2014.09. 12.

DEL: Iserlohn-Krefeld

A német bajnokság nyitófordulójából azt a mérkőzést szemezzük, amelynek van magyar érdekeltsége.

 

 


Iserlohn-Krefeld 

Az Iserlohn Roosters tavaly borzalmasan kezdte a szezont, sokáig az utolsó vagy az utolsó előtti helyen álltak. Az alapszakasz végéhez közeledve viszont volt egy hatmeccses győzelmi szériájuk, amellyel eljutottak a rájátszást érő 10. helyig, ám a Hamburg kiverte őket. Tavalyi házi pontkirályuk, Raedeke távozott a klubtól, valamint az Ersberg-Lange kapuspárosból előbbi hazatért Svédországba. Főleg a DEL-en belül igazoltak, illtve hoztak három tengerentúli légióst, akik nem tudtak meghatározóak lenni az AHL-ben.

A Krefeld Pinguine a második helyen zárta az alapszakaszt, a rájátszásból a negyeddöntőben estek ki. Kifejezetten említést érdemel, hogy az elmúlt szezonban a Krefeld volt a legjobb idegenbeli csapat, 26 meccsből 16-szor nyertek. Tavalyi kulcsembereik közül a 74 pontig jutó Courchaine maradt a csapatnál, Kevin Clark viszont eligazolt, de többek között a stabil alapemberek közül a klubnál maradt a 21 pontig jutó, magyar válogatott Sofron István. Két komolyabb igazolásuk Tyler Beechey és Colin Long, előbbi a Schwenninger harmadik legjobb játékosa volt, míg utóbbi a Düsseldorf házi pontkirálya.

A két csapat a legutóbbi szezonban négyszer találkozott, ebből háromszor a Krefeld nyert, köztük egy idegenbeli 6-2-es sikerrel. A Pinguine kerete erősebb, ráadásul Sofron miatt még motiváltabban lehet drukkolni a vendégeknek.

Tipp:

  • Iserlohn-Krefeld, 2 (2,23) (6/10) (076, Tippmix)


Esélyes meccsek lehetnek még:

  • Zlín-Mladá Boleslav H 1,55
  • Sparta Praha-Plzen H 1,60

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Hoki világából