2013.12. 18.

Francia Ligakupa: Evian Thonon Gaillard – Bastia, 2013-12-18

Francia Ligakupa: Evian Thonon Gaillard – Bastia, 2013-12-18

A francia Ligakupa nyolcaddöntőjében, vagyis a harmadik számú sorozatban csap össze egymással (többek között) két élvonalbeli klubcsapat. A Ligakupa meccsei egyfelvonásosak, döntetlen esetén hosszabbítás, majd büntetőrúgások következnek. A továbbjutás mindenképpen eldől ma.

Vs.

Evian Thonon Gaillard Francia Liga-kupa
nyolcaddöntő
Bastia

Először a vendégekről néhány szó. Az erőviszonyok megállapításához nézzük a bajnoki tabellát. A Sporting Club Bastia a 13. helyen áll, 23 ponttal és 21-26-os, már negatív gólaránnyal. Hazai pályán kiválóan teljesítenek, nyolc mérkőzésből hat győzelem illetve egy-egy vereség és döntetlen áll a nevük mellett, egyedül a Lyontól kaptak ki hazai pályán. Viszont amint elhagyják a napfényes Korzika szigetét, mindjárt bosszantó eredménysorral „büszkélkedhetnek”! Idegenben tizennyolcadik pozícióban szerénykednek, tíz összecsapásból négy remi (En Avant Guingamp 1-1, AS de Saint Etienne 2-2, AS de Saint Etienne 1-1, Ajaccio 1-1) és hat vereség a mérleg. A tíz meccsen 21 gólt kaptak és mindössze 8-at kaptak! Nincs még egy ilyen csapat Franciaországban, amelyik ennyire kétarcú lenne.

A Ligakupában mutatott játékuk sem sokban különbözik a bajnokságban már megszokottól. Otthon jók, de idegenben már képtelenek valamirevaló eredményt elérni. Idén a Ligakupában kikaptak a az Auxerre és az Istres otthonában is! (Mindkét alakulat a francia másodosztályban vitézkedik!) A csapat meglehetősen foghíjas. A rendszeresen kezdő játékosok közül maródi a kapus Landreau, három komoly védő: Modesto, Palmieri és Squilacci illetve Diakite. Hiányzik még a középpályás Ba és a két csatár Bruno és Raspentino (ők ketten öt gólt szereztek) ezzel mind a védelem, mind a támadósor erősen gyengül. Ezek után utaznak az élvonalbeli Evian otthonába, a Parc des Sports d’Annecy stadionba, ahol minden bizonnyal tízezer fanatikus szurkolóval is szembe kell nézniük.

Az Evian Thonon Gaillard középkategóriásnak mondható élvonalbeli alakulat, A 16. helyen állnak 20 ponttal úgy, hogy egy meccsel kevesebbet játszottak. Otthon tizennegyedikek, idegenben tizenharmadikok, nagyjából azonos eredménysorral. 10 meccs 3GY – 4D – 3V ill. 7meccs 2GY – 1D – 4V. A csapatnál hagyományosan komolyan veszik a kupasorozatokat is. Tavaly döntőztek a Francia Kupában, ahol előtte kiverték a PSG-t is. Abban a kupasorozatban is acélosak voltak hazai pályán, ahol sorozatban hét meccset tudtak le vereség nélkül. Öt alkalommal már a rendes játékidőben győztesen hagyták el a pályát, kétszer a hosszabbításra is szükségük volt ehhez. A Ligakupában idén eddig még csak idegenben léptek föl, ennek ellenére jó eredményeket értek el. Legutóbb Sougou és Cambon góljával azt a Guingampot verték meg idegenben, akik 12. helyen állnak a tabellán, ugyanannyi ponttal (23), mint jelenlegi ellenfelük a Bastia. A csapatban két sérült van csupán Berezet és Barbosa, azt gondolom nélkülük is erős lesz az ásványvizesek kezdőcsapata.

Ezek után következzenek a tippek: Bátrabbaknak rá lehet kockáztatni a sima HAZAI kimenetelre a Tippmixen, ahol választható opció még ezzel a meccsel kapcsolatban a hazai továbbjutás is. Ez utóbbi kiválóan alkalmas egy biztos szelvény egyik mérkőzésének. Az interneten fogadók a kétesélyt (1X) és a hazai gólt tehetik meg kiváló eséllyel.

Tippek:

  • Evian Thonon Gaillard – Bastia: HAZAI – 2,13 (Tippmixen 174)
  • Evian Thonon Gaillard jut tovább: HAZAI – 1,59 (Tippmixen 175)
  • Evian Thonon Gaillard vagy Döntetlen – 1,18 (TippmixPro)
  • Evian Thonon Gaillard 2-0-s hendikepről – 1,03 (TippmixPro a biztos téteket kedvelőknek!)
  • Gólszám több, mint 0,5 – 1,05 (TippmixPro a biztos téteket kedvelőknek!)
  • Gólszám több, mint 1,5 – 1,35 (TippmixPro)
  • A vendégcsapat kapott gól nélkül NEM játsza le a mérkőzést – 1,20 (TippmixPro) (Talán ez a legjobb netes ajánlat!)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Marmont 2013-12-18 17:28:43
Szép estét mindenkinek !

A két csapat címerét felcserélted . De ez legyen a legkevesebb .
A Bastia valóban nem muzsikál túl fényesen idegenben sehol sem .
Reménykedjünk hogy nem ma táltosodik meg .

további tippjeink a Foci világából

Mindkét gárda remekel, jelenleg rájátszást érő helyen állomásoznak. Mire mennek egymás ellen? Kombi tippet hoztunk.
Mindkét gárda remekel, jelenleg rájátszást érő helyen állomásoznak. Mire mennek egymás ellen? Kombi tippet hoztunk.
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. Mindkét csapat javítani szeretne a legutóbbi BL-veresége után, így Londonban fontos mérkőzés vár a két továbbjutásért küzdő együttesre.

A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és néhány aktuális tippet is!