2018.04. 14.

A hazaiak számára nagyobb a tét

A hazaiak számára nagyobb a tét

A Premier League 34. fordulójában a Swansea és az Everton egymás ellen küzdhet meg. A walesi összecsapás a hazaiak számára bír nagyobb jelentőséggel, ugyanis a kiesés ellen harcolnak, míg az Everton stabil középcsapat.

 

 

Swansea City – Everton

  • December 27-én minden jel arra mutatott, hogy a Swansea ki fog esni a PL-ből, ekkor azonban jött a megmentő, a portugál szakvezető, Carlos Carvalhal és a bajnokságban is alig-alig kaptak ki, az FA Kupában is menetelésbe kezdtek, amit végül a Tottenham állított meg. Jelenleg már nem áll kieső helyen a Swansea, hiszen tizenötödik, de nem nyugodhat meg, ugyanis csak négy ponttal előzi meg a tizennyolcadik Southamptont. Az Everton elleni találkozó kulcsfontosságú lesz, hiszen óriási lépést tehetnek a bennmaradás felé. Legutóbb a sereghajtó West Bromot nem sikerült legyűrniük, ami fájó pontvesztés volt. Arra nem lehet számítani, hogy a Swansea megszórja a liverpooliakat, hiszen Ayew-ék szerezték a legkevesebb gólt harmadmagukkal, viszont az Everton védelme az egyik leggyengébb. Sok a hiányzó is a vendégeknél és a legutóbbi tizenhárom meccsükből nyolcat elveszítettek és idegenben még ennél is elkeserítőbb a statisztikájuk a közelmúltra vonatkozóan: hétből hat vereség. A Swansea számára nagyobb a tét és a formájuk is egy fokkal jobbnak mondható, valamint sérültjük is kevesebb van.

A Tippmixpro ajánlatából:

  • Swansea City – Everton: (1x2): - Swansea, odds:2,45

 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A hétközi játéknapon mindkét együttes kikapott. Ma egymás ellen javítanának.
A hétközi játéknapon mindkét együttes kikapott. Ma egymás ellen javítanának.
A sereghajtó a döntetlenkirályt fogadja ma este a Bentegodiban. Más-más előjelekkel érkeznek az alakulatok a találkozóra.
A sereghajtó a döntetlenkirályt fogadja ma este a Bentegodiban. Más-más előjelekkel érkeznek az alakulatok a találkozóra.