2013.01. 16.

Egyismeretlenes egyenlet (Csúszós ajánlat), 2013-01-16

Egyismeretlenes egyenlet (Csúszós ajánlat), 2013-01-16

Sajnos tegnap hiába vezetett már egy perc után a Lev Prága, a közvetlen végjátékban, egygólos hátránynál, két emberelőnyt is kihasználatlanul hagytak. A kapusukat az utolsó percen belül pedig pont akkor hozták le, amikor a Slovan kiegészült, vagyis, amikor már annyit ért, mint halottnak a csók (előtte megpróbálhattak volna 6 a 4-re támadást vezetni, ám a kockázatos megoldás helyett inkább a kockázatmentes vereséget választották). Ezután szurkolok, hogy a mai Donbass – Torpedó meccsen valamelyik csapat elvigye a 3 bajnoki pontot, mert akkor még igencsak meleg is lehet a pite a cseheknek.

Van viszont egy mai találkozó a KHL-ben, ahol nem mernék rá mérget venni, hogy bármelyik csapat biztosra mehetne a 3 bajnoki pont tekintetében.

Dinamo Riga – SZKA Szentpétervár

A Bobrov-divízió elsője játszik a Bobrov-divízió utolsó helyezettjével. A bajnokságban az SZKA 60 góllal ütött többet és 25-tel kapott kevesebbet mai riválisától. A főcsoportban 7 pont az előnyük a Dinamó Moszkvával és 13-13 a Lokomotív Jaroszlavl, valamint a CSZKA Moszkva csapatával szemben. A Dinamóról azt írtam nemrégiben, hogy a KHL eddigi négy és féléves történetében egyetlen csapat sem gyengült még ilyen rövid idő alatt ennyit, mint ők az utóbbi bő egy hétben. Ezt fenn is tartom. A Lokomotív egy meccsel előrébb tart, a CSZKA igaz, eggyel hátrébb, de a hátrányuk mindentől függetlenül nagyon sok. Az SZKA tehát nagyon kényelmes helyzetben van.

A három all-star gálás játékosából Ilja Kovalcsukot nélkülözni lesznek kénytelenek, hisz az egyik legnagyobb orosz sportoló világsztár alapjáraton azért mégiscsak a New Jersey Devils játékosa. „Pótlására” érkezett Teemu Ramstedt a finn SM Liigából bizonyára jól ismert Espoo Blues csapatától (eljövetele után volt csapata egy szédületesen jó periódus után bele is szaladt egy méretes zakóba), új csapatába minden bizonnyal be kell még épülnie.

A házigazdáknál is volt az all-star gálás szünetben egy komolyabb távozó, Alekszandr Nitzivijs, aki új csapatában, a Levben nem tűnt ki tegnap a Slovan ellen, pedig a többiek játékát látva nem is lett volna olyan nehéz.

A statisztikák egyértelmű szentpétervári siker prognózisát teszik lehetővé, már ha úgy nézzük őket. Ha a mélyére tekintünk, korántsem ennyire simaliba a helyzet. Vegyük például a Riga otthoni teljesítményét: 19 lejátszott meccs, 6 győzelem, 4 döntetlen és 9 vereség, vagyis az esetek többségében (igaz, szűk többségről van szó) nem kapott ki a 60 percen belül, miközben a 25 ellenfelükből 19-cel már volt dolguk a rigai arénában. Az SZKA otthonától távol 21 meccset játszott, 13 győzelem, 1 döntetlen és 7 vereség a mérlege, ami igencsak tiszteletparancsoló, viszont a +12-es gólkülönbség azt mutatja, idegenbe nem kivégzésekre járnak, csupán pontgyűjtésekre.

A lettek ugyan a tabella nagyon rossz pozíciójából várják a mai ütközetet, de ha csak az utóbbi egy hónapot vesszük figyelembe, december 22-én a mai helyszínen megverték például az Omszkot, ami hatalmas fegyvertény szerintem. 5 nappal később idegenben verték a Széversztált, tehát megint képesek voltak egy jó eredményre az esélytelenek nyugalmát kihasználva. Január első játéknapján Minszkben sem ők voltak a kifejezett esélyesek, mégis győztek ellentmondást nem tűrő magabiztossággal.

A Riga ma azért lehet nyugodt, mert rájátszásos álmaik nem lehetnek és külonben is olyan csapat ellen játszanak, akiktől nem szégyen kikapni még otthon sem. A Szentpétervár pedig azért lehet nyugodt, mert a főcsoporti elsőségüket nem veszélyezteti senki. Két nyugodt csapat lagymatag meccsére számítok, ami viszont utat nyithat egy magas szorzójú fogadás előtt.

Egyszer már pedzegettem, hogy a Riga nemigen X-el, legutóbb már Barnamedvének át is engedtem egy RigaX-es tippet, most viszont itt, a Csúszós ajánlatban hozakodok elő egy másikkal. Azért most, mert most érzem igencsak nagy esélyét. Az előbb leírt nyugodtság miatt (nincs tét), a ok pedig, hogy szokatlannak, KHL-ről lévén szó, szinte már-már lehetetlennek tűnő sorozatot produkál mindkét csapat, ami a túlórákat illeti. Az SZKA utolsó 15 meccsén egyszer remizett, idegenben tavaly november 18. óta nem volt részük túlórában. A Dinamo Riga meg október 13. óta egyetlen egyszer függesztette fel az X-iszonyát, ez több mint 3 hónap, szinte elképzelhetetlen. Egymás ellen a KHL történetében 15 alapszakasz-mérkőzést játszottak (egyszer összekerültek a rájátszásban is, de az egy teljesen más műfaj, azt most nem veszem figyelembe), a 15-ből összesen 6 volt olyan, amelyen nem jutottak dűlőre 60 perc alatt. Szerintem ez egyáltalán nem kevés.

Ha egyszer ezt az X-et most nem engedem át senki másnak, annak oka van. Látok benne sanszot, hogy a mai „Riga – Leningrád” egy olyan egyenlet lesz, amely után az X már nem marad ismeretlen.

Janicsabi

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
janicsabi 2013-01-16 21:49:47
Bosszantó, mert 3 perc 34-gyel a vége előtt még jó volt a tipp, de jött Tyihonov, aki miután bábuknak nézte a teljes lett védelmet és keresztülszlalomozott közöttük, mesterien helyezte a pakkot a hálóba. Az egyik szlovák fogadásszervező közvetlenül a gól előtt már 1.08-ra adta az 1X-et és 1.12-re a sima döntetlent. És, hogy méginkább dühítő legyen számomra ez az egész, hogy nemcsak az SZKA utánpótlás-csapata játszott ma X-et, hanem a Dinamo Riga MHL-esei is. És a nagyonál sem sokon múlt.
janicsabi 2013-01-16 19:30:53
Sajnos az SZKA tartalékcsapata az MHL-ben a néhány perccel ezelőtt végetért találkozóján egy másik szentpétervári különítmény ellen már leikszelt. Nem valószínű, hogy egyazon napon a farmcsapat is és a nagyok is döntetleneznének. :(
caby402 2013-01-16 13:24:45
http://www.stopstream.tv/50/97/509703.html

nemsoká kezdödik, sztem érdemes lesz megnézni. Thx Janicsabinak a linkért.
caby402 2013-01-16 11:49:43
Régóta követlek benneteket, de csak tegnap volt időm, ill. szerencsém regisztrálni.

Janicsabival értek egyet, Ágyú rovatot követelünk a jéghokisok nevében.

Tekintettel a közelgő NHL partykra.

Csoki

Mai tippem:

Omszk
Dinamo Mo.
Donbass
SZKA
Vitkovice
Ágyú 2013-01-16 11:23:53
Sziasztok!

Reggel feldobtam egy szelót:


omszk 1,85
vítkovice 1,62
M Williams 1,64
Barcelona (0-1) 1,45

összesen: 7,1
15K-ért

Ha Janibá ezt a meccset mondod X-re, akkor ma nagyon sok X lesz ma, elképzeltem a 4-ből 4-et is, és nem is annyira lehetetlen elképzelés, úgyhogy rakok egy 4-ből 3as kombót asszem 2K téttel. Szerintem az omszk, és a moszkva is X lehet.

Más ötletem egyelőre nincs. De majd délutánra valamit összerakok még a crassylabdával kombinálva.
Barnamedve 2013-01-16 09:32:17
Sziasztok!

Ismét nagyon jó cikk lett a Mestertől! Köszönjük.
Szerintem két lehetőség van. Ha a meccs tiszta és még játszanak is rendesen, akkor ki kell jönnie a két csapat közti különbségnek. De mindenképpen egyetértek Janicsabival is, sanszos a döntetlen. A javaslatom, hogy aki teheti (Tippmax és netes fogadás) vegye X2-re, azzal járhat a legjobban. Azt ugyanis nehezen tudom elképzelni, hogy a Riga nyerni fog.

további tippjeink a Hoki világából