Egészen pontosan megmondom, mennyi annak az esélye, hogy ma senki sem gazdagszik meg a Tipplap Csúszós ajánlat rovatán: 100%. A lap pedig, amit most kijátszunk, még csak nem is adu. Viszont Jokernek Joker, pontosabban: Jokerit.
A Jokerit Helsinkihez való fogadási viszonyomat már elmeséltem korábban. Amikor életemben először játszottam az ő mérkőzésüket, egyből egy hármas nyeremény-szériába futottam bele (volt közötte 1,35-ért Jokerit-győzelem, 4,85-ért X és hármas szorzó felett Jokerit hazai vereség is). Utána viszont, ahogy véget ért a „beetetés” időszaka, ahogy az már lenni szokott, többé nem találtam el őket. Még két eséllyel sem. Nemrégiben odáig vetemedtem, amikor Barnamedve a másnapi jégkorong-kínálatról kérdezett, azt találtam mondani, rég rossz, ha a nap legbiztosabb pontja a Jokerit Helsinki. Valóban meglepetés-nap előtt álltunk és még a Jokerit sem győzött a mainál kisebb szorzón sem. Ma viszont olyat teszek, amit eddig sem tettem ebben a rovatban és valószínűleg ezután sem sűrűn fogok: kísérletet teszek a Jokerit hazai mérkőzésének megtippelésére, már ami a HDV-kimenetelt illeti. Most érzem azt, hogy itt az idő a Jokerem kijátszására. A szorzó 1,43-as, kötésekben szerintem ez lehet ma a tuti. Érvem is van hozzá.
![]() |
Vs. |
![]() |
| Jokerit | SaiPa |
Jokerit – SaiPa. Ha ez nem izgalmas párosítás, akkor semmi. Az SM Liigában 14 csapat harcol a bajnoki címért. Az alapszakaszban két kört tesznek meg a csapatok oda-vissza (52 meccs), a végén a 14. helyezett egy kis dombra lecsücsül (a domb neve Mestis, vagyis a másodosztály), a 11-13. helyezettek pedig februárban elmennek nyári szünetre. Az első tíz helyezett marad talpon. Ha a táblázatra pillantunk, láthatjuk, hogy gyakorlatilag mind a 10 hely elkelt már. A sorrend még messze nem biztos, de a playoff-ba a mostani 1-10-en kívül csapat már szinte bizonyosan nem tud beférkőzni. A Jokerit a múlt héten az egyetlen olyan párosítást nyerte meg, amikor ebben a bajnokságban nem rájuk adták a fogadóirodák az alacsonyabb nyereményszorzót (ez pedig a KalPa elleni idegenbeli találkozó volt). Hiába van tehát az, hogy a 47 eddigi bajnokijukból 26-ot (!) nem nyertek meg (legalábbis nem a rendes játékidőben), az első helyre (és így a rájátszásban a legjobb kiemelésre azért mindentől függetlenül igényt tartanak. Miért is jó ez nekik? A rájátszás első fordulójában erőnyerők (pihi, zizi, bambi, körhinta, hawaii), a második fordulóban könnyű ellenfél lehetősége és ha még a harmadik fordulót is sikerrel vennék (pályaelőnyről, természetesen), akkor a negyedik forduló már a bajnoki döntő lenne, szintén pályaelőnyről. Nekik legyen mondva, finoman szólva sem a legrosszabb sorsolás.
Na már most, mi a helyzet a SaiPával, a mai ellenfelükkel? 10. helyen vannak, mégis biztos résztvevői az elit10-eknek. Juthatnak előbbre? A válasz: igen. Kicsi a hátrányuk. Már egy-két mai pont is sokat segíthetne rajtuk. Alapesetben ez lenne az a meccs, amit a Jokerit – szerintem – biztosan kibrummogna X-re. De most nem teheti meg. Nagyon nem. Hogy miért?
A SaiPa az idei bajnokságban 3-ból 3-szor verte meg a Jokeritot, méghozzá mindig a rendes játékidőben. A 2011/12-es kiírásban csak egy hosszabbításos győzelemig voltak jók, a 2010/11-es bajnokságban pedig 5-ből 5-ször gyepálta el őket a Jokerit (négy alkalommal hendivel együtt is). Idén tehát elkapták a fonalat. A Jokerit – nézetem szerint – egyszerűen nem engedheti meg, hogy a SaiPa a 7-8. helyről kezdje meg a rájátszást. Azért nem, mert az első körben (ahol a Jokerit és még 5 csapat páholyban csücsül, nem kell, játsszon), szóval az első körben az alapszakasz 7. fogadja pályaelőnyről a 10, helyezettet, míg a 8. a 9.-et. Világos, hogy amennyiben a SaiPa marad a mostani 10. helyén, akkor egy jóval jobb formában lévő csapat ellen sansztalan a továbbjutásra. A mostani 8. helyezett csupán egyetlen pontra van tőle, ráadásul a SaiPa eggyel kevesebb meccset is játszott, reménykedhetnek hát a relatíve könnyebb ellenfélben és a pályaelőnyben. A Jokerit azért nem hullathat ma egyetlen pontot sem el, mert ha megtenné, a SaiPa vérszemet kapva becélozná magának a már most is elérhető közelségben lévő 7-8. helyet, ahonnan már mehetne egy kanyart, ami még semmi ahhoz képest, hogy ha megtenné, akkor bizony 50%-ra nőne az esélye annak, hogy a második körben a Jokeritot kapja meg játszótársául. Nézzük meg nyugodtan a Jokerit szemszögéből a mostani 7-10. helyezett csapatokat (innen kapják az első ellenfelüket, ez nem vitakérdés)! Azt láthatjuk, hogy ezek közül nekik a SaiPa képes a legtöbb borsot törni az orruk alá. Ez az az ellenfél, akiből köszönik, nem kérnek. Ha ma csak egyetlen pontot is odaadnának neki, megsokszoroznák az esélyét egy Jokerit – SaiPa párosításnak a bajnoki rájátszás, február végén esedékes 2. körében. Számoljon utána bátran mindenki. Ha én lennék a Jokerit, nekem bizony, ha egy mód lenne rá, nem kellene olyan ellenfél, aki eddig 3-ból 3-szor elkaszált.
Nem tudom, ki hogy van vele, de nálam ez ma 1,43-as szorzón is olyan H, aminek még egy érdekes eredményekre finoman szólva is gyakran hajló Jokerit esetében is JÖNNIE KELL.
Janicsabi



Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
077rőgle-hv71 v
073brynas-aik h
071karpat-turku h
067slavia-liberec h
079graz-medvescak v
074farjested-skelleftea h
Köszönöm.
Azért is X-re teszem. :D
Ez az elemzés kb olyan volt mint egy pohár viz a sivatagban. Mivel nekem is adta elején a Joker, de mostanában szétszivatja az agyam, ezért mindenképp csatlakoznék hozzád, és ha nem is nagy összeggel, de mindeképp probát teszek.
Szép napot.