2013.12. 10.

Hokitúra Európában, 2013-12-10

Hokitúra Európában, 2013-12-10

A mai napon bejárjuk Európát, három országba is ellátogatunk, hogy megtekintsünk egy-egy jégkorong bajnoki mérkőzést. Közeledik a rájátszás és nagyon nem mindegy ki hol végez, így lassan mindenkinek össze kell szednie magát ha oda akar érni.

 

 


 

Finn 1.
Espoo Blues (Kezdés 17:30)  Assat Pori

Első utunk a fagyos, de gyönyörű Finnországba vezet, Espoo városába. A mérkőzést a Barona Areena jegén rendezik meg. A Pályaválasztó Blues a szezon elején majdnem el rontotta az egész további szezont azzal, hogy képtelenek voltak pontokat szerezni. Mára ez megváltozott és az egyik legjobb csapattá vált a finn jégkoron bajnokságban.Ennek jótékony következménye az, hogy nem csak a rájátszásért való rájátszásba, hanem az egyenes ági rájátszásba való esély is megnyílt Jyrki Aho csapatának számára. Nyolcadik helyet foglalja el a tabellán a gárda 13-2-2-14-es mérleggel. Immár hatvan nyolc alkalommal köszöntek be az ellenfeleik ketrecébe ami azt jelenti, hogy mérkőzésenként 2,19 gólt átlagolnak. Nyolcvan gólt kaptak eddig az espooiak ami átlagban 2,58 kapott gól mérkőzésenként. Hazai pályán ez csupán 1,8 gól. Az Espoo mérkőzésein 4,77 gól születik átlagban mely hazai pályán csak 3,87. A Barona Areenában 7-2-2-4-es statisztikai mutatókkal rendelkeznek. Érdekes tény, hogy idegenben lejátszott tizenhat mérkőzésükből egy sem volt hosszabbításos, tehát mindig eldőlt a pontok sorsa a három harmad alatt. Hazai pályán plusz négyes a gólarányuk, szám szerint 31-27. Formájukat tekintve nincsenek rossz formában a kékek három győzelem, egy hosszabbításos vereség és egy rendes játékidőben elszenvedett vereség. Ezen öt meccs alatt mindösszesen nyolc gólt ütöttek, de csupán hetet kaptak. A héten az espooiak vezetői megegyeztek az észtekkel való együttműködésről így több észt játékos is bekerülhet a Blues csapatába. Minden észt állampolgár aki ki látogat a mérkőzésre ezt ingyen teheti meg, így valószínűleg tele lesz az Aréna fiatalokkal.

Az Assat manapság a pokol tüzes labirintusában van eltévedve s nem igazán nyílik meg ellőttük a kivezető út melynek végén ott a fény melyet annyira vágynak látni már. Utolsó tizenhárom mérkőzésükből tizenkét vereség a mérleg. Ez idő alatt 15 gólt ütöttek és 39-et kaptak, egyáltalán nem tudják felvenni az ellenfelek szín vonalát, átlagban egy gólra képesek mérkőzésenként, míg megszórják őket 3-4-5 gólokkal. Mindent mit tavaly felépítettek kemény munkával s bajnoki címet ünnepelhettek, mára csak egy emlék maradt s oly távolinak tűnik ismételten elérni oda. Bábeli zűrzavar járja át az Assat csapatát. Pekka Virta bármilyen próbálkozás ellenére sem tudja a helyes útra terelni a Porit. 8-4-1-18-as mérleggel a tizenkettedik helyen állnak jelenleg, 69-90-es gól mutatóval. Idegenben már-már megalázó a teljesítményük 2-1-0-13-as statisztikájuk nyolc pontjuk messze a leggyengébb teljesítmény. Harminc gólt ütöttek, míg ötvennégyet kaptak. Ez mérkőzésenként idegenben 5,25-ös gól átlag melyből 3,38 a kapott gól átlag. Bajnoki címvédőként az Assatnak szinte semmi esélye a rájátszásba való kerülésért. Megtört a gárda ás már csak a csoda segíthet vagy az sem!
Tipp: Hazai – 1,90

 

EBEL
Villach (Kezdés 19:15)  Bolzano

Ausztriában Villach városában a Villacher Stadthalle arénába olasz ellenfél érkezik a Bolzano olaszosan Bozen. A hazaiak utolsó kilenc fellépésükön rendre nyertek, csupán egyszer kellett túlórázniuk az előző fordulóban, magyar föld legjobb jégkorong klubja a Volán ellen, de végül sikerrel vették az akadályt. Jelenleg második pozícióban várja a mérkőzést az osztrák klub. 18-3-0-9-es statisztikai mutatókkal rendelkeznek, 124 lőtt góllal, ami a legtöbb az EBEL-ben és 87 kapott góllal. Mérkőzésenként átlagban 4,13 alkalommal köszönnek be az ellenfeleknek, míg ő csupán 2,9 gólt kapnak. Gól gazdag találkozókat játszanak tehát az osztrákok. Hazai pályán 10-1-0-4-es mérleggel brillíroznak 62-32-es gólaránnyal, de ez így is csak a negyedik legjobb statisztikai mutató otthon. Természetesen formájuk a legjobb az EBEL-ben az utolsó öt, de akár az utolsó tíz fordulót is figyelembe véve, mivel csupán egy vereséget szereztek ezen idő alatt. Hannu Järvenpää vezetőedző a Volán elleni mérkőzést egy szerencsés győzelemnek nevezte, mivel Derek Ryan 11 másodperccel a vége előtt lőtt az egyenlítő gól, a ráadást pedig a Villach bírta jobban. A Bolzanoval ez lesz az idei harmadik összecsapásuk. Az edző elmondta, hogy nagyon jó csapatnak tartja az újoncot és kiélezett mérkőzéseket játszottak eddig. A mai mérkőzésre már visszatérhet a Villach első számú kapusa Jean- Philippe Lamoureux és két játékos is, de továbbra is vannak hiányzók, Höneckl, Rauchenwald és Altmann.

Az olasz Bozen az szezon elején vezette is bajnokságot, nagyon eredményes játékkal rukkoltak elő, azóta némiképp visszaestek. Legutóbbi négy mérkőzésüket elvesztették, igaz neves ellenfelek ellen, ami rossz hír számukra hiszen a Villach sem éppen gyenge klub, sőt! 16-0-6-7-es mérleggel áll az olasz klub, kitűnik a statisztikából, hogy a túlórákat nem tudják sikerrel venni, ezen javítani kellene. 97 gólt lőttek eddig a szezonban és 87-et kaptak. Ez 6,32-es átlag mérkőzésenként. Idegenben kiegyensúlyozottan szerepel a Bozen 8-0-1-5-ös mérleggel a harmadik legjobbnak számítanak. Csupán plusz ötös gólkülönbséggel, azaz 45-40-el állnak. Egger egy interjúban jelentette be, hogy új szerzeményük Roc Pajic ma este Karinthiában fog debütálni. Ilyessztő feladatnak véli a villachi túrát, de hisz a sikerben s félelem nélkül veszik fel a küzdelmet. Hosszú sérülést követően két játékos is újra a kezdőben fog helyet kapni Oberdörfer és Marco Insam. Felfüggesztéséből visszatérhet Matt tomassoni is. Nem számíthat viszont az edző MacGregor Sharp és két fiatal játékosára Kim Strömberg és Enrico Miglioranzi akik a nemzeti ifjúsági csapathoz kellett, hogy utazzanak Trentinóba.
Tipp: Hazai – 1,70

 

Svájci 1.
Zürich Lions (Kezdés 19:45)  Ambri-Piotta

Rangadót játszanak ma este Svájcban. Az első Züricj fogadja a harmadik „kis falusi nagy csapatot” az Ambri-Piottát. A Lions ezen a héten három mérkőzést fog játszani mindet hazai pályán az Ambrival kezd majd jön a Rappersvil csütörtökön és a hetet vasárnap a Zug ellen zárják. Gery Büsser mester szerint csapata igazi erőpróba előtt áll, játékosai le vannak terhelve, de hozni kell a hazai mérkőzéseiket, így támadó szellemben lépnek pályára és győzniük kell a náluk gyengébb ellenfelek ellen. A Lion első a tabellán 19-0-6-6-os mérleggel, tehát a hosszabbításokban eddig nem sok siker élményük volt. Eredményes támadó és védekező játékkal teljesít idén a Zürich, ennek köszönhető a 103 lőtt és 69 kapott gól. Ez mérkőzésenként 5,55-ös gólátlagot jelent, melyből 3,32 szereznek ők. A hallenstadionba 12-0-2-2-es kiemelkedően jó mérleggel áll a kék-fehér gárda. 58 gólt termeltek eddig és mindösszesen csak 32 alkalommal kellett a saját kapujukból ki kotorászni a pakkot. Forma alapján a legjobbak jelenleg Svájcban az oroszlánok, utolsó öt mérkőzésüket mind megnyerték 20-12-es gólaránnyal. Hazai pályán utolsó öt mérkőzésükből négy győzelem 16-11-es gól különbséggel. Idén kétszer találkoztak a felek egymással, mind két esetben a pálya választó nyert 4-1-re.

A „kis falu nagy jégkorong csapata” az év pozitív szenzációja. Harmadik helyen állnak a bajnokságban kiváló játékkal. Kicsit több, mint 500 élnek Ambri-Piottában, de arénájuk mérkőzésről mérkőzésre megtelik 5000 emberrel. Saját repülőtérrel is rendelkezik a kis falu. A turisztikai útmutató után vissza a jégre. 17-1-3-11-es statisztikai mutatóval büszkélkedhet a kis svájci klub. Mindenkire veszélyesek bárkit meg tudnak verni. 86 gólt lőttek eddig a szezonban és 77 kaptak. Ez az Ambri-Piotta mérkőzésein 5,09-es gól átlagot jelent, mely idegenben 5,88. Idegenben több gólt lőnek , mint amit kapnak. Ennek is köszönhető 8-0-2-7-es idegenbeli mérlegük mely a harmadik legjobb a bajnokságban. Minusz hatos gólaránnyal 57-63-al állnak jelenleg. A Zürichel ez lesz a 169-ik mérkőzésük. Az Ambri formája jelenleg az utolsó öt mérkőzést figyelembe véve, három győzelem és két vereség. Utolsó öt idegenbeli mérkőzésükön fordított a mérleg, két győzelem és három vereség. A legkisebb költség vetéssel dolgozó svájci klub az Ambri de még is az egyik legeredményesebb idén. Egy biztos gól gazdag mérkőzést várok, ahol is a bajnoki cím fővárományosa hazai pálya ellenére meg fog izzadni a „falusiak” ellen.
Tipp: Hazai – 1,65

További tippek a mai Európai kínálatból:

  • Kosice – Nitra / Hazai – 1,75
  • Znojmo – Klagenfurt / Hazai – 1,90
  • Frönlunda – Örebro / Hazai – 1,60
  • HIFK – Kalpa / Hazai – 1,57

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Dodo 2013-12-11 11:09:26
:)

Akkor tegnap te is nyertél egy szépet gratulálok :)

további tippjeink a Hoki világából