2016.01. 22.

eBIKE Napi duplázó

eBIKE Napi duplázó

Ebben a rovatban megpróbálok egy olyan kombinációt összerakni, ami legalább megduplázza a tétünket, de ha a kínálat engedi meg is triplázhatjuk az alapegységünket! Ezúttal egy szólóval duplázunk. A szelvényhez sok szerencsét kíván az eBIKE kerékpáros webáruház és a Tipplap.hu szerkesztősége! 

15407 - HAZAI
mindkét csapat szerez gólt   2,00
Hamburg   FC Bayern München
  • Végre a téli szünet a Bundesligában is véget ért. A várva várt nyitány Hamurgban kerül megrendezésre, ahol az elmúlt évhez képest sokkal formásabban szereplő kikötővárosiak, az idén is egyértelmű bajnokesélyes címvédőt fogadják. Azt gondolom a mérkőzés esélyese papíron teljesen egyértelmű, viszont az első fordulókat kimenetel szempontjából a megfelelő óvatossággal kell kezelni, nem beszélve az idegenbeli szereplésről. Bruno Labbadia csapatának támadójátéka ősszel hagyott némi kívánnivalót maga után, de főként azokon a találkozókon, mikor nekik kellett volna kezdeményezni. Lasogga teljesítménye már kezd hasonlítani arra, mint amit beígértek elemzők róla vagy 5 évvel ezelőtt, véleményem szerint képességeit ma is megcsillogtatja, ráadásul a kontrákban olyan támadó szellemű játékosok segíthetik, mint Ilicevic, vagy a második csapattól felhozott Philipp Müller. 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Az Everton jó formában várja a Coventry elleni találkozót, amelyen a hazai pálya előnyét kihasználva újabb győzelmet arathat, miközben a vendégek támadójátéka is tartogathat veszélyeket.

A BTTS, vagyis „Mindkét csapat szerez gólt” típusú sportfogadásnál az a lényeg, hogy a rendes játékidőn belül mindkét csapat legalább egy gólt szerezzen. Nem számít, hogy ki nyer, csak az, hogy ne legyen gól nélküli és egyoldalú mérkőzés. Az ilyen fogadásoknál több tényezőt is érdemes figyelembe venni, hogy jó döntést hozzunk. Ezeket foglaljuk össze ebben a rovatban, valamint ajánlunk néhány aktuális BTTS-fogadási ötletet!

A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és néhány aktuális tippet is!