2013.02. 24.

A Feyenoord – PSV Eindhoven találkozó részletes beharangozója (Aranymosás pályázati anyag)

A Feyenoord – PSV Eindhoven találkozó részletes beharangozója (Aranymosás pályázati anyag)

A cikket csillagstar nicknevű kedves olvasónk küldte be nekünk.

 

 

 

Bevezetés:

Választottam, a holland rangadó, melynek kimenetele sok mindenbe beleszólhat, álmokat verhet szét, ill. a bíztató jövő felé vezető úton egyenes irányt mutathat. A két tábor finoman szólva is gyűlöli egymást, a 4. helyezett fogadja a listavezető alakulatot. Azért ezen mérkőzés mellett tettem le a voksomat, mert biztos, hogy egy rangadóhoz méltó, nagyon jó mérkőzést fogunk látni és mert elemezni valamivel könnyebb, mint eltalálni a végkimenetelt. De mivel ez a Tipplap által meghirdetett egyfajta megmérettetés, ha már lúd, legyen kövér alapon, ezzel az összecsapással vágok bele.

Tárgyalás:

A hazai alakulatunk a 4. helyen állomásozik a tabellán, jelenleg Európa Liga selejtezőt érő helyen, mostani vendégétől 6 ponttal lemaradva. A klub történelme messze visszanyúlik az időben, bár mostanában nem tudtak áttörő sikereket elérni, utoljára 2002-ben volt UEFA Kupa győztes, 2008-ban pedig Holland Kupa győztes. Szeretnének ebből már kilépni és pont az egyik nagy rivális legyőzésével közelebb kerülni újra a bajnoki és nemzetközi sikerekhez. A terv adott, ahogy a lehetőség is, már csak élni kell(ene) vele. Erre alapot adhat, hogy otthoni mutatója több mint nagyon jó, 8 megnyert mérkőzés mellett, 3-an tudtak pontot rabolni tőle (Ajax, Twente, Heerenveen), 28 gólt lőttek és 10-et kaptak. Szóval akárki látogat ebbe a stadionba, izzasztó hangulatra és egy megszállott csapatra számíthat. (talán erről Kiprich József sokat tudna mesélni, ő ugyanis itt játszott ’89 és ’95 között). Idegenben már nem brillírozik ennyire a Feyenoord, 5-2-5 és 17-21-es mérleggel bír. Jól alátámasztja ezt, hogy legutóbb a Zwolle küldte haza őket 3-2-vel.

A holland kupából már kiestek (éppen a PSV ütötte ki őket), így már csak a bajnokságban elért minél jobb esetleg bajnoki helyezés maradt nekik. Jelenlegi formája: 2-1-2 és 8-8-as gólarány. Összegezve: forma ide, forma oda nagyon készülnek Rotterdamban erre a mérkőzésre, a kupakiesés miatti „bosszúra” éhesen és egyéb célok elérése érdekében.

A vendég PSV nagyon meggyőző formát mutat idén. Az Európa Ligában ugyan nem jutottak tovább a csoportjukból, de talán ez pozitív hatással volt a csapatra erőnlétileg, a bajnokságban és a kupában harcban vannak az elsőségért. Vezeti a bajnokságot az Ajax előtt 3 ponttal. Rendkívül gólveszélyesek idegenben és otthon egyaránt, már 77 (!) rúgott gólnál járnak, bekapott gólok tekintetében 25 a mutatószám. (Feyenoord: 45:31).

Céljuk az idén egyértelműen az első hely őrzése és ezzel a bajnokság megnyerése + ezt megkoronázva a holland kupa megnyerése. Gólvágó, domináló mérkőzéseit figyelve erre jelentős esélye is van. Legutóbb az Utrecht csapatát látta vendégül és hozta is a kötelezőt: 2:1 arányban nyert. Utóbbi 5 meccses mérlege: 3-1-1 és 17-7 a gólszám.

Összesítve: vendégként 6-2-3 mellett 34-15 a gólmérleg. Utóbbi öt találkozásuk alkalmával 3 PSV és 2 Feyenoord győzelem született. Dick Advocaat edző számára is igen fontos mérkőzés ez, pénteki sajtótájékoztatóján kifejtette, hogy szeretné növelni előnyét 9 pontra a Feyenoord előtt. Tudják az ellenfél erősségeit, de nincs bennük félelem, saját támadó játékukat szeretnék játszani. Fontos megemlíteni, hogy három nap múlva a Zwolle ellen játszik holland kupa elődöntőt a PSV.

Befejezés:

A mérkőzés várható alakulása: Egy telt házas, forró hangulatú mérkőzést várok, tarkítva sok sárga lappal, amely mindkét edző és csapat számára fontos. A Feyenoord mindent el fog követni, hogy még közelebb kerüljön a listavezetőhöz és ez remek alkalom erre, de a vendégek pazar mutatói arra engednek következtetni, hogy ez nem fog simán menni. Attól függ majd, hogy melyik csapat tudja jobban érvényesíteni akaratát, ebben segítségül lehet a Feyenoordnak a hazai pálya és fanatikus közönsége, de a PSV már rendelkezik annyi rutinnal + Advocaat edző célravezető irányításával, hogy nem fogja meg a csapatot teljesen. Valamennyire biztosan, de nem egészében. A Feyenoordnak sikerült már az Ajax és a Twente ellen elérni egy X-et otthon, de a PSV ellen nem elképzelhetetlen, hogy másként alakul majd, néhány árnyalattal jelenleg jobb formában van a PSV még az Ajaxnál is. Mindkét csapat győzelmet szeretne majd és nem döntetlent, hogy pontokban, hangulatilag és lélektanilag ill. magabiztosságban előre repítse a csapatot a jövőben. Szerintem a Feyenoord még mindig nem érett meg egy 3. vagy 4. helyezés elérésénél jobbra és a formai meg tudásbeli + motiváltságbeli különbségek a hazai pálya előnyének ellenére a PSV győzelmét fogja hozni egy nagy csatában és elszenvedi első hazai vereségét a rotterdami alakulat.

Tipp: 202 Feyenoord –-PSV Vendég 2,08

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Tapuah 2013-02-24 10:37:49
Alapos munka! Grat!
Pepe7413 2013-02-24 10:21:59
Nekem nagyon tetszik a meccs választás is,és az elemzés is. Tényleg fontos szempont,és figyelemreméltó,hogy a Feyenoord még veretlen otthon,és egyszer minden sorozat megszakad.Ez törvényszerű.És erre jobb alkalom nem is lehetne,mint az idegenben (is) kiválóan szereplő PSV győzelme.Szerintem én ezt a Milan győzelemmel együtt megjátszom.
Sok sikert és jó szurkolást!
Kefirke 2013-02-24 09:34:45
Arról nem is beszélve egy esetleges győzelemmel a 3.helyre ugrik tehát a motiváció meg van.
Kefirke 2013-02-24 09:28:42
Feyenord othoni mérlege 8-3-0/28-10 Psv idegenben 6-2-3/34-15 úgy gondolom ha valaki a Psv meg verheti az eggyik a Feyenord lehet ami a Psv felé billenti a mérleget a rugott gólok
de egy össze szedet játékkal a Feyenord ki ütheti a Psv -t .A hazai csapat otthoni mérlege
16 lejátszott meccs 7győzelem 5 döntetlen 4 vereség 24-19 gól arány szerzettgól 1.5 kapott gól 1.19 meccsenként és ugye láttuk már Psv éket buktázni idegenben gyengébb csapattól is Waalwijk-PSV Eindhoven 3:2 Utrecht-PSV Eindhoven 1:0 Nijmegen-PSV Eindhoven 1:1
Vitesse-PSV Eindhoven 2:2 hasonló csapatokkal betlizett vagy buktázott az otthoni vereségről nem is beszélek ezért úgy látom a Feyenord van oly erős,hogy a Psv nek meglepetést okozzon ezért nálam jó erős X1

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
FociAngolLiga 1
Tipp
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Végre véget ért az ínséges időszak, én meg egyből két szelvénnyel támadok. Mindezt úgy, hogy ki se teszem a lábam Angliából. Na jó, átugrok Belgiumba egy alkalommal, de ma a szigetországé a főszerep.
Végre véget ért az ínséges időszak, én meg egyből két szelvénnyel támadok. Mindezt úgy, hogy ki se teszem a lábam Angliából. Na jó, átugrok Belgiumba egy alkalommal, de ma a szigetországé a főszerep.
A második szelvényen nem mozdulunk ki Angliából. A helyszín a Championship és a három topcsapat a pályán.
A második szelvényen nem mozdulunk ki Angliából. A helyszín a Championship és a három topcsapat a pályán.