2018.02. 03.

Folytatódik-e a Nice jó hazai sorozata?

Folytatódik-e a Nice jó hazai sorozata?

Angliában és Franciaországban is sok bajnoki mérkőzést rendeznek a mai napon. A hétközben a Tottenham ellen vereséget szenvedő Manchester United ellenfele a Huddersfield lesz. A galloknál pedig a Nice a Toulouse-t fogadja. Lássuk az esélyeket!

Manchester United – Huddersfield

  • Zsinórban öt megnyert meccsel a háta mögött vágott neki a Tottenham elleni bajnokinak az MU, mégis komoly pofonba szaladt bele, Eriksenék fél óra alatt lerendezték a mérkőzést. A vörösöknek ezáltal nem sikerült meglépniük a Bournemouth ellen megégő Chelsea-től és a Liverpooltól. Továbbra is nagyon kiélezett a versenyfutás a második pozícióért.

  • A Huddersfield ellen kötelező lesz begyűjteni a három pontot Mourinho csapatának és várhatóan ez nem is fog gondot okozni, hiszen az újonc gárda nincsen éppen jó passzban. A Liverpooltól és a Leicestertől hármat, a West Hamtől négyet kapott a közelmúltban, a legutóbbi négy bajnokiját kivétel nélkül elveszítette és már a csak egy ponttal áll jobban, mint a 18. Soton. Az MU-nál Lingaard egyre érettebb játékot mutat és az új igazolás, Alexis Sánchez is nagyon motivált, tőle is érkezhetnek a gólok.

Nice – Toulouse

  • Pocsékul kezdte az idényt a Nice, sokáig úgy nézett ki, hogy a tavalyi bronzérmet követően ezúttal a kiesés ellen fog harcolni, de aztán Balotelli góljainak is köszönhetően magára talált a gárda és már hatodik a tabellán. A hazai teljesítményük vált roppant stabillá. A legutóbbi négy meccsüket az Allianz Riviérában megnyerték. A mai napon ráadásul a kieső helyen szerénykedő Toulouse lesz az ellenfél, amely a múlt héten hosszú idő után először tudott nyerni, de idegenben zsinórban nyolc vereséget számlál. A liláknál semmi sem működik ebben az idényben, míg Favre együttese már-már tavalyi önmagát idézi. A Cyprien, Seri, Saint-Maximin középpálya olyan minőséget képvisel, amelynek elegendőnek kell lenni a Toulouse legyőzéséhez.

A Tippmixpro ajánlatából:

  • Manchester United – Huddersfield: Hendikep 0:1: - Man. Utd., odds:  1,55
  • Nice – Toulouse: (1x2): - Nice, odds: 1,85

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

friss 3 órája NB1: Nyíregyháza – MTK
Beérett a munka Nyíregyházán, vagy csak egy átmeneti fellángolás volt-e a legutóbbi győzelem Zalaegerszegen? Ma kiderül, az ellenfél a liga leghektikusabb csapata, az MTK.
Beérett a munka Nyíregyházán, vagy csak egy átmeneti fellángolás volt-e a legutóbbi győzelem Zalaegerszegen? Ma kiderül, az ellenfél a liga leghektikusabb csapata, az MTK.
Az év meglepetés-csapatára méltán pályázó Zalaegerszeg legutóbb csalódást keltő vereséget szenvedett a Nyíregyházától, ráadásul hazai pályán. Vajon csak egy kisiklás volt a vereség, vagy pedig tartós hullámvölgy következik?

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Az Eredivisie 22. fordulójában a bajnoki ezüstéremre leginkább esélyes Feyenoord utazik a vereségspirálban lévő Utrecht csapatához.