2016.02. 26.

Dudu távirata

Dudu távirata

Régi- új tippstert köszönthetünk újra a TIpplapon! Dudu majdnem egy év pihenés után visszatért a Tipplapra és jobbnál-jobb ötleteivel és tippjeivel halmoz el minket. Természetesen ahogyan, azt tőle korábban is megszokhattuk, minden tippjét meg is fogadja, a szelvényt pedig, legyen akár netes, akár papíros, mindig közre is adjuk! Sok sikert!

 


Ma elkezdődik az EBEL rájátszásának 11. fordulója innen hoztam két meccset:

Salzburg (1.) -Klagenfurt (8.)

  • Salzburg megnyerte az alapszakaszt és a középszakaszt is. A Klagenfurt az alsó házból jutott be a rájátszásba.
  • Elvileg ez a párosítás lesz a legsimább.
  • Idén négyszer találkoztak egymással mind a négy összecsapást a Salzburg nyerte, ráadásul mindet rendes játékidőben! Úgy gondolom, nem szakad meg a sorozat és ma is nyernek, ezzel győzelemmel kezdik hazai pályán a párharcot.

 Vienna (3.) -Villach (7.)

  • Az alapszakaszban csak két pont volt a két csapat között de viszont a Villach az alsó házba kényszerült, ahol viszont meglehetősen könnyen győzedelmeskedni is tudott 10/8 nyert.
  • A Vienna viszont a felsőházban szerepelt egész jól javítottak egy helyezést. Így kapták a Villachot ami még sokat érhet számukra.
  • Idén négyszer találkoztak egymással, abból háromszor a Bécsiek nyertek. Lényegesen szorosabb meccsre számítok, mint az előző párharcnál, de mindenképp a Vienna győzelmére gondolok, de itt már biztosabbra megyek, mert meccsgyőztesre fogadok!

 A Bundesligából egy foci a végére:

1.FC Köln-Hertha BSC

  • Hat helyezés,de viszont csak hét pont a különbség a két csapat között, Mindkét gárdának egy győzelme van az utolsó öt fordulóból , tehát nem szárnyalnak.
  • A Herthából kimarad sérülés miatt Langkamp és betegség miatt Darida.  De lesz viszont Kalou aki remek szezont fut már 11 gólos. A Kölnben Dusan Svento és Simon Zvoller sérült, ők ketten pótolható játékosok.
  • Hertha nem szokott kikapni a Kölntől. Hertha ha elakarja érni a Bl vagy El helyeket most már győzniük kell, mert kezd szorosodni a helyzet mögöttük. Úgy gondolom,  kikapni most sem fognak Kölnben.

Sok sikert!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
dudu20 2016-02-26 12:42:34
Sziasztok!

Remélem a tippek is olyan jók lesznek mint a fogadtatás! Sok szerencsét nektek is!
zotyabacsi 2016-02-26 12:40:53
Sziasztok!

Az lehet, hogy a Hertha nem nyert mostanában de nehéz meccse is voltak és nagyon értékes pontokat szereztek! A köln is csak a vonal fölött tanyázó Frankfurtot verte! Szerintem ma Paliék 3 ponttal térnek haza de a tuti az X2! Good Luck!
rolex90 2016-02-26 11:39:55
Üdv !

Köszi a tippeket sok sikert (:
oregsrac 2016-02-26 11:32:07
Üdv újra a fedélzeten.Sok sikert és Köszi a tippeket.
yetitetem78 2016-02-26 09:52:13
Köszönöm!)
Barnamedve 2016-02-26 09:50:54
 
 

további tippjeink a Hoki világából