2014.08. 28.

Európa Liga: Hazai HendiHuszárok

Európa Liga: Hazai HendiHuszárok

Úgy gondolom, hogy a sikertelen bizonyítás ellenére tegnapi állításom még mindig helytálló, így ismét csak idézni tudom magamat. „Egy dolog miatt jók az oda-visszavágós események. Hogy a második meccsre már kicsit okosabban lehet fogadni. Látod, hogy mi volt az elsőn, tudod, hogy melyik az erősebb, és így kinek kéne továbbjutnia, szóval vannak kiindulási alapok, amik megsegítik a pénz- és sikeréhes sportfogadót.” Szóval hendis kiadás következik.

Az angolok mindig is közel álltak a szívemhez, no nem feltétlenül válogatott szinten, de ha dönteni kellett, hogy PL, vagy La Liga, vagy Seria A, vagy mondjuk egy jó kis NB1, akkor általában a szigetlakosok bohóckodását néztem a legszívesebben. Persze, sokszor nem játszanak szép focit, vagy pörgőset, mégis van valami stílus és talán küzdeni akarás feléjük, bár egy-egy gárda mostanság inkább saját magával vív szélmalomharcot. A Hull mindig is „nagy kedvenc” volt, már a 2007-es FIFA-t is velük kezdtem, persze, az azóta kívülről betéve tudott csapatot nem egyszer átszabták. Jelenleg az első osztályban tengetik napjaikat, menedzserük már több mint két éve az ex-Unitedes Steve Bruce, aki meccseinek 37%-át megnyeri. Ez nem egy nagyon magas szám, érthető is, hogy egy ilyen erős mezőnyben ez nem kúszik feljebb, középszerű csapattal ez a teljesítmény vállalható. A tavalyi szezon nem sikerült túl szépen, 4 pont híján a kiesőzónában végeztek volna a tigrisek. Egyetlen pozitívum a kupadöntő volt, amit hosszabbításban buktak el az Arsenal ellen, akik jelenleg BL álmokat kergetnek, így az EL indulás a vesztes sárga-feketékre maradt. Persze, ez nagy vonzerő tud lenni, így voltak mozgások, elhozták a Spurs két játékosát is (Livermore, Dawson), valamint a Norwichtól és a Dundee-tól is érkezett erősítés. A kiadásokat Shane Long eladásával fedezték, A Soton vásárolta meg őt 13 millióért. A bajnokságot egész jól kezdték, a frissen feljutott QPR-t verték, ám a Stoke-kal otthon csak X-re futotta. Sérült vagy eltiltott játékosról nincs hír, Dawson viszont még biztosan nem játszhat.

http://i.telegraph.co.uk/multimedia/archive/03018/Steve-Bruce_3018932b.jpg

A Lokeren nem a belga bajnokság leggazdagabb csapata, de így is az 5. az idevonatkozó listában. Náluk már pár kanyar lement a pontvadászatban, 2-1-2-es mérlegük elég középszerű. Itteni szereplésüket a rájátszásban elért pozíciójuk alapján érdemelték ki, hiszen 4 gárda szerzett csak több pontot náluk, így pont megcsípték az utolsó „értékes” hely egyikét. Idei piaci mozgásukat még a banyatankokat tologató öregnéni sem irigyelhetné meg, egyedül egy csatárukat deportálták Katarba. Hiányzókról még egyelőre nincs hír.

Az első találkozón, ha nem is csodák csodájára, de a kiszámíthatatlanság mellett hazai győzelem született, így a belgák várhatják a visszavágót kedvezőbben. Persze, a Hull volt inkább az aktívabb a 90 perc alatt, de ahogy ez lenni szokott, a kihagyott helyzetek megbosszulták maguk.

Szokásos a kérdés, mit várok? Azt, hogy majd most megmutatja a Hull, hogy milyen egy igazi vadmacska. Hazai pályán, közönség teljes buzdítása mellett, EL főtáblát érő találkozón 2 gólos győzelmet fog aratni és tovább is jut. Tippmixen a sima győzelem (051 H) 1.46-ért kapható, a továbbjutás (052 H) 1.91-ért. Aki merész, és a két gólos győzelemre tenne, neten 2.4 körül teheti.

052 1 Hull City (H) vagy Lokeren (V) jut tovább H 1.91

 


A görög focit talán 2004 óta nem kell senkinek sem bemutatni. Különös egy EB volt az, voltak fordulatok, izgalmak, de talán a legmeglepőbb az volt, hogy ki emelhette fel a serleget. Azóta a gyors „gyros-foci” beúszott az fogadóközösség agyába, főleg az uborkaszezonba lehet ikszelni a kék-fehér házasok találkozóira, de a nemzetközi porondról ők sem maradhatnak le, így az EL és a BL alkalmával is van esélyünk fogadni rájuk. Persze mindenki jól tudja, hogy bundás bagázsról beszélünk, főleg, mióta orosz pénzekből lett megmentve az állam, de a saját sikerük és pénzüknek ők sem az ellenségük, hiszen a főtábla már elég szépen fizet.

http://www.paokfc.gr/wp-content/uploads/2014/08/paok_eul_draw1.jpg

Szóval a PAOK. Egy 30 milliós gárdáról beszélünk, aki ha összességében nézzük, a 3. helyen végzett végül legutóbb. Ez nem olyan rossz eredmény. főleg hogyha azt vesszük, hogy az első hely mindenkinek tabu az Olympiakos miatt. Minekutána Szaloniki nem a világ közepe, így nem beszélhetünk ide érkezők garmadájáról sem, de azért sikerült a Rayotól vagy a Maccabi Haifatól is játékost csenni, és evvel megerősíteni a néhol lyukacsos kezdő 11-et.

Az FC Zimbru Chisinau annyit, hogy egy méltán nagynevű alakulatról beszélünk. Ha valaki nem ismeri őket, nos… azt megértem. A moldáv együttes épphogy eléri a 2 milliós értéket, szóval nem egy veretes gárda, ellenben az eredményei figyelemreméltóak. Leginkább az, hogy a főtábla előtt állnak, olyan ellenfeleken túljutva, mint a Szofia, vagy a Grödig, ráadásul itt is előnyből várhatják az esti 90 percet. Talán ennek hála, vagy pont fordítva, de sikerült megszerezni a Widzew Lodz egy nem épp fiatal középpályását, aki sokat segíthet a szép és eredményes játék kialakításában.

Az első felvonás itt is 1-0 lett a gyengébbik és akkori hazaiak számára, ám akárcsak a Hullnál, itt is a PAOK irányított végig, mégis vesztesen hagyták el a zöld gyepet. Most, görög fanatikusok előtt megmutathatják mire képesek. Sérültekről jelenleg még nincs infóm, de akárhogy is, itt bizony szaloniki továbbjutásnak kell történnie, hiszen az odavágón idegenben lehet bundáskabátot húzni, de a hazai szurkolók előtt már meleg lenne a pite. Szintúgy fogadható mixen, a sima győzelem (024 H) 1.25, a továbbjutás (025 H) 1.52, míg neten a minimum kétgólos sikerre 1.8-as oddsot adnak.

025 1 PAOK (H) vagy Zimbru Chisinau (V) jut tovább H 1.55

 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Vanekbacsi 2014-08-29 00:01:21
Hull elég jó csapat, most is csak az idegenben rúgott gól miatt esik ki.
ymrusska 2014-08-28 17:33:23
"Corbykám" !!!

El kezdtem "FÉLNI" a Hull-tól.......!!! (Nem tudom mi ez (?), remélem, hogy csak egy rossz "érzés"!!!
ymrusska 2014-08-28 09:39:24
...hahaha !!! "ÍZES"!!!

további tippjeink a Foci világából

Kicsit megváltozva születik újjá a Durr bele a közepébe!-rovat. A rovat második gazdája az első nyári ágyúgolyó bajnokság győztese, Markyhennon lesz, naplószerűen csinálja majd. Viszont a kérése az volt, hogy nem akar elemzést írni. Lássuk a papírokat!
Kicsit megváltozva születik újjá a Durr bele a közepébe!-rovat. A rovat második gazdája az első nyári ágyúgolyó bajnokság győztese, Markyhennon lesz, naplószerűen csinálja majd. Viszont a kérése az volt, hogy nem akar elemzést írni. Lássuk a papírokat!
friss 1 órája Nagy hajrában a HSV!
A kikötővárosiak nagyot mennek, de így sem biztos, hogy megcsípik az osztályozós helyet érő 3. pozíciót a Bundesliga II-ben. Fotó: pixabay.com
A kikötővárosiak nagyot mennek, de így sem biztos, hogy megcsípik az osztályozós helyet érő 3. pozíciót a Bundesliga II-ben. Fotó: pixabay.com
A házigazda jól megnyomta a szezon végét, ám csak akkor lesz részese biztosan a rájátszásnak, ha ma behúzza a három pontot. Fotó: pixabay.com
A házigazda jól megnyomta a szezon végét, ám csak akkor lesz részese biztosan a rájátszásnak, ha ma behúzza a három pontot. Fotó: pixabay.com