2015.03. 29.

Forma-1, Maláj Nagydíj

Forma-1, Maláj Nagydíj

Elérkeztünk a száguldó cirkusz 2015-s szezonjának 2. futamához, amit a Malajziai Sepangban rendeznek meg a hétvégén. Ez a pálya egyaránt komoly erőpróba a versenyautónak és a versenyzőnek is, ugyanis a magas páratartalom és hőmérséklet komoly befolyásoló tényező ezen a versenyhétvégén. A Mercedes eddig dominál, de a többi csapat sem tétlenkedik, szóval lássuk, hogy mire is érdemes pénzt tenni.

 




A futamot normál körülmények között valamelyik Mercedes nyeri nagy valószínűséggel, de itt Malajziában igen gyakori egy-egy komolyabb vihar és felhőszakadás, ami újabb pilóták nevét keveri a kétfős pakliba. A mostani futamra is esőt jósoltak, de én úgy gondolom, hogy itt a szezon elején kellő fölénnyel rendelkezik még a Mercedes és az időjárás nem fogja őket olyan módon gyengíteni, hogy ne nyernék meg a futamot. A két versenyző közül Hamiltonra szavaznék, mivel kiváló formában van jelenleg.

Futam győztese: Lewis Hamilton 1,50

A másik fogadási lehetőség, amit kínálnak az internetes fogadóirodák az a dobogón végző pilóták. Itt a két Mercedes után sokan pályáznak többnyire a dobogó 3. fokára, de talán Vettel a Ferrarival a legesélyesebb erre, de Felipe Massa a Williamsel is odaérhet.

Dobogón végez: Sebastian Vettel 1,85

A ki végez előrébb- opció a legizgalmasabb fogadási lehetőség és talán a legegyszerűbb megtippelni is. Ezen belül több opcióra is érdemes odafigyelni. Manor párosa Stevens és Mehri a mezőny végén fog egymással mérkőzni, de körönként Stevens 6-7 tizeddel jobb itt Sepangban, így én rá tenném a voksom. A Lotus párosa Grosjean és Maldonado helyzete is érdekes lehet, ugyanis a venezuelai szereti keresni a bajt, ami a szezonnyitón is rátalált, de ezen felül Grosjean jobban szokott teljesíteni Sepangban. A Mclaren csapatnál Alonso odapörkölhet Buttonnak és kicsit összerázhatja a Honda motorral szerelt versenygépét egy jobb teljesítményre. A Vettel - Bottas páros viszont a finn hátfájdalmai miatt inkább a németnek kedvez, ugyanis ez a pálya fizikailag igen komolyan igénybe veszi a versenyzőt.

Ki végez előrébb:

  • Stevens - Mehri (Stevens 1,55)
  • Grosjean - Maldonado (Grosjean 1,80)
  • Alonso - Button (Alonso 1,50)
  • Vettel - Bottas (Vettel 1,55)

A futam leggyorsabb körét szerintem Hamilton futja meg a győzelem mellé, amire szerintem elegendő magyarázat, hogy eléggé maximalista és remek formában van jelen pillanatban.

Leggyorsabb kör: Lewis Hamilton 1,85

Az oddsokat befolyásolhatja a szombati időmérő végeredménye!!!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
vargaradi 2015-03-29 13:11:44
Forza Ferrari!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!:D
kispászti 2015-03-29 13:10:58
Alonso - Button -nál mind a kettő feladta itt milyen elbírálás várható?!

Mert nem találtam róla szabály leírást.
succli 2015-03-28 13:56:28
Kár, hogy Winmaster-en nincs F1 :\

további tippjeink a Autósport, motorsport világából