2016.06. 30.

EURÓPA-LIGA, 1. SELEJTEZŐKÖR, MAGYAR MECCSEK

EURÓPA-LIGA, 1. SELEJTEZŐKÖR, MAGYAR MECCSEK

Három magyar csapat vehet részt idén is az Európa-ligában, de sajnos már mindháromnak az első fordulóban be kell kapcsolódnia a selejtező-sorozatba. Csütörtökön a bajnoki ezüstérmes Videoton a moldáv Olimpia Zaria Baltival kezd, a harmadik helyen záró DVSC a San Marinó-i La Fioritával, az NB I negyedik helyezettje, az MTK pedig a kazah Aktobéval, ez utóbbi párharc tűnik a legkeményebbnek.

Videoton - Olimpia Zaria Balti

  • A Videoton igazi sztárjátékost igazolt a héten, a 47-szeres szerb válogatott, Danko Lazovics személyében. A 33 éves csatár azonban a Zaria Balti ellen még nem léphet pályára, hiszen az 1. forduló nevezési határidejét követően szerződtették. Azonban nélküle is győznie kell a Vidinek a moldáv kupagyőztes ellen. A Videoton új szakvezetővel készül a 2016/2017-es idényre a norvég Henning Berg személyében, aki Horváth Ferencet váltotta. Lazovics mellett, magyar szinten nagy összegért vették meg a DVSC-től Bódi Ádámot, valamint Barczi Dávidot is leigazolták. Ellenben neves távozói is vannak a fehérváriaknak Koltai, Haraszti, Heffler Tibor és a már szezon során elküldött Rudolf. Az Eb-t megjárt Juhász és Lang szinte biztosan nem lép még pályára csütörtökön, Felcsúton, így aztán nem tud a legjobb csapatával kiállni a Vidi a Zaria ellen. A győzelem így sem foroghat veszélyben, sőt olyan előnyt kell kiépíteni, aminek a megőrzése nem jelenthet gondot a tavalyi moldáv bajnokság negyedik helyezettjének otthonában.

La Fiorita- Debreceni VSC

  • A DVSC nem panaszkodhat a sorsolásra, hiszen a San Marinó-i La Fioritát kapta ellenfélnek az 1. selejtezőkörben. Nem jelenthet gondot a Loki számára a továbbjutás. A piros-fehérek leigazolták a szerb Szekulicsot a Vojvodinától, illetve a szlovákiai Mészárost a PAFC-tól, velük igyekeznek pótolni a távozókat. Bódi a Videotonhoz szerződött, Coulibalynak és Sidibének pedig lejárt a szerződése. Kondás Elemér vezetőedző továbbá nem számíthat sérülés miatt Dr. Horváth Zsoltra és Takács Tamásra, valamint az Eb-n résztvevő Korhut Miháyra sem. Az ő távollétükben sem okozhat problémát a DVSC-nek a La Fiorita idegenbeli legyőzése és illő lenne megőrizni a kaput kapott gól nélkül, a találkozó 20:30-kor kezdődik csütörtökön.

Aktobe-MTK

  • 2011-ben az Aktobe búcsúztatta a Kecskemétet az Európa-Ligából, és egyébként is a kazah futballba egyre több pénz áramlik, jól mutatja ezt az Asztana tavalyi BL szereplése, amikor is a csoportkörben négy pontot szerzett. Az Aktobe természetesen nem képvisel akkora játékerőt, jelenleg csak 8. a tavaszi-őszi rendszerű kazah bajnokságban és a legutóbbi négy meccsét elveszítette. Hat orosz légióssal rendelkeznek és a vezetőedzőjük is orosz. Rajtuk kívül még elefántcsontparti, szerb és üzbég labdarúgójuk is van. Az MTK remekül szerepelt a tavalyi bajnokságban, több nálánál esélyesebb csapatot is megelőzve lett negyedik. Egyben tudta tartani keretét, sőt kölcsönből visszatért Szatmári Lóránd, Borbély Bálint pedig új igazolás. A vezetőedző, Teodoru Vaszilisz is maradt a együttesnél. Nem kellett tehát új csapatot építeni, csak Bese fog hiányozni, aki az Eb-ről hétfőn érkezett haza. A döntetlen is szép eredmény lenne az MTK-tól idegenben, különösen, ha sikerülne gólt szerezni, a találkozó magyar idő szerint 16:00 órakor kezdődik.

A TIPPMIXPRO ajánlatából:

  • Videoton – Olimpia Balti: Hendikep 0:1, - Videoton,  odds: 1,30
  • Videoton – Olimpia Balti: Vendég csapat kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést? – Nem, odds:1,06
  • La Fiorita- Debreceni VSC: (1X2): - Debrecen,  odds: 1,05
  • La Fiorita- Debreceni VSC: Hazai csapat góljainak száma: - 0  odds: 1,45
  • Aktobe-MTK: (1X2): - Döntetlen,  odds: 3,05

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
B.Thomas 2016-07-01 00:36:08
Remek tippek, gratulálok, csak így tovább! :-)
Sebatian_7 2016-06-30 18:06:27
Aktobe - mtk dupla esely H
Radwanska - konjuh pontos ve. 2-0
Dinamo minsk - spartaks golszam 2-3
Linfield - cork city golszam 2-3
Williams s. Williams v. - klepac a. Srebotnik k. Merkozes gy. H

további tippjeink a Foci világából

A BL mai mérkőzésén a Dortmund hazai környezetben fogadja a Real Betis alakulatát. A német együttes három forduló után hat ponttal a 13. helyen áll, míg a spanyolok hibátlan mérleggel, kilenc ponttal az ötödik pozícióból várják az összecsapást.

A BTTS, vagyis „Mindkét csapat szerez gólt” típusú sportfogadásnál az a lényeg, hogy a rendes játékidőn belül mindkét csapat legalább egy gólt szerezzen. Nem számít, hogy ki nyer, csak az, hogy ne legyen gól nélküli és egyoldalú mérkőzés. Az ilyen fogadásoknál több tényezőt is érdemes figyelembe venni, hogy jó döntést hozzunk. Ezeket foglaljuk össze ebben a rovatban, valamint ajánlunk néhány aktuális BTTS-fogadási ötletet!

A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és néhány aktuális tippet is!