2017.09. 03.

Ha Start, akkor gólok!

Ha Start, akkor gólok!

A Jerv-Start mérkőzésnek nélkülözhetetlen elemei a gólok. Ma megint belehúzhatnak a csapatok.

  • A norvég másodosztályban a Jerv teljesen biztonságban érezheti magát: 21 forduló után 25 pontjával a 10. helyen áll, a kiesőzónától eltávolodott, de a play off sem realitás a sárga-kékeknek. A társaság nem tud kiegyensúlyozottan szerepelni, győzelmekre vereségek jönnek általában - most éppen két zakó után nyertek a kiesőjelölt Elverum otthonában. Otthonukban 3-4-3 a mérlegük, amely szintén kiszámíthatatlanságra utal. Ami viszont stabilan jellemzi Arne Sandstö együttesét, azoka  gólok. Az utolsó négy tétmeccsükön nem igazán védekezett a gárda, mindegyiken esett legalább három találat, összességében 12/9 az over/under statisztikájuk. Saját stadionjukban csak egyszer nem lőttek gólt. Az állományból nem szerepel senki a sérültlistán. A hadrend marad a 4-3-3.
  • A Start egy éve még az élvonalban szerepelt, de ott csúnyán lebőgött: hetekkel a szezon vége előtt már "bebiztosította" magának az utolsó helyet. A szakmai stáb maradt, és igyekeztek is egyben tartani a csapatot - ez több-kevesebb sikerrel meg is történt. A kék-fehérek jól álltak bele a bajnoki rajtba, egy kisebb júniusi hullámvölgyet leszámítva kiegyensúlyozottan is szerepelnek. Így most a 2, még simán feljutó helyről várják a szezon hajráját. Idegenben 4-3-3-as statisztikát produkáltak, hazai pályán viszont félelmetesek (8-2-1). A formájuk jó, bár legutóbb a Tormsdalen ellen azért illett volna győzniük (2-2). A támdósoruk szépen termeli a gólokat, a bajnokijaik kétharmadán esett legalább három találat. A keretből egy támadóközéppályás nem lesz bevethető sérülés miatt, eltiltott viszont nincs a csapatban.
  • Az egymás elleni meccseiken eddig általában jöttek a találatok, májusban, a Start pályaválasztásával 3-2 lett a végeredmény. Ma megint betalál mindkét csapat nagy eséllyel, és a harmadik gól is összejöhet.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Tutikapitány 2017-09-03 18:22:44
64. perc, 1-2 :)

további tippjeink a Foci világából

Az Everton jó formában várja a Coventry elleni találkozót, amelyen a hazai pálya előnyét kihasználva újabb győzelmet arathat, miközben a vendégek támadójátéka is tartogathat veszélyeket.
Az Everton jó formában várja a Coventry elleni találkozót, amelyen a hazai pálya előnyét kihasználva újabb győzelmet arathat, miközben a vendégek támadójátéka is tartogathat veszélyeket.
A BTTS, vagyis „Mindkét csapat szerez gólt” típusú sportfogadásnál az a lényeg, hogy a rendes játékidőn belül mindkét csapat legalább egy gólt szerezzen. Nem számít, hogy ki nyer, csak az, hogy ne legyen gól nélküli és egyoldalú mérkőzés. Az ilyen fogadásoknál több tényezőt is érdemes figyelembe venni, hogy jó döntést hozzunk. Ezeket foglaljuk össze ebben a rovatban, valamint ajánlunk néhány aktuális BTTS-fogadási ötletet!

A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és néhány aktuális tippet is!