2014.11. 22.

Ezredes

Ezredes

Ez a rovat megint csak egy játék. A Tipplapon gyakran vannak nézeteltérések, ütközések abból, hogy inkább a biztosabb, kisebb oddsok és eredők, amit érdemes játszani, vagy a nagyok, amelyek sokkal kockázatosabbak, de rengeteg pénzt hoznak. Persze ezeket inkább kis téttel játszuk meg általában. Nos akik kedvelik ezeket a mega-szelvényeket azoknak íródott az Ezredes. Nem mindig ekkora lesz az eredő, de mindig jó nagy. Én úgy fogom föl, hogy kifizetek 200 forintot a játék öröméért és azért, hogy izgulhatok. Ha meg az ezredes betalál, akkor örülünk!


 


Ha egyesével megnézzük a következő mérkőzéseket, akkor egyáltalán nem is olyan elképzelhetetlen az, hogy bejön a mai ezredesünk. Mindenesetre nehéz menet lesz, hiszen hat meccs, abból négy szorzó 3,00 fölött van. Nekem viszont van rá ma 400 forintom és ha bejön, akkor szép pénzt hozhat a konyhára. Lássuk.

  • A Dunaújváros egyáltalán nem olyan rossz csapat, mint azt a helyezése mutatja. Ráadásul hazai pályán (igaz csak három találkozót játszott) kifejezetten jó.  A paksiak vendégben sok döntetlent játszik, de még sosem kapott ki! A Dunaújvárosnak pont ezeket a meccseket kellene hoznia ahhoz, hogy meglegyen a biztos bentmaradás.
  • A Schalke csapatának nem megy mostanában. Elég hektikusak és a tabellán is csak a 11. helyen állnak. Viszont hazai pályán nem rosszak! Öt meccsen három győzelem és két döntetlen. Otthon győznek, idegenben kikapnak. ma a hazai pálya jön.  Még egy csapat sem tudott három ponttal távozni Gelsenkirchenből. A Farkasok kiegyensúlyozottabban és jobban szerepelnek, de ők is inkább hazai pályán aratják a sikereket. Idegenben öt meccsen hét szerzett pont a mérleg és kikaptak például a Herthától is. Azt gondolom, hogy a kékek remek játékosállománnyal rendelkeznek és összekapják magukat erre a találkozóra. Hazai sikert várok.
  • A Mainz győzelmére fogadni talán nem is meglepetés. A 8. fogadja a 13-at, ráadásul a hazaiak egy döntetlen és két vereség után azt gondolom, nagyon elszántan mennek neki a Freiburgnak hazai pályán. Vastagon benne van a hazai siker.
  • A Chelsea erejéhez kétség sem férhet. A WBA egyetlen reménye az lehet, hogy Mourinhóék talán fél szemmel már a BL-fordulót látják szemeik előtt. Persze a londoni kékek így is győzni fognak, de megszenvednek a WBA-val és nem lesz többgólos siker, csak soványka egy góllal kerekednek felül.
  • Nagy rangadó, hatalmas csata, óriási körítés. Két zseniális stratéga és szenzációs játékosok. No ez utóbbiak inkább a MU csapatában serénykednek, ráadásul számottevő hiányzójuk nincs, míg az Arsenal legjobbja Özil mellett Debuchy és Koscielny is a maródiak sorát gyarapítja. Di Maria, Mata, Rooney, Van Persie (a teljesség igénye nélkül) jelenti a különbséget! Vendégsikert várok.
  • Mindenki Roma sikert vár! A Tippmix Kalkulátorban már 122 tippelő mondta a Farkasok győzelmét és semmi más tipp nincs. Pedig a Roma is BL meccset játszik jövő héten és ennek megfelelően pihenteti legjobbjait. Ráadásul az Atalanta és a Roma szurkolói sincsenek túl jó viszonyban egymással. Azt gondolom mentálisan a hazaiak lehetnek ma jobbak és hatalmas győzni akarással rontanak neki a Romának! Benne lehet egy döntetlen!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
TRXman007 2014-11-22 13:15:44
http://www.kepfeltoltes.hu/view/141122/975138689N_vtelen_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Ma én is csak egy századost raktam.

ÜDV
preflopp 2014-11-22 12:23:08
még egy kombiba is erős lenne, de szerintem(némi túlzással) egyik meccs sem lesz az amit jósolsz, de mivel én egyiket sem játszom így kívánom legyen szerencséd, és hogy ne csak az észt osszam én mire venném:

PAKS V
Wolfsburg V
Mainz D
Chelsea az lehet kijön öreg Jose 1 gólosai miatt
Arsenal szerintem nem kap ki és mivel rangadó ezért inkább H
Roma behúzza bár ki nem üti
Solti 2014-11-22 11:01:46
Én csak egy "századossal" "szállnék be" a játékba :D :

131 1 Mönchengladbach - E. Frankfurt H 1.47
138 1 1. FC Köln - Hertha BSC H 2.18
153 1 Manchester City - Swansea H 1.40
154 1 Newcastle - QPR H 1.85
155 1 Stoke - Burnley H 1.70
160 1 Zenit Szentpétervár - Kubany Krasznodar H 1.55
164 1 Austria Wien - Admira Wacker H 1.55
166 1 Atl. Madrid - Malaga H 1.49
180 1 Galatasaray - Trabzonspor H 1.80
188 1 Ajax - Heerenveen H 1.40

Alap tét: 400 Ft

Eredő odds: 127.283679
Várható nyeremény: 50 915 Ft

további tippjeink a Foci világából

Kicsit megváltozva születik újjá a Durr bele a közepébe!-rovat. A rovat második gazdája az első nyári ágyúgolyó bajnokság győztese, Markyhennon lesz, naplószerűen csinálja majd. Viszont a kérése az volt, hogy nem akar elemzést írni. Lássuk a papírokat!
Kicsit megváltozva születik újjá a Durr bele a közepébe!-rovat. A rovat második gazdája az első nyári ágyúgolyó bajnokság győztese, Markyhennon lesz, naplószerűen csinálja majd. Viszont a kérése az volt, hogy nem akar elemzést írni. Lássuk a papírokat!
friss 6 órája Eldőlt a továbbjutás?
A Bolton az első meccsen idegenben nyert 3-1-re. Ezzel el is dőlt a továbbjutás? Fotó: pixabay.com
FociAngolLiga 1
Tipp
A Bolton az első meccsen idegenben nyert 3-1-re. Ezzel el is dőlt a továbbjutás? Fotó: pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A nemrég kezdődött svéd másodosztályú bajnokságból hoztam egy tippet, két nagy múltú, de mostanság elég gyengécske gárda találkozik ma.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A nemrég kezdődött svéd másodosztályú bajnokságból hoztam egy tippet, két nagy múltú, de mostanság elég gyengécske gárda találkozik ma.