tartom még ma esélyesnek. De nyilván holnap lesz a nagyobb ajánlat. Mi történt a Fradival? Olyan biztosan mondtad a Csíkszeredát....

további tippjeink a Hoki világából