2017.11. 09.

A horvátok feltörik-e a görög reteszt?

A horvátok feltörik-e a görög reteszt?

A mai napon megkezdődnek a pótselejtező mérkőzések a világbajnokságra való kijutásért. Európában a mi csoportunkban második helyen záró svájciak Észak-Írországba látogatnak az odavágóra, míg a görögök a meglepetésre Izland mögé szoruló horvátokhoz. Lássuk az esélyeket!

Horvátország- Görögország

  • Óriási csalódásként élhették meg a horvátok, hogy Izland mögött csak a második helyen végeztek az I jelű csoportban. Sőt az utolsó forduló előtt még ez a pozíció sem volt biztos számukra, hiszen egy kemény ukrajnai túra előtt álltak. Azt azonban az új szövetségi kapitánnyal, Daliccal megoldották, így pótselejtezhetnek. Erre a párharcra pedig a remek védelméről ismert görögöket kapták ellenfélnek Modricék. Az nem kérdés, hogy déli szomszédaink a favoritok, de ahhoz, hogy továbbjussanak, az is kell, hogy fejben egyben legyenek, ami a selejtezők során nem volt rájuk jellemző.

  • A Rakitic, Modric, Perisic, Mandzukic, Kramaric támadószekció egészen pazar, ezzel nem tudnak konkurálni a görögök, akiknek a hagyományaikhoz hűen ezúttal is a védelmük az erősebb: Szokratisszal, Papadopulosszal, Toroszidisszel, a kapuban pedig Karnezisszel. A klasszisokkal teletűzdelt belgák ellen kiderült, hogy ez a hátvédsor sem sebezhetetlen, de kérdés, hogy Rakiticék is megtalálják-e az ellenszert. Véleményem szerint sikerülni fog nekik és előnyből várhatják majd a görögországi visszavágót.

Észak-Írország – Svájc

  • 30-ból 27 pontot szerezve is csak a második helyen végzett csoportjában Svájc. Hiába verte meg mindannyiszor a nálánál gyengébb csapatokat és a portugálokat is a hazai pályán, a zárókörös veresége és a rosszabb gólkülönbsége miatt pótselejtezőre kényszerül. A sorsolásra viszont nem panaszkodhatnak, hiszen az észak-írek ellen abszolút favoritok. Azt nem merném kijelenteni, hogy nyerni fognak Belfastban, viszont azt nehezen tudom elképzelni, hogy kikapnának. A saját bőrünkön is megtapasztalhattuk, hogy Shaqiriék milyen remek futballisták, és ilyen klasszisokkal az észak-írek nem rendelkeznek. Brusztolnak ugyan 90 percig, de ez egy olyan technikás csapat ellen, mint Svájc, vélhetően kevés lesz.

A Tippmixpro ajánlatából:

  • Horvátország- Görögország: (1x2): - Horvátország, odds: 1,35
  • Észak-Írország – Svájc: Kétesély: - Döntetlen vagy Svájc, odds: 1,26

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Az Eredivisie 22. fordulójában a bajnoki ezüstéremre leginkább esélyes Feyenoord utazik a vereségspirálban lévő Utrecht csapatához.

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Ligue 1 mai játéknapján a hazai csapat a tabella középmezőnyében fogadja az európai kupaindulásra pályázó Toulouse alakulatát.

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Egy igazi gólparádé várható ma Münchenben, ahol a bajoroknak minden pont számít a bajnoki címért folytatott küzdelemben, miközben Hoffenheim igyekszik folytatni remek idegenbeli sorozatát.