2018.04. 10.

Erősebbek a fiatalok?

Erősebbek a fiatalok?

A PSV juniorjai egész szépen menetelnek. A Go Ahead anyagi válságban van. Lássuk, mi várható a meccstől!

PSV U21-Go Ahead Eagles, holland II. 20.00
Tipp A.: 2.5 gól felett (1.45-tippmixpro)
Tipp B.: 1-es! (1.62-tippmixpro)

  • A holland másodosztályban eddig várakozáson felül teljesít a PSV juniorcsapata. Az együttes - bár nem lehet részese a play offnak - a 4. helyen áll, 58 pontja van, hazai környezetben pedig erős, 9-4-4-es statisztikával rendelkezik. A piros-fehér-feketék jó formát mutatnak, hat bajnoki óta veretlenek, ebben a szakaszban négyszer is győztek. Sok gólt lőnek, 24-szer játszottak olyan mérkőzést, amelyen esett legalább 3 találat. Egy szélső ma nem lesz ott sérülés miatt.
  • A Go Ahead anyagi válságban van, erről cikkeztek a szaklapok. Ez meglátszik a gárda teljesítményén is. A sárga-pirosak csak a 16. helyen állnak 37 ponttal, és a gyenge szereplés egyik oka az idegenbeli produkciójuk: 3-4-10-es a statisztikájuk. Most két vereséggel a hátuk mögött érkeznek Eindhovenbe. A védelemben lesz hiányzó a csapatnál. 
  • A vendégek sokat már nem javíthatnak pozíciójukon, a fiatalok viszont hétről-hétre megmutatják, hogy motiváltak. A hazaiak sikere mellett a találatokra is érdemes fogadni, legalább három összejön a kilencven perc során.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Az Everton jó formában várja a Coventry elleni találkozót, amelyen a hazai pálya előnyét kihasználva újabb győzelmet arathat, miközben a vendégek támadójátéka is tartogathat veszélyeket.

A BTTS, vagyis „Mindkét csapat szerez gólt” típusú sportfogadásnál az a lényeg, hogy a rendes játékidőn belül mindkét csapat legalább egy gólt szerezzen. Nem számít, hogy ki nyer, csak az, hogy ne legyen gól nélküli és egyoldalú mérkőzés. Az ilyen fogadásoknál több tényezőt is érdemes figyelembe venni, hogy jó döntést hozzunk. Ezeket foglaljuk össze ebben a rovatban, valamint ajánlunk néhány aktuális BTTS-fogadási ötletet!

A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és néhány aktuális tippet is!