2018.02. 12.

Élre áll-e a Galata?

Élre áll-e a Galata?

Egy bajnoki mérkőzés maradt hétfőre a török bajnokság 21. fordulójából, ezen pedig a Galatasaray az Antalyasport fogadja. Lássuk az esélyeket!

Galatasaray – Antalyaspor

  • Egészen komoly győzelmi szériát alakított ki a Galatasaray, amely a kupában szakadt meg a Konyaspor ellen, majd a Sivasspor elleni bajnokit elbukta. Legutóbb viszont legyőzte és ezzel kiverte a Török Kupából a Konyasport. A már említett öt meccsen át tartó győzelmi sorozat alkalmával négyszer is három gólt szerezve nyertek Derdiyokék. A Fatih Terim irányította gárda egy mai győzelem esetén átvenné a vezetést a bajnokságban, ugyanis a 21. fordulóban botlott a Basaksehir. Ez is plusz motivációt adhat Denayerék számára. A francia Bafetimbi, Gomis második helyen áll a góllövőlistán, de az elmúlt hetekben inkább a svájci Derdiyok termelte elsősorban a gólokat, míg a középpályások közül Cigerci a legveszélyesebb az ellenfelek kapujára. Az Antalyaspor igencsak szerényen teljesít a bajnokságban, hiszen csak egy ponttal előzi meg a kiesőhelyen álló Konyasport. A piros-fehéreknek közel sincsenek olyan minőségű labdarúgói, mint a Galatának.

A Tippmixpro ajánlatából:

  • Galatasaray – Antalyaspor: (1x2): - Galatasaray, odds: 1,26

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
MagnasMiska 2018-02-12 19:12:32
Megaztán...Messze nem biztos, hogy nyer a Galata.
christian950725 2018-02-12 11:45:04
Ez a szorzó már csak 1.20.. Értékelem a szerkesztők munkáját, hiszen nap mint nap követem az oldalt, de ez így teljesen felesleges. Az egész úgy jön le, hogy a mai gyenge kínálatból ki lett véve egy meccs ami jó eséllyel lejön, hozzá van írva egy rövid elemzés és kész a tipp.
Forgo 2018-02-12 11:32:37
Hali!
Köszi az elemzést!
Én ezt a tippet kombinálnám azzal, hogy a Chelsea meccsen a gólok 0,5 felett lesznek. A szorzó itt is jónak mondható, 1.040-es. Ha a kettőt összeszorozzuk kijön egy erős 1,31-es ods. Na erre már lehet építeni!

további tippjeink a Foci világából

Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A holland élvonalban a kiesés ellen küzdő Excelsior hazai körülmények között fogadja a középcsapat Groningent.