2017.08. 28.

Gólszegény mérkőzés lesz Bariban?

Gólszegény mérkőzés lesz Bariban?

Megkezdődött a hétvégén a Serie B-s bajnokság is és egy mérkőzés maradt hétfőre, amelyen a Bari a Cesenát fogadja. Izraelben a Lang Ádámot a tegnapi napon kölcsönvevő Beitar Jeruzsálem az Asdoddal találkozik. Lássuk az esélyeket!

Bari – Cesena

  • Az előző évadban azonos pontszámmal végzett a két gárda a 12. és a 13. helyen. A nagyon sűrű mezőnyben nehéz lenne megtippelni, hogy ebben a szezonban mit lehet elvárni a Baritól és a Cesenától, mindenesetre a Bari bejutott a 32 közé, míg a Cesena a Genoától hosszabbítás után 2-1-re kikapott. Ebben a párosításban Bariban győztek a hazaiak 2-1-re, míg Cesenában 1-1-es döntetlen született. Megfigyelhető, hogy a Bari mérkőzésein kimondottan kevés gól született az előző évadban és a Cesena találkozóin is 42-ből 24-szer kevesebb, mint 2,5 gól esett. A végeredményre nagyon nehéz lenne tippelni, ezért azt javaslom, hogy a gólok számára figyeljünk és meglátásom szerint 2-nél nem fog több találat esni.

Beitar – Asdod

  • 3-0-s győzelemmel kezdte a bajnokságot a Beitar, de ez közel sem az első meccse volt a szezonban, hiszen előtte már a Vasast kiejtette az El-ből, majd a Plovdivval szemben kiesett. A Toto Kupában pedig 2 győzelmet és egy vereséget könyvelhetett el. Az egyik sikerét éppen a mai ellenféllel, az Asdoddal szemben érte el, 3-1 volt akkor a végeredmény. Az Asdod a bajnokságban sem nyitott jól, hiszen 2-1-re kikapott a Maccabi Petah Tikvától hazai pályán. Az előző idényben is jelentős különbség mutatkozott a két gárda között a Beitar javára. A jeruzsálemiek tegnap kölcsönvették Lang Ádámot a Dijontól. A 24 éves hátvédet bár eleinte alapember volt a pirosaknál, de erősen visszaesett a teljesítménye és tavasszal már nem számolt vele Dall’Oglio és ebben az évadban is csak a 4. számú középhátvéd volt. A Monaco ellen kapott lehetőséget, de ott is komoly hibát vétett, így nem meglepő, hogy a franciák lemondtak róla. Talán a jóval alacsonyabb izraeli bajnokságban képes lesz megállni a helyét.

A Tippmixpro ajánlatából:

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Forgo 2017-08-28 17:14:34
Nagyon kevés volt az X az első fordulóban eddig. Én az olasz B meccseit elindítottam szólóban, hogy X-elnek. Mindegyik csapatnál 2 x-es meccsig fogom tenni! remélem 8-10 forduló alatt lejön!

további tippjeink a Foci világából

Az olvasók kedvenc rovatában vegyes szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 1,7 és 2,5 között lehet, a meccskínálat függvényében. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten. Fosszuk ki az irodákat együtt!

A hétvégén Stuttgartba látogat a Bayern, amely nehéz helyszínné vált az utóbbi években.
A hétvégén Stuttgartba látogat a Bayern, amely nehéz helyszínné vált az utóbbi években.
Továbbra is azt szeretnénk, ha ez a kis társaság, akik minden nap összegyűlnek itt, ne csak egymást segítve hozzunk ötleteket, tippeket, hanem növelni-bővíteni is szeretnénk a csapatot! Várunk mindenkit, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események, történések kibeszélésével, ötleteléssel foglalkozik. Kérünk mindenkit, hogy csak egy sorszámmal-, vagy még anélkül sem, ne szemetelje tele 30-40 tippel a topicot, mert azzal zavarja a konstruktívan résztvevők szórakozását! Legyünk figyelemmel egymásra! Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!