2017.04. 04.

Folytatódik-e a Leicester remek sorozata Shakespeare-rel?

Folytatódik-e a Leicester remek sorozata Shakespeare-rel?

Ezúttal hétközi fordulókra kerül sor a topbajnokságokban. Angliában a Shakespeare-rel magára találó Leicester a Sundrelandet fogadja, míg a La Ligában az Espanyol az Athletic Bilbao otthonába látogat. Lássuk az esélyeket!

Folytatódik-e a Leicester remek sorozata Shakespeare-rel?

Leicester – Sunderland

  • A korábbi sikeredző, Claudio Ranieri távozásával egy csapásra minden megváltozott a Leicesternél. Craig Shakespeare-rel eddig mind az öt találkozóját megnyerte a Leicester, sőt, közben még a Bajnokok Ligájában is bejutott a legjobb nyolc közé az EL-címvédő Sevilla kiejtésével. Az edzőváltás óta minden mérkőzésen legalább két gólt szerzett a gárda, ami annak köszönhető, hogy Vardy és Mahrez is a tavalyi önmagát idézően kezdett el futballozni.

  • A hétvégén a Stoke-ot könnyedén verték 2-0-ra Vardy és Ndidi góljával. A nigériai középpályás januári leigazolása telitalálatnak tűnik, ő is képes lehet N’Golo Kantéhez hasonlóan nagy karriert befutni. A sorozatos sikerek miatt a rókák eltávolodtak a kieső helyektől és immár a 13. pozíciót foglalják el. Ellenben a Sunderland egyre nagyobb gondban van, hiszen továbbra is sereghajtó és már 8 pontra le van maradva a bennmaradást érő 17. helyen álló Swansea-tól. Moyes gárdája a legutóbbi öt összecsapásán mindössze egy pontot szerzett, így nem túl jó előjelekkel látogat a bomba formába kerülő Leicester otthonába.

Athletic  Bilbao – Espanyol

  • A Bilbao ebben a szezonban hazai pályán a két gigásztól, a Real Madridtól és a Barcelonától kapott ki csupán. Ezeken kívül három döntetlenje van, a többi meccsét pedig megnyerte.  A Real elleni vereség egy ötös győzelmi szériát szakított meg. A San Mamés valóságos oroszlánbarlangnak számít. Ráadásul a baszkok jó formában is vannak, hiszen a múlt héten idegenben is nyertek, mégpedig Pamplonában az Osasuna ellen. Az Espanyol az utóbbi időben kétarcú csapattá vált, hiszen Barcelonában rendre nyer, viszont vendégként sorra veszíti el a találkozóit, egy-egy döntetlent leszámítva. Semleges helyszínen nem lehetne esélyest megnevezni ebben a párosításban, viszont Bilbaóban favoritnak számít az Athletic. Mindkét együttesben szerepel olyan támadó, aki már elérte a 10 gólos határt a szezonban: a hazaiaknál a rutinos Adurizról van szó, míg a vendégeknél Gerard Moreno az, aki termeli a gólokat. Jó meccsre és baszk győzelemre van kilátás kedden este a San Mamésben.

A Tippmixpro ajánlatából:

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
tibcsi68 2017-04-04 13:23:13
Nem olyan rossz csapat a Sunderland. Pontot elhozhat.
PetoPisti 2017-04-04 10:08:37
Sziasztok!

Én a Bilbaot nem merem játszani, mára de a Leicesterben én is bízom, ők mennek szólóban! :)

további tippjeink a Foci világából

Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A holland élvonalban a kiesés ellen küzdő Excelsior hazai körülmények között fogadja a középcsapat Groningent.