2017.10. 22.

Eljött a döntés napja az MLS-ben

Eljött a döntés napja az MLS-ben

A mai napon zárul az MLS alapszakasza. Sok nyitott kérdés maradt az utolsó játéknapra, ebből kifolyólag komoly izgalmakra van kilátás. Egyaránt a rájátszásra kerülésre hajt, ráadásul azonos pontszámmal rendelkezik a San José és Dallas. Előbbi a Minnesota, utóbbi pedig a Los Angeles Galaxy ellen veszi fel ma este a harcot. Lássuk az esélyeket!

Dallas – Los Angeles Galaxy

Egy hely kiadó még a nyugati konferencia rájátszásában. Erre három csapat hajt, közülük az egyik a Dallas, amelynek azonban a San José botlására is szüksége lenne ahhoz, hogy elcsípje a 6. helyet. A Dallasnak mindenesetre csupán egy rutin feladatot kell megoldania, hiszen a nyugati főcsoport utolsó helyezettjét, a Los Angeles Galaxyt fogadja a zárókörben. A Galaxy teljesítménye óriási csalódás volt az egész szezon során, Alessandriniék rájátszás közelébe sem tudtak kerülni. A múlt héten szép győzelmet arattak a Minnesota ellen, de a roppant motivált dallasiak ellen vélhetően nem sok keresnivalójuk lesz, ráadásul megannyi játékosuk sérüléssel bajlódik. Legutóbb még 2015-ben győzték le a texasiakat.

San José – Minnesota

A San José ha megveri a Minnesotát, akkor biztosan bekerül a play-offba. Akárcsak a Dallasnak, a San Josénak is kedvező a sorsolása abból a szempontból, hogy az utolsó fordulóban a sereghajtók egyikével csaphat össze. Mint említettem a Minnesota a múlt héten nagy verésben részesült az utolsó helyen álló Los Angeles Galaxyval szemben. Vélhetően már kiengedtek a játékosok és már nem olyan koncentrációval futballoznak, mint korábban. Azt viszont hozzá kell tenni, hogy addig sem voltak éppen sikeresek. A San Josétól a bajnokságban és a kupában is 1-0-ra kaptak ki ebben az évben.  Aligha most fog megszakadni a sorozat, amikor a San José számára kulcsfontosságú lenne a győzelem megszerzése.

A Tippmixpro ajánlatából:

Dallas – Los Angeles Galaxy: (1x2): - Dallas, odds: 1,35

San José – Minnesota: (1x2): - San José, odds: 1,35

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Az olvasók kedvenc rovatában vegyes szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 3,2 és 3,9 között van a meccskínálat függvényében. Ezek a szelvények kiválóan alkalmasak Fibonacci stratégiára, bankrollmenedzsmenttel kombinálva. Fosszuk ki az irodákat együtt!

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Az 5. legjobb hazai mérleggel rendelkezik a Zwolle, amely ma is esélyesként lép pályára. 2.14-ért hoztunk egy simán zöldülhető kombi tippet!
Az 5. legjobb hazai mérleggel rendelkezik a Zwolle, amely ma is esélyesként lép pályára. 2.14-ért hoztunk egy simán zöldülhető kombi tippet!